- Hová mész? Mondtam, hogy balra és jobbra mentél! - hangzott a korholás a szűk térben. Mintha csak pallos sújtott volna le az Úr kezéből, úgy vágott a szó a levegőben.
- Arra nem lehetett menni... - csendes morgás jött válaszképp, meglepően higgadtan, türelmesen. A levegőben lógó pár pillanatnyi csendet csak a motor zúgása csillapította. Válasz nem érkezett.
- Most itt figyelj, mert mindjárt ott vagyunk! - újabb intés következett az anyósülésről, majd egy élesebb sikítás töltötte be a teret: - Vigyázz! Majdnem elütötted azt a szegény állatot!
- Láttam, hogy jön... - ismét higgadt, elfojtott válasz nyomta el az előbbi hangorkánt. Némi fejrázás is társult hozzá, apró szájremegéssel körítve.
- Lassíts, mindjárt itt vagyunk! Várj, itt, itt van! Most hová mész? - jött az értetlenkedés.
- Csak leparkolok - határozottan és higgadtan záródott le minden gondolat.
Miután a motor leállt kipihenni az út fáradalmait, az utasok kiszálltak. A férfi odalépett a nőhöz, kisegítette a kocsiból, aki szemrehányón még méltatlankodott keveset kiszállás közben:
- Közelebb is állhattál volna!
Erre a férfi elmosolyodott, átölelte, gyengéden megszorította és csak annyit válaszolt:
- Ennél közelebb már nem állhatok hozzád.
YOU ARE READING
Egyperces pillanatok
Short StoryRövid, sokszor vidám, máskor csupán hangulatkeltő történetek a mindennapokból.