Egyperces pillanatok

Az aggódó beteg

- Doktor úr, rajtam már csak a csoda segíthet!

- Micsoda?

- Azt nem tudom, milyen csoda, de jöhetne! - sóhajtott fel Kovács a pápaszemes doktor előtt. Az orvos halvány mosolyra húzta a száját, homlokráncai vidáman szaladtak fel. Kopasz fején a derű is megcsillant az ablakon betűző napfényben.

- Dehogy kell ide csoda! - ingatta meg a fejét, majd legyintett az öreg doktor.

- Máris el akar temetni? Nahiszen! Milyen kuruzsló maga? - háborodott fel a delikvens, miközben begombolta az ingét. Remegve haladt egyre feljebb, mintha csak az anyagot használná a teste védelmében. A szobában ülő középkorú asszisztens hölgy alig bírta visszatartani a kuncogását.

- Ki akarja magát eltemetni? Én ugyan nem! Úgy nézek én ki? - ugratta az orvos a puffogó pacienst, végigmérve saját, cingár testét.

- Úgy néz ki, bizony! Ahogyan most én az ablakon! Látja? - tette fel a költői kérdést a beteg, majd színészi pillantással az orvos mögötti ablak felé bámult, mintha csak meredten nézne valamit.

- Hagyja abba Kovács úr, mert nem állok jót magamért! - kuncogott az orvos, a fehér köpenyes hölgy már a szája elé tette a kezét, nehogy hangosan felnevessen. A vörös fürtjei megremegtek az elfojtott kuncogástól.

- Hogyhogy nem áll jót magáért? Én bezzeg álljak? Naphosszat? Vigyázzon, mert összeesek és akkor újra eljövök! - felelt felháborodott hangnemben, komoly arccal Kovács, megemelve a mutatóujját.

- Nem fog összeesni, nyugodjon meg! - kapta a választ.

- Azt maga honnan tudja? Talán jós is? Mondom, hogy kuruzsló!

- Inkább varázsló, de nem. A maga tüdeje olyan, mintha vasból lenne.

- Nem hiába dolgoztam tíz évig a kohó mellett. Legalább ragadt rám valami jó is.

- Ha már ilyen helyen dolgozik, megkérdezném: ugye iszik eleget?

- Doktor úr, csak nem a vesémbe lát?

- Odáig még nem jutottam el, de a tüdejét meghallgattam, kutya baja.

- Szóval még állatorvos is? - kerekedtek ki a beteg szemei. Az asszisztens már a köpenyébe fúrta az arcát.

- Nem, nem foglalkozom sem kutyákkal, sem lovakkal - válaszolt derült arccal a doktor, a szeme vidáman csillogott.

- Márpedig a Ráróra jó lenne, ha valaki ránézne! A bátyámtól kaptam a múlt hónapban és valami nem stimmel azzal a gebével. Olyan furcsán rág.

- Pedig ismeri a mondást Kovács úr: ajándék lónak ne nézd a fogát!

- Dehogy nézem én! Ezért kellene valami lódoktor.

- Sajnos, nem tudok kit ajánlani - tárta szét a kezét az orvos, aztán az asszisztenshez fordult, aki vöröslő fejjel hajolt a sarokba: - Mancika, magácska sem tud egy jó lódoktort?

Ekkor szinte felrobbant a rendelő a hangos hahotázástól. A falak visszhangozták a nőből feltörő nevetés hullámait. Zihálva, könnyek között integetett az orvosnak, hogy ne várjon választ, ő sem tud a környéken lódoktort. Az orvos még tartotta magát, komoly arcot próbált magára erőltetni, úgy válaszolt:

- Kovács úr, menjen szépen haza, és kérdezze meg a bátyját, hol javíttathatja meg a lovát.

- Rendben, köszönöm a tanácsot! És velem mi lesz?

- Nézze, jós nem vagyok, de ha nem néz körbe, mielőtt lelép az útra, biztosabban üti el egy autó, minthogy előbb halna meg. Viszont ha nem hívja be a következő beteget, Mancikával halálra röhögjük magunkat, és akkor nem tudom majd legközelebb meggyógyítani, amikor újra magára törne a nátha.