Kovács úr ezen a reggelen is a sarokba ült a pincei étkezőben. Ahogy ezt tette negyven éve. Senki sem választotta a félhomályban megbúvó asztalt, senki sem ült a hajlott hátú öreghez, kinek a szeme fáradtságot sugárzott, az arcán összegyűrődő ráncok komor életről tanúskodtak. Korán reggel csak nyugalmat akart, békésen hallgatni a ventilátor zümmögését, ami néha kattogva szívta el a levegőt a félig üres helyiségből.
Kovács úr sóhajtva nyitotta ki a papírzacskót, amiben a reggelije volt: egy vékony kiflit rejtett a tasak. Évek óta ezt vásárolta az üzem előtti kis pékségből, ahová műszakkezdés előtt, hajnalban szokott betérni. Az eladó meg sem kérdezi már, mit szeretne, csak rutinosan nyújtja a pékárut. Az öreg hasonló mozdulattal adja át az aprót cserébe, köszönetképp biccent egyet hozzá.
Kovács úr ráncai megemelkedtek a homlokán, ahogyan a papír szétnyílt. Olyat látott, mint eddig soha. Mielőtt valaki azt hinné, hogy véletlenül kakaós csigát kapott, netán sajtos stanglit, téved. Ezúttal is kifli lapult a tasakban, de az egyik csücskére valahonnan porcukor került.
Kovács úr először arra gondolt, hogy lefújja, letisztítja a megszentségtelenített kiflit, hogy békésen, a hagyományoknak megfelelően fogyassza el a reggelijét, azonban az agyában megmozdult valami. A másik, tiszta csücsökbe harapva kezdett majszolni. Nem volt szokásos félbe törés vagy sietős falatozások: lassan, élvezettel ízlelgette a nemrég sült pékárut.
Kovács úr tudta, hogy ez a kifli sem tart örökké, ezért amikor elérte a porcukrot, még apróbbakat harapott, az édesség lassan olvadt el és terült el a nyelvén. Csak egy falat volt hátra. Megemelte, a szeme elé tartotta, majd hosszú évek után mosolyra húzódott a szája. Szeme megcsillant és mintha csak a csücsöknek beszélne, csak annyit mondott:
- Édes élet! - majd bekapta a kiflivéget és behunyt szemmel adta át magát az apró élvezetnek.
VOUS LISEZ
Egyperces pillanatok
NouvellesRövid, sokszor vidám, máskor csupán hangulatkeltő történetek a mindennapokból.