No Way Back (Taekook ff.) [BEFEJEZETT]

Prológus

*2016. 06.16.*

Nyár volt, a szünet első napja. Ki gondolta volna, hogyha reggel lesétálok a lépcsőn, apám egy bőrönddel fog várni, hogy pakoljak, mert kellett a pénz, és hitel helyett ezzel emberrel üzletelt, aki most megvesz engem? Én pont nem... Azt hittem, hogy ez a nap is ugyanúgy fog telni, mint az összes többi. Tévedtem. Taehyung, te mindig csak tévedsz.

Későn feküdtem le, ezért a reggeli ébresztés nem volt a legkellemesebb, főleg nem fél nyolckor. Mivel már visszaaludni nem tudtam, apám pedig még mindig nagyon hangosan telefonált valakivel, kikeltem az ágyból és átöltöztem. Átlagos tizenkilenc éves voltam, átlagos dolgokkal. Friss érettségivel, elvileg szerető családdal a hátam mögött. Még nem sejtettem semmit. Lesétáltam a lépcsőn, hogy a konyhában ehessek valamit, amit még anyu a munkába indulása előtt készített. Egyedül neki volt állása a családban, apa már egy ideje nem dolgozik. A főnökének galiba volt a pénzzel és egy csomó embert el kellett küldenie. Köztük apát is. Esetlen voltam mindig is. Anyára ütöttem, és az ő családjára, mivel anya is elég félénk, s ügyetlen volt, de hát megesik az ilyen. Vajon az is esetlenségnek számít, hogy nem lett testvérem? Vagy az, hogy megszült? Apa már az asztalnál ülve olvasott egy újságot, mit valószínűleg ma reggel hozhatott a postát, ahogy azt már megszokhattuk. Heti kétszer jár.

- Szia - köszöntem neki kedvesen, miközben elvettem a pulton hagyott ételt, s leültem az asztalhoz falatozni.

- 'Reggelt fiam. Ha megetted, csomagold össze a putyerkádat - közölte semleges hangon, közben végig az újságon lévő híreket olvasva.

Először azt hittem, hogy egyetemre akar küldeni, ám rögtön kivertem a fejemből a gondolatot, hiszen megbeszéltük, hogy szó sem lesz ilyesmiről, amíg én nem akarom.

A gondolataim a "miről lehet szó" körül jártak, ugyanis nagyon ritkán közöl dolgokat, érzem, hogy ez különösen rossz lesz nekem. Ellenkezni ugyan a mai napig nem merek vele, így némán tettem amit kért tőlem.

Pontosan tíz órára minden cuccomat összepakoltam, még az ágy alatt lévő piszkos zoknit is - nem valami higénikus, de az is a cuccaim közé tartozik -, amit már legalább fél éve ott tárolok.

Apa természetesen berontott a szobámba, egy magas idegennel a háta mögött. Nem láttam még a fickót, de eléggé ki van gyúrva, és fura tetoválások vannak a nyaka és a keze minden pontján. Ijesztő, s kicsit sem barátságos látvány, azt meg kell hagyni.

- Taehyung, az úr Kwon Jiyong - állt arrébb az útból, hogy a fószer közelebb jöhessen hozzám.

Tettem egy lépést hátra, mikor elindult, hiszen ha egy torony közeledik feléd, nem biztos, hogy előtte akarsz állni. Viszont megerőltettem magamat, s megtorpantam. Férfi vagyok, férfi vagyok...

A Jiyong nevezetű srác megfogta az arcomat, majd végigsimított rajta az érdes kezével. Kirázott a hideg, de nem a jóleső érzéstől, hanem az undortól. Mégis mi a szöszt műveltem, hogy apám ezt csinálja velem?

Az említettre néztem, hátha megállítja, azonban csak lenézően méregetett engem. A saját fiát, akit elvileg szeret, de most mégis elküld, ráadásul egy vadidegen csávót is ráenged pluszban.

- Mától az övé vagy, engem pedig ne merj apádnak hívni - köpte felém a mocskos szavakat, mik szó szerint a lelkemig hatoltak akkor. Eldobott magától... a saját apám.