No Way Back (Taekook ff.) [BEFEJEZETT]

9. fejezet

A vacsora kezdetével eluralkodott rajtam egy kisebb pánik. Mi lesz akkor, ha meggondolatlanul beszélek majd? Jungkook szerint itt sok minden tartozik rám, na de az élete is?

- Nem ízlik? - kérdezi hirtelen, mire rákapom a fejemet.

- Hm?

- Az étel. Nem ízlik? - teszi fel még egyszer. - Már egy ideje ugyan azt a falatot rágod.

- Ó - pislogok hatalmasat, majd lenyelem. - Csak... mindegy... vacsora után beszélni szeretnék veled - bököm ki nagy nehezen, amire köhögni kezd, én pedig ijedten kapom oda a fejemet, hiszen nemrég újból lehajtottam.

- Miért nem most? - törli meg a száját. Miért nem akkor mondtam, ha nem iszik?

- Nem akarom elrontani az étvágyadat - mosolyodok el kissé keserűen, amit egy bólintással lezár, majd folytatja az evést.

Mit tegyek? Tényleg akarok vele beszélni, de félek is, hogy megsértem, ha a múltjáról kérdezek. Akar egyáltalán beszélni róla? Nem lehetett könnyű, biztos nem fog egyszerűen kinyögni minden egyes történést, amiben felnőtt.

Miért és mióta törődöm ennyire azzal, hogy mi van vele? Egy hét alatt változott volna bennem a rangsorolási értékrend, s az agyam felfogta, hogy ennek a háznak én másodlagos tulajdonosa leszek? Mi vagyok én itt tulajdonképpen, ha Jungkook a ház ura, én pedig elméletileg a párja vagyok? ÚrNője?

***

- Mondhatod nyugodtan - ül le Jungkook a hátsó erkély hintájára, hiszen beszélni szerettem volna vele.

Fogalmam sincs, mit mondhatnák neki, pedig a fejemben már több ezer kérdés felgyűlt. Félek, hogy rossz témához nyúlok. Megbántódik, sőt, az megmentésem óta szépnek hitt életem, pillanatok alatt leomolhat.

Meg akarom én ezt kockáztatni?

- Taehyung? Miről akartál beszélni? - fordul felém már teljes testtel, miközben én csak a hintával ringatózva meredek a kivilágított kertre.

- A... családodról - bököm ki nagy nehezen, még mindig igencsak félve a téma felhozatala miatt.

- Hallottál minden történetet, igaz? - kérdezi meg pár perc néma csend után.

- Mindent nem biztos... - suttogom magam elé, ami miatt Jungkook kienged magából egy reszketeg sóhajt.

Tudtam, hogy nem kellett volna felhoznom.

- Te is tisztában vagy vele, hogy egyedül neked beszélek ilyesmiről. Nem tudom, ki mondta el, de felbosszant, hogy beleássák magukat az életemben, pedig itt mindenki egy kibaszott szolga! - hergeli fel magát, a szemeiben az a bizonyos tűz is elkezdett égni, én pedig nem tudom mitévő legyek.

- Sajnálom, hogy felhoztam - hajtom le a fejemet az első lehetséges lehetőséggel, ami felugrik a fejemben.

- Nem, ez nem a te hibád. Tudtam, hogy egyszer kíváncsi leszel rá, csak azt nem, hogy ilyen hamar. Mit szeretnél? Mit meséljek? - dől hátra a hintán, elérve azt, hogy gyorsabban menjen.

- Az egészet, az elejéről...

Elhelyezkedik kényelmesebben, majd hozzáfog a témához, jól artikulálva, hogy minden egyes szavát értsem.

- Hat évvel ezelőtt öltem meg az apámat, mert túlságosan felhergelt azzal, hogy el akarta hitetni velem anyám halálát. Az utolsó perceiben mindent elmondott nekem, s a temetése után én vettem kezembe a Maffia irányítását. Egyetlen szerencsém az, hogy anyám a nyugatiak vére. Ő vezeti őket, bár a csapatuk nemsokára egy Maffiát fog alkotni az enyémekkel. Hála nekem. Szóval anyám él, teljesen egészséges és azt akarja, hogy megházasodjam végre, még ha utód nélkül is. Hozzáteszem, hogy tud rólad, ráadásul már igen kíváncsi rád. Elfogadó egyébként, mert sokféleképpen meglehet oldani a gyereket, de ez még várhat. Szóval az idekerülésed előzményeit és történetét tudod, anyámról tudsz, apámról tudsz, mit akarsz még hallani? Az üzleteimről? Nos, volt már emberkereskedelmem is, de az a legvégső státusz. Gyémántokkal, fegyverekkel és egyéb dolgokkal üzletelek különféle szervezetekkel. Amerikaiakkal, Kínaiakkal, mikor-hogy. Csak akkor ölök, ha az szükséges. Ha meglopnak, átvágnak, nem engedelmeskednek a parancsomnak.

Nagyokat pislogva próbálom befogadni a ma hallott rengeteg információt, s próbálom összetenni őket egy teljes képpé. Egyenlőre ez nem bizonyul lehetségesnek, de igyekszem mindent kellőképpen elraktározni az elmémben.

- Köszönöm, hogy elmondtad - mosolygok rá, mire ő bólint, s feláll.

- Alvás, mert holnap nagy nap lesz. Fogadást szerveztem a házba, amin te is részt fogsz venni. Ne feledd el, hogy csak előttem mutathatod az érzelmeidet, kettesben. Mások előtt rideg vagy, nulla érzelemmel.