LULLABY » SUGA ff. ✓ ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

01.

Értetlenül ültem a gépem felett, ez a kód már órák óta kifogott rajtam. Annyira durva volt a helyzet, hogy még rövid, fekete hajamat is egy apró kontyba fogtam és felraktam a végső fegyvert: a szemüvegemet.

Elvileg nem kellett volna gondot okozzon egy ilyen apróság, csak a NASA legújabb biztonsági tűzfalát kellett volna áttörni, de valamiért ma nem ment.

Talán túlságosan elkalandoztak a gondolataim?

Kinéztem a régi házunk porosodó nappalijában lévő zongorára. Oh, basszus az emlékek állandóan felszínre törtek mint valami megállíthatatlan rohamosztag, pedig közel 10 éve nem jártam már itt. Akkor kaptuk ezt a zongorát, amikor a szomszéd srác, egyik percről a másikra lelépett. A szomszéd srác.

- Jun Mi, koncentrálj - ököllel enyhén fejbe csaptam magam, hátha az majd visszazökkent a bináris kódok világába, de ekkor szinte magam előtt láttam akkori énemet és azt a vékony, mindig is beteges fiút, aki megszállottan játszott azon a zongorán, mintha élete szerelme lenne.

2008. 04. 07.

- Oppa - egy kislány apró lábakkal és még apróbb kezekkel, hátulról a fiúra ugrott, holott az megint a billentyűket nyomkodta. Szorosan átölelte, fogalma se volt miért, egyszerűen csak a gyermeki ösztönei sugallták, hogy ez most nagyon jó ötlet és szüksége van egy meleg érintésre.

A fiú félreütött egy hangot.

- Jun Mi - fordult felé. Kócos, fekete haja kiemelte, hogy mennyire sápadt volt. Min Yoongi. A szomszéd srác. Mindig is furcsa volt, éjfélig zongorázott és saját dalokat írt. Akkoriban a lány nem tudta, igazából zavarja -e, de valamiért mindig jól esett neki a társasága ezért ösztönösen vonzódva felé, gyakran átlógott.

- Oppa, megígérted, ha megverlek kő-papír-ollóban, akkor megtanítasz zongorázni.

- Csak ugrattalak - hagyta rá a fiú és összehúzta sötét szemeit.

- Yoongi Oppa, csak egy kicsit - kérlelte a lány, hatalmas csillogó szemekkel és cseresznyeszín ajkait csücsörítve mélyen meghajolt.

- Rendben, csak egy kicsit.

A kicsiből napok lettek, végül, hetek, majd hónapok. Lassan kezdett felnőni ő is és a lány is, sőt oly annyira, hogy néha kezdett a helyzet kényelmetlenné válni. Túl kicsi volt a szék, kicsi volt a zongora és szűkössé volt a távolság.

- Jun Mi - Yoongi elvörösödve nézett a lányra, aki az évek során egyre inkább nőiesedett, és már nem az a kislány volt, aki csak úgy a nyakába ugrott hátulról.

- Igen - a lány szíve majd kiugrott a helyéről, ahogy a fiú barna íriszeit fürkészte.

- Lennél a barátnőm?

A lány nemes egyszerűséggel sírva fakadt. Maga se tudta miért, de évek óta szerelmes volt ebbe a srácba. Pedig semmi extra nem volt benne, akkoriban még csak jóképű se volt, állandóan magánakvaló, csendes fiú, egyedül, hosszú és vékony ujjai voltak egy kicsit vonzóak. De az együtt töltött idejük a régi zongora mellett, egyre közelebb hozta a szívüket is egymáshoz.

- Igen, ígérd meg, hogy sokáig - Jun Mi a kisujját nyújtotta a fiú felé, ő pedig elfogadta.

- Tudod mit, egyszer írok neked egy dalt!

A lány hevesen bólogatott. Tiszta szívből szerette őt, talán még a szüleinél is jobban. Nyilván múló érzés volt, de akkor nem tudta mivel magyarázni. Fiatal volt, csupán 14, de a szíve csordultig volt érzelemmel.

Alighogy ezt megvallották egymásnak, pár óra múlva, éjszaka a lány kiabálásra lett figyelmes.

- Igenis, Szöulba megyek - kiabálta Yoongi és egy szakadt táskával a hátán elindult tök maga a sötét utcán.