Értetlenül ültem a gépem felett, ez a kód már órák óta kifogott rajtam. Annyira durva volt a helyzet, hogy még rövid, fekete hajamat is egy apró kontyba fogtam és felraktam a végső fegyvert: a szemüvegemet.
Elvileg nem kellett volna gondot okozzon egy ilyen apróság, csak a NASA legújabb biztonsági tűzfalát kellett volna áttörni, de valamiért ma nem ment.
Talán túlságosan elkalandoztak a gondolataim?
Kinéztem a régi házunk porosodó nappalijában lévő zongorára. Oh, basszus az emlékek állandóan felszínre törtek mint valami megállíthatatlan rohamosztag, pedig közel 10 éve nem jártam már itt. Akkor kaptuk ezt a zongorát, amikor a szomszéd srác, egyik percről a másikra lelépett. A szomszéd srác.
- Jun Mi, koncentrálj - ököllel enyhén fejbe csaptam magam, hátha az majd visszazökkent a bináris kódok világába, de ekkor szinte magam előtt láttam akkori énemet és azt a vékony, mindig is beteges fiút, aki megszállottan játszott azon a zongorán, mintha élete szerelme lenne.
2008. 04. 07.
- Oppa - egy kislány apró lábakkal és még apróbb kezekkel, hátulról a fiúra ugrott, holott az megint a billentyűket nyomkodta. Szorosan átölelte, fogalma se volt miért, egyszerűen csak a gyermeki ösztönei sugallták, hogy ez most nagyon jó ötlet és szüksége van egy meleg érintésre.
A fiú félreütött egy hangot.
- Jun Mi - fordult felé. Kócos, fekete haja kiemelte, hogy mennyire sápadt volt. Min Yoongi. A szomszéd srác. Mindig is furcsa volt, éjfélig zongorázott és saját dalokat írt. Akkoriban a lány nem tudta, igazából zavarja -e, de valamiért mindig jól esett neki a társasága ezért ösztönösen vonzódva felé, gyakran átlógott.
- Oppa, megígérted, ha megverlek kő-papír-ollóban, akkor megtanítasz zongorázni.
- Csak ugrattalak - hagyta rá a fiú és összehúzta sötét szemeit.
- Yoongi Oppa, csak egy kicsit - kérlelte a lány, hatalmas csillogó szemekkel és cseresznyeszín ajkait csücsörítve mélyen meghajolt.
- Rendben, csak egy kicsit.
A kicsiből napok lettek, végül, hetek, majd hónapok. Lassan kezdett felnőni ő is és a lány is, sőt oly annyira, hogy néha kezdett a helyzet kényelmetlenné válni. Túl kicsi volt a szék, kicsi volt a zongora és szűkössé volt a távolság.
- Jun Mi - Yoongi elvörösödve nézett a lányra, aki az évek során egyre inkább nőiesedett, és már nem az a kislány volt, aki csak úgy a nyakába ugrott hátulról.
- Igen - a lány szíve majd kiugrott a helyéről, ahogy a fiú barna íriszeit fürkészte.
- Lennél a barátnőm?
A lány nemes egyszerűséggel sírva fakadt. Maga se tudta miért, de évek óta szerelmes volt ebbe a srácba. Pedig semmi extra nem volt benne, akkoriban még csak jóképű se volt, állandóan magánakvaló, csendes fiú, egyedül, hosszú és vékony ujjai voltak egy kicsit vonzóak. De az együtt töltött idejük a régi zongora mellett, egyre közelebb hozta a szívüket is egymáshoz.
- Igen, ígérd meg, hogy sokáig - Jun Mi a kisujját nyújtotta a fiú felé, ő pedig elfogadta.
- Tudod mit, egyszer írok neked egy dalt!
A lány hevesen bólogatott. Tiszta szívből szerette őt, talán még a szüleinél is jobban. Nyilván múló érzés volt, de akkor nem tudta mivel magyarázni. Fiatal volt, csupán 14, de a szíve csordultig volt érzelemmel.
Alighogy ezt megvallották egymásnak, pár óra múlva, éjszaka a lány kiabálásra lett figyelmes.
- Igenis, Szöulba megyek - kiabálta Yoongi és egy szakadt táskával a hátán elindult tök maga a sötét utcán.
YOU ARE READING
LULLABY » SUGA ff. ✓ ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ
FanfictionSoo Jun Mi, 23 éves, valaha daegui lakos lány, aki kiemelkedő intelligenciája miatt 14 éves korában Amerikába küldtek tanulni, zseniális matematikai tudásának és kiemelkedő logikájának köszönhetően. A lány rendkívüli IQ-val rendelkezett, szinte min...