LULLABY » SUGA ff. ✓ ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

07.

JUN

A munkámat amit már rég le kellett volna adnom, azóta se fejeztem be, sorozatosan tűzfalakba futottam és egyszerűen elegem volt a csalódásokból.

De viszont támadt egy jó ötletem, amit élveztem csinálni és csupán fél nap alatt elkészültem a művemmel. Törökülésben ültem a kanapén és elégedetten írtam be az utolsó kódot ami lezárta a  szerzeményemet és ezzel befejezettnek nyilváníthattam. Halványan elmosolyodtam és lecsuktam a gép tetejét, majd hátradőltem. Hajnali három volt, kezdett helyreállni az alvási szokásom, ma egészen korán fogok aludni. A markomba öntöttem a gondosan kiadagolt bogyóimat és egy pohár vízzel lehúztam az összeset. Az egyikük annyira keserű ízt hagyott maga után, hogy sokszor órákig nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy beteg vagyok.

Miért nem lehet egy gyógyszer édes? Mint egy cukorka, vagy valami hasonló. Nincs elég bajom, még a fájdalomcsillapító is keserű?

- Hülye - morogtam a doboza felé, majd a fejemre húztam egy pokrócot és lehunytam a szemeimet. Aznap hajnalban egy lágy dallamot hallottam, mintha valaki egy altatót játszana, lehet, hogy a fájdalomtól vagy a gyógyszerektől hallucináltam, de olyan nyugodtság járta át a lelkemet mint talán még soha.

Talán mint gyerekkoromban.

YOONGI

Talán még soha nem lettem ilyen hamar kész egy dallal sem, általában maximalista voltam, de kivételesen úgy éreztem, hogy a kevesebb többet mond mindennél, csupán egy perc volt a dallam, három akkord az egész, de minden érzésem benne volt.

A hiánya hosszú éveken keresztül, az, hogy valójában soha nem felejtettem őt el, a sírástól reszkető kezeit, ahogy utánam kiabált és majdnem elesett, az öleléseit, a lágy érintéseit ahogy zongorázás közben az ujjaink egymáshoz értek.

Szerettem őt, butaság lett volna azt mondanom, hogy sose volt időm más lányokra.

Az igazság az volt, hogy mindenkiben őt kerestem, de soha nem találtam meg, most pedig, hogy megjelent az életemben, nem akarom újra elveszíteni.

Ugyan mi hamarosan elmegyünk innen, de az nem azt jelenti, hogy nem tarthatjuk a kapcsolatot bármilyen szinten. Talán még Szöulba is költözik.

Az órámra néztem, reggel 7.

Jun még biztos fent van, kizárt dolog, hogy képes legyen ilyenkor aludni. Gyorsan magamra rángattam egy fekete farmert és egy zöld pólót ami legalább tisztának tűnt, majd átszaladtam a szomszédba. Esetlenül álltam a bejárati szőnyegen, féltem, hogy visszautasít. Megtehetné. Én provokáltam őt és én hagytam magára.

Éppen azon voltam, hogy visszafordulok amikor, Jungkook megragadta hátulról a ruhámat.

- Hyung.

Egy kamera lógott a nyakában, biztos megint a hajnalt filmezte, csoda, hogy fel tudott kelni ilyen hamar.

- Merre voltál?

- Taehyungnál. Sikerült helyet szorítaniuk nekem, nem fogom tovább zavarni Junt. Csak a táskámért jöttem vissza.

- Itt hagyod? Ne érts félre...

- Hyung, Ő... - Jungkook félrenézett, majd lefelé szegezte a tekintetét, egyenesen a cipője orrára meredt. - kedvelem őt.

Ez szíven ütött, sejtetten, hogy így alakulnak majd a dolgok, de hallani rosszabb volt mint elképzelni. A barátom ugyanazt a lányt szereti mint én, ráadásul pont ő, pont miattam.