Sötét emlékeim ~ÁTÍRÁS ALATT~

3. Rész ~ Nati ~

   Csak álltam, és éreztem, hogy szívemben heves harc törik ki a csalódás, a szomorúság és a harag közt. Győztesként egyik sem került ki, inkább beletörődtek egyenlő erejükbe, így inkább összevegyülve, egyetlen borzalmas, leírhatatlan érzést képeztek bennem. Nati -az osztálytársam- és Szabi megölelték egymást. Vagyis inkább Nati ölelte Szabit. Persze tudtam, hogy "csak" baráti, az zavart, hogy tegnap még én öleltem azt a fiút, mint legjobb barát a legjobb barátot. Észrevétlenül, két könnycseppem kigördült, de szerencsére senki sem látta. Pont nem volt rá szükségem, hogy mindenki ezért velem foglalkozzon, hisz másképpen úgysem teszik, csak ha sírok, akkor is csak illemből. Az arcomra mégis kiült valami abból az iszonyatos érzésből, mert majdnem mindenki megkérdezte mi bajom van, erre pedig egy "semmi" tökéletes válasznak bizonyult minden esetben, hisz tudtam, hogy nem érdekelte őket, ők pedig tudták, hogy ezt fogom mondani. Jutka néni vagy hatszor kért meg, hogy üljek normálisan, szedjem össze magam, figyeljek oda, de nem sikerült. Először még szépen beszélt, majd jó szokásához híven kiabálni kezdett, megrengetve az egész osztályt, az egész termet, az egész iskolát, vagy talán az egész világot. Mégis ez volt a legkisebb gondom.
"Majd otthon emiatt is kisírom magam, úgyis ez volt mára a szabadidős programom"- nem rágódtam sokáig rajta.

   Hazafelé ráírtam Márkra, hogy mi újság. Már jól eltudtunk beszélgetni, -persze csak interneten- akár a semmiről is, bár mindig olyan ravasznak tűnt, minden egyes mondatával. Mindvégig éreztem egyfajta csalódást, és a sarkamban tepert az a gondolat, hogy csak úgy tekint rám, mint egy kis senkire, kis taknyosra. Tudtam, hogy ez így van, nem is próbáltam másként látni. Mégis jó volt kicsit kiszakadni, őrültnek lenni és tévhitekbe ringatni magam, persze csak egészséges mértékkel.
   Lezuhanyoztam, majd bezuhantam az ágyamba. Még mindig Márkkal írtam. Anya tíz utánig dolgozott, és még fenntvoltam mikor hazajött. Majd mégtovább, amíg Márk is. Tetszett ez a fiú. Nagyon is. Gondolataimat is róla alakítottam. Ezekkel hajtottam álomra fejem, s ezekkel ébredtem minden reggel. Na meg a rút, mégis reményteli valósággal. Mindig máshogy éreztem, egyszer úgy, hogy legalább az álmomban enyém volt, miért kell felkelnem pont most, egyszer pedig, hogy itt egy új lehetőség arra, hogy hozzászóljak, vagy bármilyen kapcsolatot létesítsek vele, de természetesen ez csak kósza, átgondolatlan elhatározás volt, amit mindig tudtam, mégis jó érzéssel töltött el, ha ilyen pozitivitással keltem fel.
   Néha azonban elkalandoztak másfelé a gondolataim, főleg egy-két héttel a Szabi-incidens után. Márkkal összevesztünk, egy kis liba miatt, de annyira nem izgattam miatta magam, először nehezen fogadtam el, hogy nem kellek neki, de mikor ez a lány szóbajött, már nem érdekelt, rögvest túlléptem. Sőt, megint tetszett valaki. Csakhogy ő az osztálytársam volt, Kiki. Persze nem úgy tetszett, mint Márk, csak úgy megkedveltem. Mégis ódzkodtam, hogy elrontok mindent. Akkor el is rontottam. De hamar feledésbe merült. Linett ekkor is segített, már-már úgy éreztem ő a legjobb barátnőm és nem Fanni.
   Egyik hétvégén felhívtam, ekkor már Kiki tetszett. Adrián, a lány barátja ott volt náluk. Nagyon utáltam azt a fiút, játszadozott Linettel, megcsalta, megalázta, undorító módon viselkedett vele. Tudtam, hisz Linett mindent elmondott. Semmire tartottam, vagy még annál is kevesebbre. Csípkelődtem is vele, bár néha visszakaptam, de csak jókat mosolyogtunk rajta. A barátnőm legtöbbször engem pártolt, de volt, hogy barátját is megvédte. Kis idő elteltével kezdtem nem érteni, hogy ez a srác miért is olyan borzalmas? Jó volt a humorérzéke, normálisan viselkedett velem, annak ellenére, hogy egyenesen a tudtára adtam, hogy ki nem állhatom amiatt, amit Linettel mindeddig tett, sőt, még úgy tűnt szerette is a lányt. Vagy nagyon jól rejtette a hazugságait, vagy észhez tért. Fogalmam sem volt melyik, bár inkább az elsőre tippeltem volna, bármilyen naív is voltam.

Halihó!
Ne haragudjatok, hogy lassan írom át a részeket, de izzadságban tocsogó munkát nem szeretnék kirakni, remélem megértitek. Ígérem, egy életen belül még kész lesz.
🖤🖤