Sötét emlékeim ~ÁTÍRÁS ALATT~

12. Fejezet ~ Vígasz ~

- Ne sírj. Gyere ülj le, mondd el mi bánt. - szólt hozzám kedvesen. Hangjából hallatszott, hogy sajnál, lassan ő is megtörik. Leültem mellé, fejemet automatikusan vállára hajtottam. Így néztük a naplementét. A ruhájából áradó öblítő illat, keveredve a kicsit visszafogott, mégis férfias parfümjével, tökéletesen kiegészítették egymást a pamutban. Ő a hátamat símogatta nyugtatás képpen. Csuklyája észrevétlenül már rég leesett róla. Egy kicsit lenyugodtam, ekkor elhúztam a fejem és felé fordultam. Kis idővel ő is rám nézett. Ekkor megpillantottam, hogy szemei gyönyörű barnák, beljebb keveredve aranysárga színnel, majd az íriszénél zöld szín is kitűnt. Olyan ragyogó tekintete volt.
- Köszönöm, hogy kicsit megvígasztaltál, de tulajdonképpen ki vagy Te? - kérdeztem eléggé furcsálva a helyzetet, miszerint még a nevét sem tudom, de ő segít nekem. A fiú nem válaszolt, csupán vállat vonva, egy mosoly kíséretében, visszavezette tekintetét a nap utolsó sugarára, amely rögtön hatalma alá vette szemüvegének erős dioptriával ellátott lencséit. Csak néztem bambán, tág és kíváncsiságtól erős fényű szemekkel, hátha végül válaszol. A fiú ellazította mindenét, s még mindig szembe fordulva a lassan érkező estétől függetlenül is vakítóan ragyogó sárga pacával, mely már inkább hasonlított egy gyönyörű festményre, mint a valóságra, csak mosolygott. Huncutan mosolygott. Az a kis vigyor soha nem megy ki a fejemből. Ahogyan gödröcskéiről teljes mértékben lehullt a lepel, szemeiben erőteljes csillogással állta a sugarakat, majd csak annyit láttam, szája, felső, keskenyebbik része, kicsit kezdett elválni az alsó puhább, teltebb résztől. Ettől még jobban kezdtem bámulni a fiút, még több erőteljesen kimutatott kíváncsisággal. Igen, és fél pillanat múlva a fiú csak lágyan, még mindig mosolyogva, megrázta fejét, majd rám nézett. Tudta, hogy az őrületbe kerget, de azért sem adta meg magát. Tetszett, hogy nem adadta be ennyitől a derekát. Állta a pillantásom, mely a kíváncsiból már dühössé formálódott át. Kicsit elhúzódtam a fiútól és megütöttem ököllel kissé a vállát. Erre ajkait csak még feljebb kanyarította. Ekkor teljesen mellé ültem és keresztbe font karral, néztem a kavicsos földet. Szemeim összeugrottak, sokkal keskenyebb formát vettek fel, számat kilazítottam, nagyon is, így az puhán bukott előre, szinte már csücsörítve, lábaimat szintén keresztbe fontam, török ülésben ültem. A fiú elégedett volt a belőlem kiváltott hangulat láttán. Közel húzódott és hátam mögött átvezetve bal kezét, derekamra helyezte azt, s szorosan maga felé húzott. Mi tagadás? Hagytam magam. Fejemet is magához vezette, ekkor vált először előnyössé az, hogy nagyon magas volt, állát pont a fejem bubjára tudta helyezni. Nem tudom miért engedtem magam. Mondjuk tény, hogy volt bennem egy kis ítélkezés aszerint is, hogy mennyire jó, és különleges illata volt. Bele is szippantottam jó mélyen a pulcsijába, ugyanabba, amiben tegnap volt. Kicsit eltolt magától és szemeimbe nézett.
- Holnap is itt leszel?