Sötét emlékeim ~ÁTÍRÁS ALATT~

7. Rész ~ Iskolába(n) ~

   Kulcsom hangosan csörgött, mikor felemeltem a fa pultról. Kesztyűmmel markoltam meg, majd süllyesztettem zsebem mélyére. Iskolatáskám s tornazsákom felkapva indultam a fehér ajtó felé, majd ledöcögtem a lépcsőn.
   - Szia Sztefi! - Köszöntem életem egyik legnagyobb csodájának, a Kutyámnak. Ő csak fejét oldalrabiccentve figyelte, ahogyan közeledem, majd óvatosan megsímogatva ellépek tőle. A földszinti üvegajtó felé nyúltam. Hangos nyikorgással nyílt ki, tárta fel előttem az utat. Egy percig sem hezitáltam, szinte ugráltam lefelé a három lépcsőfokon, mely a teraszt kötötte össze a talajjal. Dermesztő hideg uralkodott, valami mégis felmelegített. A kinti kapun kilépve, kulcsomat a már megszokott rejtekébe ejtettem, majd már-már futóléptekkel közeledtem a sarki csempebolthoz.

   - Szia! - nevetgéltem, pusztán a gondolattól, hogy vele mehetek iskolába, egy ilyen csodálatos, havas reggelen.
   - Szia! - mosolygott vissza erőteljesen, majd magához húzott. Orrunk hegyei épphogy nem súrolták egymást. Adrián másfél fejjel magasabb volt, most mégsem érződött a különbség. Mélyen egymás szemébe meredtünk, majd megtörve a kialakult, kezelhetetlen helyzetet, lehunytam szemeim, majd lágyan ellöktem magam tőle. Ő is belátta, hogy ez így a legjobb. Nem tudtam pontosan mi volt ez az egész, de jobbnak láttam, hogy eltekintsek felette. Hagytam, hogy átkarolja derekam, majd én is így tettem. Így sétáltuk végig az eddig nyomasztó, most mégis fénylő, hófödte három hosszú utcát. Szánkat rengeteg kacaj és mélyen tartott titok hagyta el, tapasztalatok, érzések, kimondatlak gondolatok, kínosabbnál kínosabb szituációk, minden, még az is, amit egy ennyire idegennek soha nem mondana senki. Mi mégis megbíztunk egymásban, pedig még azt sem tudta egyikünk sem, hogy valójában miért? Csak jött minden, egymás szavába vágva, vagy egymást kiegészítve.
   Sokan tekintettek ránk, mikor az iskolánk már nem volt távol és felbukkantak ismerős arcok az utcán. Megvető pillantásokból nem volt hiány, még így sem, mikor már rég elengedtük egymás derekát, csillapítani próbálva a megvető tekinteteken. Végül beértünk. Lepakoltam az osztályomhoz, majd Adrián is a földre hajította táskáját, az enyém mellé. Köszöntem a többieknek, majd beszélgetésbe elegyedtünk, végül pedig azon kaptam magam, hogy csak egy emberrel beszélgetek, Adriánnal. De ez nekem és látszólag neki is megfelelt. Szerettük egymás társaságát.
  
   Éppen az ajtó felé rohanva kiabáltam neki, de csakugyan nem hallotta meg.
   - Várj már meg! Hallod?! Adrián?! - rohantam utána kapkodva. Csak az ajtó előtti lépcsőknél értem utol s zuhantam nyakába.
   - Hát nem hallasz? Fél órája kiabálok neked, Te meg rám se heredítesz! - akadtam ki.
   - Mi? - kérdezte meglepetten.
   - Igen!
   - Nem hallottam, ne haragudj! - fordult felém mosolyogva magán.
   - Pedig elég hangos voltam, mindenki megbámult - vetettem oda, célozva arra, hogy ez megint egy ok, amiért bárki többet lásson a kapcsolatunkba. Ő azonban erre csak átkarolta vállam, majd kihúzott az iskola kapuján. Ekkor még barátinak éreztem a ráncigálásos dolog miatt, de mikor a hosszú utcára értünk többet éreztem, mint egy kis móka. Én derekát karoltam át. Ekkor igazán meglepődött. Reggel még művelhet bolondságot az ember, az annyira nem nyílvános és még nem tisztul ki a fej, de délutánra egészen biztosan reálisan kell látnia. Erre megszeppentem, majd engedtem a szorításomból, de erre csak jobban magához húzott, így nem féltem, belemarkoltam kabátjába, fejem vállának hajtottam. Így sétáltunk egészen hazáig, majd elváltak útjaink.
Szédülten, hatalmas mosollyal arcomon zuhantam az ágyamba. A plafont bámultam egy darabig, mígnem úgy döntöttem indítok zenét. Rábukkantam valamire, amin az egyik gyerek nagyon felkeltette a figyelmem. Bars and Melody - Thousand Years, ez állt a képernyőmön. Kicsit elgondolkozva, jól szemügyre véve a hosszabb hajú srácot, elindítottam a zenét. Beleszerelmesedtem. A fiúkba, a zenébe, majd az összes zenéjükbe, főként a Z Generation albumukba. Persze nem tudtam a magyar szöveget, de kedveltem a pop-ot és ez különösen megfogott.

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ritkán van rész. Tudom ettől nem változik semmi.
H.L.🖤🐧