Babbie másnap korán reggel bebocsájtást kért a király anyjához. A törékeny, mindig visszahúzódó asszony kifejezéstelen arccal köszöntötte fia szeretőjét.
- Foglalj helyet nyugodtan - intett a szoba sarkában álló kanapé felé. - Miben segíthetek, Lady Aurora?
Babbie nem tudta eldönteni, hogy az anyakirályné valóban gúnyosan mondta-e ki a nevét, vagy csak képzelődött. Próbált magabiztos maradni és nyugodtan beszélni, de Elenora fürkésző tekintete nagyon frusztrálta.
- Felség, elnézését kérem, amiért ilyen korai órában zavarom, de egy igazán fontos ügyről szeretnék beszélni önnel.
- Csakugyan? - kérdezett vissza az asszony. - Akkor talán jobb lenne, ha magyarázkodás helyett azonnal a tárgyra térnél.
Volt valami az anyakirályné hangjában, ami rossz előérzetet keltett Babbieban. Mintha pontosan tudta volna, hogy mit szeretne mondani neki. Mintha olvasott volna a gondolataiban.
- Úgy hallottam Őfelségétől, hogy ön jelentett egy lopást a nevemben.
Elenora szórakozottan bólogatott.
- Igen, így volt. Egy koszos kis lovászfiú volt az elkövető, ha az emlékezetem nem csal.
- Felség, biztos vagyok benne, hogy valami félreértés történt, ugyanis nem tűnt el egy ékszerem sem.
- Hát persze hogy nem, te kis bolond! - nevetett fel negédesen.
Babbie hirtelen azt sem tudta, hogy mit mondjon. Az anyakirályné - látva a megdöbbent arcát - a szemét forgatva így szólt:
- Gondoltam rólad, hogy nem vagy túl intelligens, de te még annál is ostobább vagy, mint amilyennek tűnsz. Hát nem egyértelmű, hogy mi volt ezzel a célom?
Babbie idegesen megrázta a fejét. Fogalma sem volt róla, hogy Elenorának mi oka lenne ártani egy átlagos lovászfiúnak, aki soha semmit nem követett el ellene. És miért pont az ő ékszereinek az ellopásával sározta be?
- Tudod, Bonnie - ez a rendes neved, igaz?
- Nem, felség. Babbie.
- Szóval Babbie, el kell hogy magyarázzak neked valamit, amit valószínűleg nem is fogsz megérteni, de én azért megpróbálom. A lehető legegyszerűbben fogok fogalmazni, ígérem.
Itt tartott egy rövid hatásszünetet és egy megsemmisítő pillantást küldött Babbie felé. A lány zavarában lehajtotta a fejét.
- Tudod, az udvar legbutább és legkönnyebben befolyásolható része a személyzet. Őket tényleg bármire könnyedén rá lehet venni. Nincs sok veszítenivalójuk, szóval bármit bátran kockára tesznek, csak azért, hogy egy kicsit feljebb juthassanak a ranglétrán. Akár a saját életüket is.
- Felség, ezt most miért mondja nekem? - kérdezte Babbie összezavarodva.
- Hogy figyelmeztesselek. Tudod a szolgálók körében most igencsak csökkent a népszerűséged, hogy szépen fogalmazzak. Ah, minek is finomkodni! Egyenesen gyűlölnek téged. Te aki pár hónapja még csak egy voltál közülük, most ok nélkül vádolod meg az egyiküket egy bűntettel, ami igazából meg sem történt.
- De én ilyet soha nem tennék! Semmi okom nem lenne rá, hogy bántsam őket! - tiltakozott Babbie.
- Tudom, kedvesem. - duruzsolta gúnyosan Elenora. - De mindegyikük ezt gondolja rólad. Éppen ezért soha nem vagy biztonságban.
- Miért? - kérdezte a lány kikerekedett szemekkel, bár lassan kezdett összeállni előtte a kép.
- Ez a primitív szolga nép nagyon szeret bosszút állni is, de egyiküknek sem lenne bátorsága az életedre törni egy kis bíztatás nélkül. Hiszen ha meg is úszná az illető a gyilkosságot, utána semmi haszna nem származna belőle. De ha valaki ígér neki valamit... Valamit, amiért megéri kockáztatni azt a nyomorult életét...
- Akkor bátran támadna nekem, akár fényes nappal is. Ön most arra céloz hogy...?
- Nem, kedvesem, dehogy! - szakította félbe mosolyogva az anyakirályné. - Nem szerveztem ellened semmit. Egyenlőre.
- Ön fenyeget engem, felség? - állt fel Babbie idegesen.
Az asszony szórakozottan felnevetett majd így szólt:
- Ez nem fenyegetés, sokkal inkább egy figyelmeztetés. Óvatosabbnak kellene lenned.
- Robert soha nem hagyná, hogy bárki is ártson nekem! Robert megvédene engem az élete árán is!
Babbie sokkal inkább saját magát győzködte ezzel, nem az anyakirálynét.
- Hát persze, kedvesem - hagyta rá a homlokát ráncolva. - De azt még szeretném elmondani, hogy feleslegesen törnéd magad azzal, hogy elmeséld ezt a beszélgetést a királynak. Ha megtennéd, azzal csak magad alatt vágnád a fát. Soha nem hinné el, hogy megfenyegettelek.
- Eszem ágában sincs Őfelségéhez rohanni és a segítségét kérni. Nem félek öntől! - mondta Babbie felbátorodva. - Talán sikerül majd olyan idiótát találnia a szolgálók között, aki pár aranypénzért képes lenne megölni engem, de én mindig résen leszek. A királlyal biztonsági intézkedéseket fogunk tenni, az én és gyermekünk védelmében. Az emberei a közelembe sem tudnak majd jönni!
- Hát igazak a pletykák, valóban a király fattyát hordod a szíved alatt. Reméltem, hogy ez az egész csak egy buta szóbeszéd. Undorodom a gondolattól, hogy egy hozzád hasonló némber hordja ki az én unokám. Úgy gondolod, hogy ezt a gyermeket majd arra használhatod, hogy bebiztosítsd a helyedet az udvarban. El kell mondanom neked, drágám, hogy ez nem elég ahhoz, hogy eltávolíthatatlan légy. Talán neki is jobb lenne, ha nem jönne a világra...
Babbiet ekkor már teljesen elfogta a méreg. Az idegességtől eltorzult hangon, magából kikelve kiáltott Elenorára:
- Ez a gyermek legalább tényleg Roberté!
- Mégis miről beszélsz, te ostoba liba? - kérdezte az asszony meghökkenve.
- Felejtse el, felség. Talán jobb is, hogy nem tudja az igazságot.
Az anyakirályné szemei elárulták, hogy Babbie szavai felkeltették az érdeklődését és mindennél jobban szerette volna, ha a lány mindent elmond neki. De a méltósága nem engedte, hogy akár egyetlen kérdést is feltegyen ezzel kapcsolatban. Túlságosan büszke volt ahhoz, hogy beismerje: az utóbbi időben ő maga sem bízott meg Henrietteben teljes mértékben. Nagyon sok pletykát hallott arról, hogy a fiatal királyné nem érintetlenül ment férjhez. Próbált elfogulatlanul gondolkodni és hamar rájött, hogy Babbie elmélete akár igaz is lehet.
"Ó, bár megkérdezhetném, hogy kitől hallotta ezt a szóbeszédet!" - gondolta az anyakirályné, miközben újra magára erőltetett egy udvarias mosolyt és közölte Babbieval, hogy távozhat.
YOU ARE READING
A U R O R A || A király szeretője [16+]
Historical Fiction"Olyan vagy számomra, mint amikor hajnalban meglátom a nap első sugarait. Az egész eddigi életem olyan volt mint egy éjszaka hold és csillagok nélkül. Aztán megláttalak téged és a sötétség kezdett eloszlani. Úgy érzem, hogy minél több időt töltök ve...