A U R O R A || A király szeretője [16+]

19. - N I N C S T E L E N

Vér. Minden tele volt vérrel. A padlót, a falakat és a bútorokat is vörös foltok borították. Babbie alig emlékezett rá, hogy került újra a festő szobájába. Minden annyira gyorsan történt. A cseléd kiáltásait hallva kirohant a folyosóra és követni kezdte a tömeget. Jeffrey la Rosa úr szobája előtt rengeteg ember állt, mind lábujjhegyen, a nyakukat nyújtogatták, hogy átlássanak az előttük állók feje felett.

- El az útból! - üvöltött rájuk Babbie, mire a szolgák összerezzentek és gyorsan szabaddá tették az utat a lány előtt, aki fejvesztve rohant be a szobába.

- Jeffrey, jól vagy?

Nem érkezett válasz. A földön egy élettelen test feküdt egy hatalmas vörös tócsa közepén. A lány egy pillanatra azt hitte, hogy Jeffreyt látja, de végül rájött, hogy a rongyokba öltözött, vékony, szinte kisfiús test nem tartozhat a festőhöz. Próbálta megőrizni a hidegvérét. Lassan, méltóságteljesen körbejárt a szobán, szemeivel a festményt keresve.

- Tudjátok, hogy mi történt? - nézett a szolgákra, akik még mindig az ajtó előtt tolongtak.

- Jeffrey la Rosa úr végzett a fiúval. Ennél többet mi sem tudunk - érkezett a válasz az egyik asszonytól.

- Hol van? Megszökött?

- Igen, Lady Aurora, de nem juthatott messzire. A király katonái hamarosan elfogják.

Babbie bólintott egyet, majd kiviharzott a szobából.

- Szerintem ennek a ribancnak volt valami köze ahhoz a la Rosahoz - kezdték a pletykát a szolgálók abban a pillanatban, amint a lány eltűnt a folyosó végén.

Babbie tudta, hogy hiba volt odamennie és jelenetet rendeznie, de nagyon megijedt és nem bírt úrrá lenni az érzelmein. Őszintén remélte, hogy Jeffrey a festménnyel együtt meg fog menekülni a király emberei elől, bár erre nem sok esélyt látott. Tudta, hogy ha Robert meglátja a meztelen portrét szörnyen mérges lesz. Talán börtönbe is küldi majd, vagy rosszabb. A lány hirtelen nem tudta, hogy mit kellene tennie. Arra gondolt, hogy mindent bevall a királynak, hiszen mégiscsak jobb lenne, ha az ő szájából hallaná. Ha ezt tenné, akkor biztosan megkegyelmezne neki. De talán még jobb lennem ha hazudna. Eldöntötte, hogy újra magába bolondítja a férfit, hogy könnyebben meggyőzze: a festő és közte nem történt semmi.

A lány szapora léptekkel igyekezett Robert lakrésze felé. Az őrök aznap is kérdés nélkül beengedték a hálóba.

- Robert, drágám! - lépett be idegesen.

A király az íróasztalánál ült és papírokat nézett át. A lány tudta, hogy szeretett az irodája helyett a szobájában dolgozni.

- Ah, Aurora! Minek köszönthetem ezt a kellemes meglepetést? - nézett fel a férfi.

- Csak... - kezdett bele.

Már akkor érezte, hogy nem képes rá. Nem tudott színt vallani, hiszen rettegett a király a reakciójától. Jobbnak látta, ha ködösít.

- Nagyon hiányoztál, Robert.

- Ez nagyon megtisztelő, de én nem mondhatom el ugyanezt. Henriettel remekül vagyunk, mióta a jelenléted nem zavar bennünket.

Nem ilyen fogadtatásra számított, de vett egy mély levegőt és felült az íróasztalra. Azt akarta, hogy a király újra beleszeressen és kívánja őt. Akkor biztosan elnézőbb lesz vele. Talán azt is elhiszi majd, hogy Jeffrey csupán a képzelőereje segítségével festette le a testét.

- Mit csinálsz? Dolgozni szeretnék! - förmedt rá.

A lány arrébtolta a papírokat és mélyen a király szemébe nézett.

- Mondd, hogy már semmit nem érzel irántam és elmegyek.

- Semmit nem érzek irántad - mondta hanyagul.

- Ne hazudj, Robert! Most is kívánsz engem.

- Talán egy kicsit. De nem érek rá veled foglalkozni. Ha végeztem az ország ügyeivel sietek a feleségemhez.

- Anglia álompárja, a király és a királynő. Mesébe illő történet, de nem valóságos, ezt te is tudod. Ugyan, miért mennél Henriettehez, amikor itt vagyok neked én?

- Nem fogok a te ostoba szeszélyeid szerint élni. Egyik pillanatban mintaanyaként óvod a gyermekedet, aztán pedig idejössz hozzám és felajánlkozol mint egy kiéhezett kurva. Én ebből nem kérek, elegem van belőled!

Babbie a sírás kerülgette, de nem adta fel a próbálkozást. Inkább megszégyenül újra és újra, csak Robert érezzen iránta valamit!

- Szeretlek, Robert és szükségem van rád. Te is is szeretsz engem, ne tagadd! Ha nem éreznél irántam semmit, már elküldtél volna az udvarból.

- Csak azért nem küldtelek sehova, mert teljesen megfeledkeztem rólad.

A lány érezte, hogy a király komolyan beszél.

- Hát ennyit ért a szerelmünk? Az, hogy egyetlen egyszer elutasítottalak derékba tört mindent, ami köztünk volt? Örülök, hogy végre megláttam, hogy tényleg semmit nem jelentettem neked. Én azért elmondom, hogy életem legszebb négy hónapját töltöttem veled és ezt szeretném megköszönni, de azt hiszem, hogy most minden érzelmet kiöltél belőlem.

A király megrendülve hallgatta Babbiet.

"Annyira gyönyörű, amikor ennyire indulatos" - gondolta magában.

- Viszlát, Robert. Soha nem foglak elfelejteni - mondta méltóságteljesen, majd leszállt az asztalról és az ajtó felé vette az irányt.

- Csomagolj össze! - szólt utána a király. - Amíg állapotos vagy, biztosítok neked egy kisebb kastélyt. Hogy utána hol fogsz élni, az már a te dolgod, van még öt hónapod kitalálni. Viszlát, Babbie!

Amilyen gyorsan kapta a király szerelmét, az új nevét, és a címét, ugyanolyan gyorsan veszített el aznap mindent. Semmije sem maradt a gyermekén kívül, de ő is csak addig lesz vele, amíg meg nem születik. Utána Robert elveszi tőle és akkor ő, aki egykor a király egyetlen szeretője volt, nem lesz más, csak egy nincstelen lány, akinek még tető sincs a feje felett.

"Nem végződhet így" - gondolta bosszúsan. - "Találni fogok egy megoldást. Van rá öt hónapom, öt hónap pedig rengeteg idő."