A U R O R A || A király szeretője [16+]

18. - T E L H E T E T L E N

Babbie szörnyű fejfájással ébredt. Kábán pillogva nézett körben a szobán. Hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, míg szépen lassan be nem villantak előtte a múlt éjszaka képei. Emlékezett rá, hogy a jóképű festő leitatta és a magáévá tette. Az aktus minden percére tisztán emlékezett, hiszen a férfi nagyon értett a dologhoz. Ahogy felidézte Jeffrey érintését elpirult. De eközben szégyellte is magát, nem is kicsit. Sóhajtott egyet, majd megmasszírozta a halántékát. Ez a mozdulat a szörnyű fejfájást ugyan nem szüntette meg, de segített tisztábban gondolkodni.

- El kell mennem innen, mielőtt valaki meglát - dörmögte halkan.

Megpróbált felülni, de olyan erős hányinger kapta el, hogy vissza kellett feküdnie. Meggyötört arccal vágott neki újra, most már sokkal lassabban és megfontoltabban. Szédelegve ugyan, de sikerült felegyenesednie, majd felállnia. Ügyetlenül elindult az ajtó felé, ami hirtelen kinyílt.

- Babbie, hát felébredtél! Hoztam neked egy kis harapnivalót a konyháról - lépett be a szobába Jeffrey.

- Köszönöm, nem kérek semmit. Mennem kell - válaszolt kimérten a lány, majd tette egy kísérletet arra, hogy kikerülje a férfit, de ő erőszakosan visszahúzta.

- Nem akarom, hogy bajba kerülj, érted? Látszik rajtad, hogy tegnap éjjel ittál, nem is keveset. Segíteni próbálok.

Babbie tudta, hogy a festőnek igaza van. Nem szabad kiderülnie, hogy várandós nő létére részegre itta magát, mert az udvarban sokan elítélnék ezért. Engedelmesen leült az ágyra és hagyta, hogy Jeffrey a szájába tegyen egy darabka kenyeret és egy kis vízzel is megitatta.

- Itt maradsz, amíg teljesen ki nem józanodsz - adta ki a parancsot a férfi.

Babbie bólintott egyet. Szeretett volna üvölteni a festővel, amiért olyan csúnyán leitatta és erőszakkal tartotta ott magánál az éjszakára, de nem volt elég energiája ehhez. Saját magának sem vallotta be, hogy volt valami különleges az együttlétükben, valami, amit még soha nem érzett ezelőtt.

- Szeretnéd megnézni a képet, amit rólad festettem? - törte meg a csendet Jeffrey.

- Festettél? Mégis mikor? - értetlenkedett Babbie.

- Miután elaludtál. Ó, édes Istenem, milyen gyönyörű voltál! Mintha egy földre szállt angyalt láttam volna az ágyamban szenderegni. Én magam is alig hittem el, hogy amit látok az valóság.

Ezután a férfi felállt és büszkén a lány felé fordította a festőállványát. Egy viszonylag kis méretű kép volt rajta, letakarva. Jeffrey kis hatásszünet után büszkén húzta le a vászont a festményről. Babbie megrettenve nézte a meztelenül alvó önmagát. A festő a lány testének minden részletét alaposan kidolgozta. Zavarba ejtő, leírhatatlanul gyönyörű, szinte tökéletes mű lett.

- Kérlek dobd el! Égesd el! Senki nem láthatja meg, érted? Senki! - fakadt ki Babbie, de Jeffrey egy kézmozdulattal elhallgattatta.

- Ne nyafogj, te lány! Nem fogok megválni életem egyik legjobb munkájától, csak mert te erre kérsz. Ezt a képet halálom napjáig őrizni fogom. Soha nem akarom elfelejteni a testednek egyetlen centiméterét sem.

- Tegnap éjszaka láthattad. Kép nélkül nem tudnál visszaemlékezni rá? - kérdezte a lány felháborodva.

- Az idő elhomályosítaná a fejemben az apróbb részleteket, én pedig semmiről nem szeretnék megfeledkezni. Talán telhetetlen vagyok, de az Isten szerelmére, hogyan is lehetne betelni ezzel a látvánnyal? - kérdezte a festmény felé mutatva.

Babbie elpirult, de nem akarta, hogy a férfi lássa, milyen érzelmeket váltott ki belőle a bókja. Roberttel mostanában nem olyan jó a viszonya, de ettől függetlenül még a szeretője és hűséggel tartozik neki. Amint eszébe jutott a király, elfogta a bűntudat. Talán engednie kellett volna neki, hogy a magáévá tegye...

- Most mennem kell. A festményt takard le és dugd el valahova. Remélem, hogy tényleg soha nem fogsz elfelejteni - mondta a lány, majd felállt.

- Biztos vagy benne, hogy jól vagy? Nem szeretnél pihenni még egy kicsit? - kérdezte a festő csalódottan.

- Jól vagyok, tényleg. Beszélnem kell a királlyal. Viszlát, Jeffrey!

- Isten veled, Babbie! Annyira szörnyű, hogy talán soha nem foglak viszontlátni. Ma este kihirdetik a verseny győztesét, nekem pedig holnap korán reggel hajóra kell szállnom.

- A fenébe is, haragudnom kellene rád, de nem megy! Annyira kedves vagy és annyira elbűvöltél! Őszintén remélem, hogy megnyered a versenyt - mondta a lány, majd kilépett az ajtón.

- Elkísérsz a kikötőhöz? - kérdezte hirtelen a férfi. Tengerkék szemei reménnyel telve néztek Babbiera. A lány visszanézett és megrázta a fejét.

- Túl kockázatos.

Amint kiért a folyosóra, már el is felejtette, hogy bocsánatot akart kérni Roberttől. Gondolkodnia kellett. Egyenesen a hálószobájába ment és lefeküdt a párnái közé. Megijesztette, hogy ennyire vonzódik Jeffreyhez. Utálnia kellene őt, hiszen minden oka megvan rá. De a király is gyakran csinált olyan dolgokat, ami számára megalázó volt, sőt meg is fenyegette.

"Talán valami baj van velem. Mindig a legotrombább férfiakat találom meg..."

Amint ezt nyugtázta magában, hirtelen megint előtört a hányingere. Nem is gondolta volna, hogy egy kis esti iszogatás ilyen következményekkel jár. Sóhajtott egy nagyot, majd betakarózott és megpróbált elaludni.

Pár órával később egy kellemetlen női hangra ébredt:

- Gyilkosság! Gyilkosság a kastélyban! - kiabálta az egyik cseléd.