A U R O R A || A király szeretője [16+]

21. - S Z Í V T E L E N II.

Másnap reggel Babbie a palota egyik sötét kórtermében ébredt. Erőtlenül körbenézett, de egy teremtett lelket sem látott. Megpróbált felülni, de minden porcikája rettentően fájt. Ekkor lépett be a terembe az udvari orvos.

- Jó reggelt! Hogy érzi magát? - kérdezte kedvesen.

- A gyermek? Történt vele valami? - vágott a szavába hisztérikusan a lány.

- Csodával határos módon a gyermeke jól van. Amint felépül, Őfelsége Robert király elküldi önt a palotából és egy hatalmas birtokot ajándékoz önnek. Azt is megüzente, hogy rettentően szégyenli magát és esedezik a bocsánatáért.

- A megbocsájtásomra ugyan várhat - húzta fel az orrát.

Végignézett a lila foltokkal teli karján és egyre csak azon gondolkodott: hogy lehetett ennyire buta? Már azután ki kellett volna szállnia ebből a mérgező kapcsolatból, amikor Robert először megfenyegette. Valószínűleg száműzték volna az udvarból, de elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy a palota falain kívül is megállja a helyét.

Az orvos eközben megvizsgálta és megállapította, hogy holnap elutazhat. Ekkor valaki bekopogott az ajtón.

- Szabad! - kiáltott ki az orvos.

Babbie legnagyobb meglepetésére maga a király lépett be a terembe, bűnbánó arccal és egy csokorral a kezében.

- Sajnálom - mondta, majd letette a virágokat az ágy végébe.

- Nem kell a sajnálatod.

- Babbie, kérlek, ne légy ilyen ellenséges! Senkinek nem szabad tudni erről, érted? Senkinek!

- Hogy mi? - kérdezte a lány felháborodva. - Azt hittem legalább tényleg sajnálod. Őszintén. Erre kiderül, hogy csak a jó híredet félted?

- Itt többről van szó, mint a jó hírem. Azt gondolják, hogy érzelmileg labilis vagyok. Egy őrült, aki még az indulatain sem képes uralkodni. El akarják venni a trónomat! Ha megtudják, hogy ezt tettem... Nem lehet több bizonyíték, vagy olyan ember, aki ellenem tanúskodik, különben nekem befellegzett.

- Talán igazuk van. Vagy erre még nem is gondoltál? - kérdezte Babbie gúnyosan.

Valahol mélyen nagyon bántónak tartotta ezt a viselkedést. Azt remélte, hogy a férfi legalább egy kicsit sajnálja a történteket.

- Nincs igazuk! Képes vagyok az uralkodásra! - kiáltott fel, majd megfogta a csokrot és a földre dobta.

- Igen, egyértelműen. - forgatta a szemét a lány.

- Ha bárkinek is szólsz erről, esküszöm...

- Nem kell fenyegetned - szólt közbe bátran. - Legszívesebben azt is tagadnám, hogy valaha a szeretőd voltam. Ezt sem fogom elmondani senkinek.

- Helyes. Köszönöm. - válaszolt kimérten a férfi, majd kiviharzott a teremből.

- Hát ennyi volt. Most már tényleg vége - sóhajtott megkönnyebbülve Babbie, miközben végigsimított gömbölyded hasán.

Az orvos ezt az egész jelenetet az egyik sarokba félrehúzódva nézte.

- Kétség sem fér hozzá, soha nem lesz olyan király, mint amilyen az édesapja volt - állapította meg.

- Ez a férfi képtelen érezni, egy uralkodónak viszont szeretnie kell a népét, hiszen csak így tud segíteni rajtuk, csak így lehet fenntartani a békét és a boldogsgáot Angliában.

- Nincs rosszabb egy szívtelen királynál - értett egyet a doktor is, majd elővett egy injekciós tűt a zsebéből. - Ezt arra az esetre hagyta itt nekem az anyakirályné, ha lázadoznál és botrányt akarnál csinálni. Boldog vagyok, hogy nem kell használnom - mondta, majd elrejtette az orvosságos szekrény mélyére.

- Miért nem lepődők meg rajta, hogy ő is benne volt...

- Ó, kedvesem, nem csak benne volt, az egész miatta történt. Ő küldte azt a szerencsétlen cselédfiút la Rosa szobájába.

- A festő! - jutott hirtelen Babbie eszébe. - Ő hol van?

- Már a Towerben. Sajnálom szegény férfit. Nem volt bűnös, csak rosszkor volt rossz helyen. És hát... rossz nő tetszett meg neki.

- Miattam történt ez vele - suttogta a lány szomorúan.

Egy könnycsepp is legördült az arcán, de az orvos letörölte és lehalkított hanggal folytatta.

- Ha valakit hibáztatni akar, hát hibáztassa Elenorat! Valahogyan megtudta, hogy la Rosa szobájában töltötted az éjszakát. Megparancsolta a fiúnak, hogy még a délelőtt folyamán kapjon rajta benneteket. A folyosón találkoztam vele aznap, büszkén mesélte, hogy milyen fontos megbízást kapott.

- De a fiú későn ért oda... - értette meg Babbie a helyzetet.

- Pontosan. Amikor betört a szobába, la Rosa már egyedül volt. Szegény biztosan megijedt, ezért ölhette meg.

- Talán azért, mert meglátta a festményt.

- Ez sincs kizárva. A festő ezután rögtön kereket oldott. A fiú holttestét csak az esti órákban találták meg, La Rosa több óra előnnyel indult, a király emberei mégis elfogták. Nem volt egy szerencsés ember, annyi szent.

- Köszönöm, hogy mindezt elmondta.

Babbie tényleg nagyon hálás volt, hiszen úgy érezte: joga van tudni az igazságot. Szegény Jeffreyn már nem segíthetett, de a saját bőrét még menthette. Elhatározta, hogy elfogadja a király ajándékát és a lehető legtöbbet próbálja kihozni abból a birtokból, amit kapni fog. Azt is előre eldöntötte, hogy nagyon jó anyja lesz a gyermekének, de nem árulja el neki, hogy ki az édesapja. Titkolni fogja előtte a múltjának ezt a részét, amit úgy szégyellt.