A tanárbácsi kedvence

I. fejezet

Az ablakomból kinézve, mindig a kék eget bámultam, kiskorom óta. Imádtam nézni ahogy a fehér bárány- és a sötét gomolyfelhők haladnak át lassan rajta. A csillagokat, amik úgy fénylettek akár egy gyémánt. Sosem tudtam volna ezt az érzést elmagyarázni senkinek. Akármennyiszer láttam, mindig ugyan olyan csodálattal néztem. Még a legrosszab napokon is, mikor semmi nem sikerült, akkor is kiültem a hatalmas, barna fakeretes ablakba.

Nem is olyan régen, nyáron, egy férfi költözött a szomszéd házba. Egyszer egy ilyen megszokott pillanatomban pillantottam meg először őt. Nem tudtam a nevét, a korát, hogy van e valakije, vagy mit dolgozik. Csak annyit tudtam hogy férfi és hogy a szomszédom. Szüleim már ismerték, találkoztak vele, s tudtak róla dolgokat, csak én nem. A szobám az első emeleten volt és a hátsó kertre nézett. Olykor-olykor láttam ahogy sétálgat, vagy ül és olvas, ír a kertjében lévő cseresznyefa alatti hintaágyon. Mozdulatai teljesen természetesek voltak, mégis egyben kecsesek s határozottak. Haja szőkére volt festve, és olyan hosszú volt, hogy homlokát teljesen eltakarta. Arca mindig megtévesztett, mikor próbáltam kitalálni vonásaiból, hogy mégis mennyi idős, de sosem találtam el. Elég idősnek tűnt ahhoz hogy egyedül éljen abban a hatalmas házban, de mégsem nézett ki olyan öregnek. Voltak olyan pillanatok, mikor a kertben játszottam fehér farkaskutyámmal, vagy éppen leültem a fűben, s olyan érzés fogott el, mintha figyelnének. És tudtam jól hogy ez csak egy személy lehet. A szomszéd férfi. Az ablakán keresztül figyelt engem, s olykor mikor észrevettem és oda pillantottam, lassan elhúzta a függönyt. Gyanús volt nekem ez a férfi. Bár nem tudtam semmit róla, mégis az a megmagyarázhatatlan borzongás futott végig rajtam, akárhányszor csak megláttam. Maga volt a rejtély.

- Hannah! - hallottam meg anyukám tompa hangját mely kirántott gondolatmenetemből. Kinyitva ajtómat lépett rajta be, és csukta be maga után - Hannah.

- Igen? - fordítottam felé a fejem, jelezve neki, hogy figyelek rá.

- Holnap suli, és képzeld mit tudtam meg - kezdett bele izgatottan, mely mosolyt csalt az ajkaimra - Tudom hogy utálod az osztályfőnöködet... - tartott egy kis hatás szünetet, mely pattanásig feszítette idegeimet, hisz igaza volt, mert utáltam azt a banyát. Mindig én voltam az az ember aki szálka volt a szemekben, mert csak én voltam európai származású, keverék lány. Lenéző pillantásaival mindig hátba szúrt, ahányszor csak tudott - Nyugdíjba ment! - ordította el magát, mire felpattantam az ablakom melletti kis fekvőhelyről boldogan. Nem tudtam elhinni amit mondott.

- Anya ne szivass!

- Én ugyan nem! Ki lett írva az iskola honlapjára! Új osztályfőnököd lesz!

- Ez az! De miért pont az utolsó évben ment el? Miért nem tudott hamarabb?

- Nem tudom, de örülj neki, hogy már nincs! - olyan volt, mintha jobban örült volna mint én. Ezeket az anya lánya pillanatokat mindig is nagyon szerettem - De menj el tusolni, utána meg pihenj le mert holnap nem fogsz tudni felébredni. Majd mesélj nekem róla - dobott felém egy puszit, majd kiment az ajtómon. Szívem hevesen dobogott az izgatottságtól, s a boldogságtól. A sok szenvedés után végre vége lesz ennek az őrületnek és végre normálisan s félelem nélkül be tudok majd menni az iskola falai közé. Mellkasomat fogva, hatalmas mosollyal ajkaimon, és magam elé bambulva akár egy őrült, ültem vissza eddigi helyemre. 

El sem tudtam hinni, de egy hatalmas kő esett le a szívemről. Kifújtam egy hatalmas levegőt tüdőmből, majd visszafordultam s tekintetemet újra a tájnak szenteltem. A halvány narancssárga eget, amit egyre jobban beborít eme szín s az uralkodik. A felhők pár helyen eltakarták az eget, de ettől volt gyönyörűbb. Tekintetem lejjebb vittem kertünkre, ahol kutyuskám szaladgált akár a veszett egér, amitől egy hatalmas mosoly terült szét ajkaimon, hiszen ez a kutya volt a szívem csücske, az egyetlen pasi akire számíthattam. Szemem akaratlanul is szomszédom kertjére vándorolt, s felébredve ábrándozásomból, fagytam le. Ott állt, zsebre tett kezekkel, fél oldalas mosollyal s felém nézett. Valahogy elkapta tekintetem és csak rá tudtam figyelni. Szívem hevesen és úgy éreztem mintha a fülemben dobogott volna. Egyre jobban félemlített meg engem ez az ismeretlen, szőke hajkoronájú férfi. Lezser testtartása és otthonias ruhái ellenére is elegánsan festett, pedig egy térdig érő félig sötétkék félig narancssárga bő rövidnadrág és egy fekete-fehér csíkos rövid ujjú póló takarta a testét, és lábán csak egy fekete papucs díszelgett. Ki lehet ez az ember?

...

Időben kikelve kényelmes s biztonságot nyújtó ágyamból, vettem magamra iskolám egyenruháját mely egy fekete fehér kockás szoknyából és egy fehér ingből állt. Szerettem az egyenruhámat, bár fehéret sosem vettem fel szívesen mivel hajlamos vagyok bepiszkolni. Ez az egyik rossz tulajdonságom. De nem érdekel így kell engem szeretni. Bár engem eddig egy ember szeretett, vagyis azt állította. Egy szép 3 éves kapcsolat volt, de a vége volt ami a legjobban szíven szúrt, mivel folyamatosan csalt engem, de nem is egyszer. De az egész megcsalásos dolgot az utolsó évben kezdte el. És nem is az fájt hogy megcsalt, de mondjuk az is, de leginkább hogy a szemembe hazudott mindig. A férfiak jó színészek tudnak lenni, azt meg kell hagyni. Ez volt fél éve. Lefeküdtünk, bár az a második év vége felé volt. Akkor úgy éreztem hogy nem bánok meg semmi, mára már azt kívánom hogy bár ne találkoztam volna vele.

Füzetekkel teli táskámat a hátamra dobva baktattam le a lépcsőn, hogy el tudjam tenni a tegnap elcsomagolt szendvicseimet. Anya és apa rohangáltak a szobák között keresgélve ruháikat melyeket majd fel fognak venni a mai napra. Ilyenkor vagyok hálás annak hogy nekem ezzel nem kell szenvednem reggelente. Egy hatalmas kiáltással köszöntem el tőlük, hogy mindegyikük hallja, hogy elindultam az iskolába. Ők is így tettek majd ezek után kiléptem az ajtón, melyet magam után be is csuktam. Egy nagyot szippantottam a reggeli kellemes levegőből, melytől felpezsdült vérem. 

Rálépve a járdára indultam el a buszmegálló felé, de az első pár lépés után akaratom ellenére a szomszéd házra pillantottam, ahonnan pont abban a pillanatban lépett ki annak tulaja, s ahogy meglátott, rám mosolygott. De én nem viszonoztam a tettét, csak néztem a férfit. Testét teljesen a fekete szín uralta. Fekete ing, zakó, nadrág és hozzácsapva egy elegáns cipő, ami szintén fekete. Ujjait pár ezüstgyűrű díszítette, mely kiemelte hosszú ujjait. Haja ketté volt választva. Kisebbik fele le volt lapítva, míg a másik tökéletesen be volt állítva. Pont úgy nézett ki mintha egy címlapról lépett volna ki, vagy egy 1900-as évek elején játszódó amerikai fimből. Szemeket csalogató kinézet, de ismeretlen jellem. Mivel foglalkozhat? Mi a munkája? 

Pillantásomat elkaptam róla, majd végleg átmentem ház előtt, folytatva utamat, s nem gondolva rá. De az a féloldalas mosolya mindig szemeim elé kerültek...

...

Az osztályterembe belépve elfoglaltam eddigi helyemet mely az ablak mellet volt leghátul. Az a banya mindig ide ültetett hogy ne is lássa az európai keverék pofámat. Mondjuk nem is bántam, mivel így én is alig láttam a rasszista fejét. 

Fokozatosan szaporodott meg osztályom létszáma, ahogy a csengetés ideje egyre közeledett. Az osztályban mindig én voltam a fekete bárány, persze itt is a származásom és a nevem miatt. De voltak páran akikkel jól kijöttem, bár nem tudtam volna őket barátomnak mondani. Persze voltak normálisnak mondható barátaim akik másik iskolákba jártak. A kevés szabadidőnk ellenére mindig is tudtunk találkozni, aminek felettébb örültem.

A csöngő éles, fémes hangja szakította félbe mindenki gondolatát, csevegését, s intette őket csendre, és jelezte nekik hogy elkezdődött az óra. Mindenki a helyére baktatott, majd ott tovább sutyorogva várták az új tanárt. Izgultam, bevallom, mivel kíváncsi voltam. 

Az ajtó kinyitódott. Izgatottságom azon nyomban elmúlt, s újra lefagytam. Ebben a pillanatomban sok kérdésemre választ kaptam, de nem mondanám hogy az összes kielégítő volt számomra. Pont belőle nem tudtam volna kinézni hogy tanár. Ezzel a kinézettel és stílussal inkább másnak tudtam volna elképzelni. De ennek pont nem. Haja még mindig tökéletesen állt, s ruháján egy kis gyűrődésnem sem volt nyoma. Egyik keze zsebre volt dugva, míg a másikban ott volt az osztályunk naplója. Laza járása elegánssá és menővé tette, de még inkább szexibbé. 

- Üdvözlöm az osztályt. A nevem Min Yoon Gi - ahogy ezt kimondta, letette a naplót a tanári asztalra, majd megfogott egy krétát szabad kezével, melyben eddig a napló volt, majd felfirkantotta kacifántos kézírásával a nevét. Mikor befejezte, letette a kis eszközt a tábla kis tartójába és felénk fordult unott arckifejezéssel - Az új osztályfőnökötök.