A tanárbácsi kedvence

VI.fejezet

- Mit is kell venni? - fordultam hátra kíváncsian, hogy lássam Yoon Gi arcát, aki rátehénkedve a kocsira, gurult előre, miközben nadrágja zsebéből elővett egy kis cetlit, majd széthajtogatta.

- Um.. Először menjünk a zöldségekhez, utána a fűszerekhez, a húsokho.. - mondta hunyorogva, ahogy próbálta kiolvasni saját írását, melyen jót kuncogtam, ezzel félbeszakítva őt. Rám emelte sötét tekintetét, melyek most csak rám figyeltek.

- A Tanár úrnak talán újra kéne talnulnia írni? Vagy csak szemüveg kéne neki? - kötözködtem, miközben boldogan ugráltam egyik lábamról, a másikra. Tudtam, hogy most megint magában morgolódik, és hogy szólni fog a megszólításomra.

- Hányszor mondjam még, hogy ne szólíts így? - forgatta meg szemeit fáradt, mély hangján, de szája sarkában ott lapult az az aprócska mosoly - A végén még az fogják gondolni hogy pedofil vagyok.

- Dehogy fogják - ellenkeztem - Pár év van köztünk. És én már abban az életévben vagyok, hogy a másik fél kora annyira már nem számít, szóval Tanár úr, nem lennél pedofil, vagy az akarsz lenni?

- De a diákom vagy - magyarázkodott tovább, mire én csak mosolyogva megvontam a vállamat kislányosan - Szerinted nem feltűnő? Diákruhában vagy és meg így - mutatott magára.

- Vagy azt gondolják hogy együtt vagyunk, vagy hogy a lányod vagyok - folytattam idegesítését, és fordultam újra előre győzelemittas mosollyal, mire nem olyan hangosan, de utánam szól egy kicsit sértődötten.

- Hé! Nem is vagyok olyan öreg!

...

Jól éreztem magam mellette, nem tagadom. Önmagam lehettem és egy rossz szót sem szólt a származásommal kapcsolatban. Nem gúnyolt és nem nézett semminek. Melegség öntötte el mindig belsőmet, akárhányszor vele voltam és ezt nem tudtam elmagyarázni hogy miért. Mintha egy jó barátra leltem volna benne. Rég nem beszéltem ennyit, és felettébb jól esik kiadni magamból amit eddig nem tudtam.

A háza előtt megállva a kocsival, szálltunk ki, majd a csomagtartóhoz mentünk, hogy kivehessük onnan a megvett cuccokat. És be kell vallani, hogy nem kevés dolgot vettünk, de hogy minek, eszem sincs. Ennyi kajával bő másfél hónapig elvan, ha nem egy nagy haspók.

- Először is tessék itt a kulcs - nyomta kezembe az említett kis fém tárgyat, majd fejével az ajtó felé biccentett - Nyisd ki az ajtót, úgy könnyebb lesz bevinni - magyarázta, mire én megindultam, és gyorsan kinyitottam a szépen festett faajtót, és már mentem is vissza segíteni - Szólj ha nagyon nehéz - ahogy kimondta, a kezembe akasztott kettő, jól megpakolt szatyrot.

- Nem kell engem félteni. Erős vagyok.

- Akkor jó, Kislány - mosolygott el édesen, s kuncogott egy picit, majd még jó pár ilyen szatyrot adott nekem, amikkel lassan, de biztosan indultam meg befelé, úgy hogy a zacskók ne szakadjanak szét és ne is szakadjak meg. Ujjaimat vágta a fogantyú, de bírtam, és az út sem volt olyan nagy, így meg tudtam tenni. Vagyis nagy nehezen, szenvedve, de megcsináltam. A konyhapult fényes lapjára tettem hozományomat, mely számomra olyan volt, mintha a most dobtam volna le a hátamról Yoon Gi-t. Felettébb kellemes érzés. Magamban kuncognom kellett, ahogy elképzeltem ezt a jelenetet. A pultnak támaszkodva pihentem meg egy kicsit, a nagy teher után. Elkezdtem kipakolni a holmikat, de egy tapottat sem mozdultam a helyemről.

Hallottam ahogy Yoon Gi súlyos léptekkel közelít felém, hogy lerakja a zacskókat, amin kicsit kuncogtam, és ehhez úgy éreztem, megint hozzá kell szólnom.

- Mi van Tata? Már nem is vagy olyan ke.. - kezdtem bele szokott, piszkálásába, de lefagytam, mikor éreztem, hogy hátulról nagy lendülettel hozzám csapódik csípője. Fenekemhez nyomta magát, engem teste és a pult közé szorítva. Levegőm bent rekedt egy pillanatra, és szívem olyan hevesen hogy azt hittem majd kiugrik a helyéről. Hátamon végigszántott a hideg és testem forrt. Izmaim megfeszültek, nehogy jobban nekinyomjam magam. Fél éve nem voltam egy férfival sem és ezt testem ki is mutatta. Vágyott a mögöttem álló érintéseire, de józan eszem azt sugallta hogy nem lenne szabad. Éreztem ahogy dorongja kezdett megkeményedni és csípőjével lökött egy picit rajta, mire egész lényem megremegett. Lábaim és karjaim, akár a kocsonya, úgy remegett, és arcom kivörösödött. Hallottam ahogy ledobja kezeiből a zacskókat, majd fülemhez hajolva, suttogta nekem csábító, mély és rekedtes hangján, mire még jobban úgy éreztem hogy felrobbanok.

- Ki nem kemény Kislány?... És nem vagyok Tata...