A tanárbácsi kedvence

XXVI. fejezet

Fehér tányérokhoz koccanó kanalak hangját lehetett csak hallani a hatalmas házban, melyben 4 személy tartózkodott, kik csak az ételükre koncentrálva ültek a feszült csendben.

- Mit tanulsz, Hannah? - csengett fel hirtelen az apuka mély hangja, melyben semmi érzelem nem volt megtalálható, így senki sem tudta eldönteni, hogy a férfi kérdése komoly-e .

- Turisztikát tanulok.

- Az utolsó éved?

- Igen, de majd szeretnék tovább tanulni.

- Hm. Értem. Szüleid mivel foglalkoznak?

- Anyukám bolti eladó, apukám pedig iskolai ügyeket intéz, vagyis ellenőrzések, és vizsgálatok.

- Szóval nem tanár - jelentette ki, mire Hannah bólintott egyet, igazat adva állításának - Honnan származik a családod?

- Édesapám britt, anyukám magyar.

- Magyar? – tette fel kérdését értetlenül – Az merre van? Vagy az mi?

- Az micsoda? - kérdezett rá YoonGi is, egyik szemöldökét felhúzva

- Magyarország közép Európai ország.

- Miért jöttetek ide? - tett fel egy másik kérdést.

- Apukám munkája miatt, ide kellett utaznunk. Először azt mondták, hogy ideiglenesen, de végül úgy döntöttek, hogy maradnunk kell. Még nagyon kicsi voltam mikor ide költöztünk.

- Ha ilyen régóta együtt vagy a fiammal, gondolom már együtt éltek. Igazam van? – váltott hirtelen egy másik témára, mely komolyabb volt a számára, hisz kötelességének érezte tudni, hogy fiával ez a lány együtt él-e vagy sem. S legbelül nagyon remélte hogy ezt a lépést még nem tették meg.

- Még nem - szólalt meg hirtelen YoonGi, mire apja megkönnyebbült - De még nem nagyon esett róla szó.

- Értem. De ha megfogadjátok a tanácsom, akkor nem költöztök össze.

- Miért? – tette fel kérdését rosszalóan nézve. Nem hiányzott neki apja panaszkodása és sértegetései, s már azon járt az agya, ha még egyszer egy rossz szót is mer tenni Hannah-ra a semmiért, akkor fogják a cuccaikat és elmennek innen.

- Kettőtök közül te vagy az egyetlen fiam, aki pénzt keres, és ha segíteni akartok egymások és akartok valahova jutni akkor neki is dolgoznia kell hogy besegítsen. De mivel hogy iskolába jár, és ráadásul az utolsó éve, így még ideje sincsen dolgozni - magyarázta.

- És ha az érettségi után akarnánk összeköltözni? - tette fel kérdését YoonGi.

- Még akkor is túl fiatal lenne a kapcsolatotok ahhoz hogy ilyen komolyan belevágjatok. Én is édesanyáddal másfél év után költözünk össze - példálózott magukkal - Szóval, egy szó mint száz, nagyon azt ajánlom hogy ne most költözzetek össze, és várjatok annyit mint mi. Ha még ilyen sok idő után is együtt vagytok, akkor tőlem aztán költözzetek össze - zárta le ennyivel a témát. Felhergelte magát a témán, és nem akart volna többet mondani, mert félt attól, hogy később olyat fog mondani amit később meg fog bánni, így inkább csendben maradt, és csak az ételére próbált koncentrálni.

...

YoonGi az ágyon feküdve leste kedvesét, aki a könyvespolca előtt állva nézegette kisebb gyűjteményét, melyből olykor levett egyet-egyet hogy beleolvashasson egy picit, vagy csak elolvassa a borító hátulját. Olyan lágyan nyúlt minden egyes könyvhöz, és lapozott bele, mintha egy igazi régiséget tartana a kezében, s attól félne hogy szétporlad az ujjai között. A férfi szerette a lányban, hogy ő is ugyan úgy rajong a könyvekért, mint ő, és inkább ezeket bújja mint a telefont.