A tanárbácsi kedvence

VIII. fejezet

- Külföldi kis senki!

- Munkarabló!

- Idióta nyomorék!

- Betolakodó!

Hallgatta újra és újra a fejéhez vágott szakat fapofával, miközben üveges tekintetével a padját nézte. Szinte már visszapattantak róla ezek a dolgok. Ezekre csak annyit tudott mondani, hogy : Már megszoktam. Mi mást tehetne? Ha visszaszól akkor csak mégjobban piszkálni fogják. Eddig is minden bűnt rá kentek. Minden egyes kis hibáért őt okolták. Zaklatták. Sértették és bántották nap mint nap. Volt már arra eset, hogy mindenből elege lett és visszaszólt. Nem lett túl jó vége, mivel hazafelemenet az osztály fele letámadta. A lányok ütötték, rúgták, miközben a fiúk csak videózták, ami persze felkerült az internet világára. És mit csinált közben ő? Tűrte az ütéseket, pofonokat és rugásokat. Nem ütött vissza, mert nem akart az ő szintjükre lesüllyedni. Ez volt a középsuli első évében. Ezek után megtanulta hogy inkább tartsa magát és ne foglalkozzon velük.

- Mi az kis külföldi szutyok? Nincs itt senki hogy megvédjen? Hol vannak a barátaid? - mondta tettetett sajnálkozással a hangjában az egyik fiú. Körbeállták a lányt, és folyamatosan csak bombázták ezekkel. Persze voltak olyanok akik a basztatást nagy ívben leszarták és csak a helyükön ültek, várva hogy kezdődjön végre az irodalom óra.

- Dick! Neked itt nincs helyed! Az egyetlen ember aki megvéd az az osztályfőnök! Te kis tanárbácsi kedvence! - köpte neki a másik, miközben a padjára támaszkodott.

- Hagyjatok... - suttogta maga elé, visszafolytva haragját.

- Mi? Nem hallottam. Mit mondtál? Nem értek külföldiül - mondta miközben füléhez emelte kezét, jót szórakozva a lányon.

- Hagyjatok - mondta egy fokkal hangosabban.

- Oké - ahogy kimondta, kivette a lány táskályából a sötétkék dobozkát, melyben az ebédje volt. Leszedte a tetejét, majd a benne lévő spagettit egy mozdulattal a fejére öntötte. De ő mit csinált eközben? Csak tűrte és tűrte a folyamatos megaláztatást amelyben folymatosan részesült. A csengő hangja zavarta meg az osztály szórakozását - Tessék - dobta fejéhez a dobozt és mindenki azon nyomban szétszéledt és a helyükre szállingóztak.

Pár másodperccel később, belépett Min Yoon Gi elegáns és kifinomult, szürkésbarna öltözékében. Sötét, szépen húzott, jeges szemeit azonnal végigvezette az osztályon, és mikor meglátta Hannah-t, az ütő is megállt benne. Mi történt itt?! Kérdezte magában idegesen. Persze meglepődöttségét ki nem mutatva ült le asztala mögé s nézte végig újra az osztályt. A legtöbben ott röhögtek halkan magukba míg a többiek kussban voltak. A megalázott lány felállt természetesen, és odalépkedett a tanári asztal elé. Minden egyes mozdulatát végigkövette a férfi, és elborzadt a látványra. Mit tettek vele?

- Tanár Úr, kérem. Kimehetek a mosdóba? - tette fel halkan a kérdést, mikor megállt előtte. Tekintete itt is a padot karcolta. Yoon Gi látta a szemében, hogy meggyötört ez a lélek, melybe beleszeretett. Nem emelhette fel a hangját, és nem viselkedhetett volna úgy mintha fontos lenne neki bárki is. Meg kellett tartania maszkját és látszatát, mely ebben a pillanatban nagyon nehéz volt a számára.

- Persze, menj csak - mondta fapofával. A lány meghajolt majd gyorsléptekkel kiment az osztályteremből, egynesen a mosdóba. A szőke hajú férfi az osztály felé fordult, kik azonnal elhallgattak. Semmi kuncogás, semmi beszéd. Mindenki felvette a jó gyerek maszkját és a teljes fegyelmezettség látszatát keltették vele - Ki tette? Kik tették? - tette fel mély, karcos hangját a kérdést, olyan ridegen hogy minden fiúnak és lánynak végigszántott a hátán a hideg. Teljes csend uralkodott. Senki nem mert felszólalni - Nem kérdezem még egyszer. Kik tették? - holt nyugodtság hallatszott hangjában, de félelmetkeltő is volt egyben. Egy fiú emelte fel kezét a magasba.