-Megijesztettél.-feleltem Marknak mikor a semmiből csakúgy felkelt.
-Miről beszélsz? Csak itt aludtam vele, a tegnapi nap után. Aggódtam csak..-válaszolta Mark.
-Na látod oppa.
-Ha meg valami extra történt volna, vagyis ha lefeküdtem volna vele akkor azt látnátok, sőt, hallottátok volna..
"Az arcom úgy nézett ki, mint aki szellemet látott. Lefeküdt volna velem? Vagy csak én vettem ezt le belőle?"
-Na de kikeltek még ma az ágyból vagy nem? Be kéne vásárolni.
Majd kikeltünk az ágyból, de amerre mentem Mark mindig ott volt. Próbáltam a földet nézni, de akkor meg neki mentem. Nem baj, csak nem fogom egész nap látni. Vagyis..csak azt hittem. Komolyan, nem vicc mikor játékokkal játszanak mindenhol ahol vannak. A bolt bejáratánál van egy kis játék terem, egytől egyig bementek oda. Veszekedtek rendesen rajta. Eszembe jutott, hogy én is ezt csináltam még annó a tesómmal mielőtt meghalt...mindig civakodtunk, hogy ki jöjjön sorra. És most róluk...ő jutott eszembe. Persze, elkezdtem könnyezni és elvonultam, vagyis be az üzletbe. Nem akartam, hogy lássanak engem ahogy sírni fogok. De sajna nem maradtam sokáig egyedül mivel a fiúk lassan jöttek utánam. De az első ki volt ha nem Mark...Próbáltam nem rá nézni, de ő kiszúrta, hogy kerülgetem a tekintetét, vagyis a szemkontaktust, és megfogta a vállam, majd maga felé fordított. Nem akartam rá nézni, de megijedtem és felnéztem. Mikor meglátta az arcom láttam, hogy másra számított, a szemei nagyok lettek, a szája nem mozdult, kicsit össze húzódott és úgy volt.
-Te..sírtál?-majd kérdezte tőlem halkan. Mivel nem bírtam megszólalni így csak bólintottam.-De miért?
-Csak...a fiúkról az öcsém jutott eszembe. Hogy mi is hányszor civakodtunk dolgokon. De...soha nem fogom már ugyanazt érezni mint akkor.-bőgtem el magam az áruház közepén.
-Shh Bo Na.-nyugtatott Mark mikor magához húzott.- Minden rendben lesz.
-Bárcsak úgy lenne. De a múltat nem tudom megváltoztatni. Miért nem én kerültem alá, miért ő halt meg.
-Bo Na! Nyugodj meg. Ő most biztos büszke rád. Hisz a nővére debütál egy híres cégnél, biztos most is néz téged. Ne sírj, mi itt vagyunk.
Mark szavai sajnos nem nyugtattak meg, de igaza volt. Bármit megteszek, hogy az öcsém büszke legyen rám. Bele adok mindent. És Szöul egyik híres modellje leszek.
Ez után viszont megnyugodtam, és bevásároltunk végre. De, hogy ők mennyire szeretik a sok édes kaját....annyit vesznek mint én 2 év alatt. Lehet azért mert vannak egy jó páran, vagy mert szeretnek enni. De ez nem számít. Azt viszont megtudtam, hogy mikor Markkal beszéltem a fiúk végig hallották. Hogy honnan tudom? Haza értünk és estére előkeresték a közös emlékeimet vele. Mondták, hogy felhívták a szüleimet és Taeil és Jungwoo mentek el érte. Fel sem tűnt nekem, hogy kevesebben vannak. Mikor még el sem kezdték én sírtam. Tudtam mire számítsak. De nem csak én sírtam, hanem a fiúk is. Sokszor csak az játszódott le bennem, hogy "Hogy néztem én ki? Ez tényleg én vagyok?". Néha nevettem saját magamon. Volt egy videó amire nem is emlékeztem. Az Bo Joe születésénél volt. Illetve mikor 5 éves lett. Akkor kapta az első elektromos játékát. Régi szép idők voltak.
Mikor a "film vetítés" véget ért, mert filmet csináltak belőle én meg kérdeztem, hogy ez kinek volt az ötlete. A többiek mind Markra mutattak.
Örömömben oda mentem, és nem tudom, hogy de megcsókoltam őt. Mikor a szánk, hogy mondjam össze ért a szemei nyitva voltak, aztán lassan lecsukódtak, és magához húzott.
-Ez most micsoda?-kérdezte Lucas és elhúzott engem. Majd Mark is elhúzott vissza. Végül Jaemin is bejött a képbe.
-Ezt én is szeretném tudni.-felelte Jaemin.
