NamJin Story

14. Rész

Csak ültünk, és vártunk. A telefonomat szorongatva próbáltam nyugtatni Yoongi-t. Most Namjoon sétált össze-vissza az épületben. A többiek is aggódtak. Én nem tudtam hogy kellene elmondanom Hoseok-nak. Csak fogtam a telefont, és bámultam a kinelzőt. Egyre több üzenet jelent meg. Nem csak Messenger-en, már SMS-ek is jöttek.

"Mi történt?"

"Nem veszi fel senki a telefont, mi történt?"

"Mindenki eltűnt, MI A FRANC TÖRTÉNT?!"

"JIN, A SZÍVBAJT HOZOD RÁM, ÍRJ VISSZA, HÍVJ FEL, BÁRMI, CSAK TUDJAM, HOGY JÓL VAGY!"

"Én csináltam valamit?"

"Senki se veszi fel a telefont, és nem válaszol. Legalább te válaszolj!!"

Lassan odamentem Namjoon-hoz.
- Ne aggódj...- öleltem meg, de hirtelen ellökött magától.
- Hogyan tudnék megnyugodni??? - fakadt ki teljesen - Egy barom elütötte az egyik barátom, akit lassan két órája műtenek! Mégis hogy nyugodjak le?!
- Nem az ő hibája, nem vele kéne így beszélni! - szólt közbe Taehyung, akin szintén látszott az aggodalom.
Én nem tudtam ezek után mit mondani. Visszaültem a székbe.

Kisvártatva kijött az orvos.
Ránk nézett és közelebb jött.
- Önök hozzátartozók?
- Igen. - mondta Namjoon, közben Jimin szülei is megérkeztek.
- A jó hír, hogy megmentettük. - mondta az orvos, de hallatszott a hangján, hogy ezzel még nem végzett.
- Sajnos a rossz hír, hogy nagy károk keletkeztek a belső szervekben. Sok vért vesztett. Ezt persze lehet pótolni, de még sok műtéten kell átesnie. Addig mesterséges kómában tartjuk, amíg nem lesz vége a műtétsorozatoknak.

Ott álltunk. Csendben. Lefagyva. Mindenki csak állt, egy helyben. Senki sem szólt egy szót sem.

Az idő, mintha megállt volna egy pillanatra. Senki sem szólt. Mindenki csak nézett maga elé. Yoongi törte meg az álló időt azzal, hogy felállt, és kirohant az épületből.
- Baszki, utánamegyek mielőtt hülyeséget csinál! - pattant fel a székből Jungkook, és elment.
Mi ottmaradtunk..

Estig bent voltunk, majd mindenkit hazazavartak.
Kint álltunk a kórház előtt, a szakadó esőben. Ki gondolta volna, hogy így fog befejeződni ez a nap?
- Én.. most megyek. Holnap bejövök megint, hozok neki ruhát.. Sziasztok! - mondta Tae, majd sietve elsétált.
Csak Namjoon és én álltunk az esőben. A telefon a kezemben még mindig megállás nélkül rezgett, pittyegett.
Namjoon rám nézett, aztán a telefonra.
- Hogyan kéne elmondanunk neki...?
- Nem tudom... menjünk haza, majd én felhívom este. - mondtam a telefont a zsebembe csúsztatva.
- Rendben... sajnálom..ahogy bent beszéltem veled..tudom nem a te hibád...- sajnálkozott, de én közbevágtam.
- Én sajnálom... Minden rendben lesz..de most menjünk haza. - jelentettem ki, majd  elindultam az üres házam felé.
Bementem a szobámba, leültem az ágyra. Elővettem a telefont, és hívni kezdtem Hoseok-ot Messengeren...videon.

- Na végre, mi a... Sírtál? Miért sírtál?? Mi történt?! - aggódott Hobi.
- Én... én..- újra kitört belőlem a sírás - sajnálom...
- Mit??? Mi a franc történt?! Namjoon csinált valamit??
- Jimin.. - mondtam ki nagynehezen a nevet.
- Jimin? Mi van vele?
- Jimint...Jimint elütötték..- kezdtem sírni mégjobban. Hobi teljesen lefagyott. Hirtelen nem tudta mit hallott. Csak ült, és nézett a kamerába.
- Én.. sajnálom Hobi..
- Ugye nem halt meg?? - tért vissza normál állapotba.
- Él...de nagyon rosszul van..
- Hazamegyek. Pakolok és indulok haza! - ezeket mondva lerakta a telefont, én pedig az ágyon maradtam. Még mindig könnyekkel ázva.

*Eközben*

*Jungkook szemszöge*

Yoongi annyi alkoholt vett, amennyire volt pénze, aztán hazament. Nem tudta, hogy követem, azt se, hogy látom mit csinál. Mikor bement a házba, akkor mentem csak oda hozzá.
- Yoongi, ez nem megoldás! - álltam mögé.
- Rontani se ront a helyzeten! Amúgy sincs közöd hozzá. - mondta gorombán.
- Figyelj, ma este itt lehetnék nálad?
- Kidobott a csávód, vagy mi? - udvariatlankododtt továbbra is.
- Tudod mit? Nem érdekelsz! Mindig ilyen paraszt vagy az emberekkel, pedig csak segíteni akarnak! - mondtam, majd dühösen elsétáltam.

Eltelt 2 óra a vitánk óta... talán mégis ránézek, hogy mi van vele..

Csengetek, de nem jön válasz. Kopogok...arra sem. Benyitottam az ajtón, és láttam a részeg Yoongit az asztalon támaszkodni. Minden tárgy, ami eddig az asztalon volt, most a földön hevert. Levert mindent az asztalról.
- Mondtam, hogy nem megoldás. Gyere, feküdj le, így nem fognak beengedni a kórházba holnap! - fogtam meg Yoongi karját, de ő ellökte a kezem.
- Mi közöd van ahhoz, hogy én mit csinálok?! Hm? - fakadt ki teljesen. Odaléptem hozzá, és megöleltem. Az alkohol miatt hirtelen nem tudtam mit reagálni. Azt hittem segít majd neki. De ő hirtelen ellökött.
- Hagyj békén!
Az alkoholtól teljesen elvesztettem az önuralkodó képességem, így hirtelen odamentem, és bevertem neki egyet. Leesett a lépcsőre. Feleszméltem hogy mit csináltam, felszedtem onnan és a szemébe néztem.
- Miért kell ezt csinálnunk?
Nem válaszolt, csak újra nekilökött a falnak.
- Hagyj békén!
Ellöktem magamtól és kimentem. Becsaptam magam mögött az ajtót. Üvegtörést hallottam a lakásból, de nem fordultam meg. Elindultam haza.

*Jin szemszöge*

Hobi letette a telefont, én álomba sírtam magam. Reggel néztem a messenger csoportban az üzenetet, miszerint délután találkozó a kórház előtt.
Nem tudtam összeszedni a gondolataim. Olyan hihetetlen ez az egész. Ez nem történhet meg.

Délutánra nehezen, de sikerült rendbetennem magam. Elindultam a kórház felé.
Kaptam egy SMS-t Hobitól, hogy pár óra és ő is hazaér.

Mikor a kórház elé értem, majdnem mindenki ott volt. Mindenki nagyon megviselt állapotban.
- Sziasztok! - köszöntem a megviselt állapotú bandára.
- Szia! - köszönt mindenki.

- Nem láttad Jungkook-ot? - kérdezte Yoongi.