Az új Júlia

13. rész

"Az egyik egy orvos volt, a másik..."

... pedig Ati.
-Jézusom Dóri nagyon aggódtunk érted - mondta megszorítva a kezem.
-Miért, mi történt? - kérdeztem.
-Táncpróba közben elájultál, elméletileg sokkot kaptál, de nem tudjuk, miért. Úgy voltunk vele, hogy megkérdezünk téged, ha felébredsz - mondta Ati.
-Azt nem mondhatom el - mondtam a tarkómat vakarva.
-De miért? - kérdezte Attila.
-Mert hülyének néznél - mondtam nevetve.
-De miért? - mondta Ati értetlenül.
-Csak - válaszoltam.
-De miért? - mondta röhögőgörcsben szenvedve.
-Majd ha eljön az ideje, megtudod. - válaszoltam nevetve én is.
-Jólvan, nem faggatlak, de KERO azt mondta, hogy kísérjelek haza, majd holnap bepótolod a próbát. - mondta komolyra váltva a szót.
-De én folytatni akarooooooooom - nyavajogtam mint egy csecsemő.
Erre a mondtatomra Ati csak nevetve elindult az ajrótó felé.
-Na gyere te kis óvodás - mondta nevetve.
-Nem is vagyok ovis - vágtam be a durcát.
-Na gyere, mert ha nem jössz, én viszlek - nevetett.
-Nem megyek, én próbálni akarok - mondtam komolyan.
Ati elindult felém, hogy felemeljen, de én erősen kapaszkodtam az orvosi ágyhoz. Már sokadjára próbálkozott, amikor egyszer csak az ajkát éreztem az ajkamon. Egyszerre elfelejtettem mindendt, és elengedtem az ágyat, majd a következő pillanatban Ati kezeiben éreztem magam.
-Egyszerű volt kicselezni - mondta vörös arccal, valószínűleg én is paradicsomosat játszhattam.
Egész úton az otthonom felé azon veszeketdünk, hogy én nem akarok hazamenni, pedig valójában azon a bizonyos csókon járt az agyam. Tudom, a színészet világában ez nem nagy dolog, de mégis mélyen éreintett.