22. rész

145 12 0
                                    

"Nagy nap lesz holnap."

Reggel izgatottan pattantam ki az ágyból, majd rögtön a telefonomhoz nyúltam. Az óra éppen 8-at muatott, így még volt időm nyugodtan kiválasztani, hogy mit vegyek fel. Végül egy piros testhez álló mini ruhára esett a választásom. A hajamat behullámosítottam, és egy gyors smink után 9-re készen is lettem. Az utam rögtön Szilveszter házához vezetett, ugyanis megbeszéltük, hogy segítek neki elrendezni a lakását.
-Szia - köszöntem Szilveszternek a csengő megnyomása után.
-Hú de csinos itt ma valaki - jegyezte meg Szili mosolyogva.
-Hát köszönöm, nade térjünk a témára, jöttem segíteni neked.
-Na aztán miben? Én már rég mindent megcsináltam - mondta büszkén, és végigmutatott a helységen.
Minden gyönyörűen fel volt díszítve, az ételek és italok is elő lettek már pakolva.
-Az igen, gratulálok, de látom még felöltözni nem sikerült - jegyeztem meg gúnyosan.
Szilveszter végignézett magán, és nevetni kezdett.
-Igazából rád vártam, mert nem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel.
-Szinetár Dóra a legjobb öltöztető szolgálatodra - mondam nevetve, miközben Szilveszter felvezetett a szobájába egy hatalmas szekrényhez, hogy válasszam ki azt, ami tetszik.
Végül a választásom egy fekete nadrágra, és egy gyönyörű bordó ingre esett. Mire Szili összeszedte magát, addigra kezdtek megérkezni a vendégek is. Először Kata és Erika érkeztek meg, akikkel rögtön beszélgetést keztünk. Szépen lassan kezdtek megérkezni az emberek, egy kivételével. Atit sehol sem láttam, ami meglepő volt, ugyanis megígérte, hogy itt lesz. Valamiért olyan érzésem támadt, hogy valami nincs rendben, így a hangos zene miatt gyorsan kiszaladtam az udvarra, és hívni kezdtem Ati számát. Nem jött válasz. Nagyon aggódni kezdtem, és nem tudtam mit tegyek. Visszamentem az épületbe, és megpróbáltam tanácsot kérni Katától, aki addigra már használhatatlan volt, kissé sokat ivott.  Próbáltam máshoz fordulni, de rajtam kívül már mindenki a sárga földig itta magát. Utolsó elkeseredettségemben Szilveszterhez fordultam, aki szintén nem volt jó passzban.
-Stilveszter én aggódom Ati miatt. Azt mondta eljön, de már rég itt kellene lennie - kezdtem el, ám félbeszakított.
-Jóvan má' Dórikám hát nem kell rögtön idegesnek lenni - mondta, miközben ide-oda dölöngélt.
-Te normális vagy, bármi történhetett vele! - emeltem fel a hangom.
A következő pillanatban Szilveszter ajkát éreztem az enyéimen, és mit me mondjak, áradt belőle az alkoholszag. Már éppen készültem ellökni magamtól, amikor kicsapódott az ajtó.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Feb 27, 2020 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Az új JúliaWhere stories live. Discover now