Be my love |BEFEJEZETT|

16. rész

K i h y u n

Szörnyű volt látnom a csalódást Hyungwon arcán, ahogy ezeket a szavakat intéztem felé, de kimondani is hatalmas nehézség volt számomra.

Ahogy beléptem a szobámba, és becsuktam magam mögött az ajtót, azonnal sírásba kezdtem. Elfelejtettem, hogy Shownu is itt van, aki aggódva nézett rám. Én szépen lassan lecsúsztam az ajtó mentén, és hagytam, hogy könnyeim a földre hulljanak.

-Mi a baj? -guggolt le elém aggódva az idősebb, én meg válaszként csak hüppögtem egyet. -Mi történt, Kihyun?

-Én csak... -kezdtem a könnyeimmel küszködve. -Belerúgtam az asztal sarkába. -töröltem le fájdalmam cseppjeit arcomról.

-Ennyire?

-Igen... -kezdtem volna normálisan, de végül a szó végére ismét sírásban kötöttem ki.

Shownu csak a vállára hajtotta a fejem és hátaman veregette nyugtatóan. Bár neki a gyenge veregetése is felért egy hús klopfolással.

Hihetetlen, hogy képes voltam hazudni Hyungwonnak. Csak kár, hogy saját magamnak nem tudok. Hiába próbáltam utálni, lehetetlen volt. Annyira aranyos volt velem mindig, és éreztem a tiszta szeretetét felém. És ahogy hozzávágtam a szavaimat, tudtam, hogy többet nem fogunk együtt szaunázni, vagy vásárolni, filmezni pedig főleg nem. Pedig ezeket mind élveztem vele.

Vajon ő most hogy érez? Elhitettem vele, hogy végre a karjaiban tudhat, erre megfutamodok. Miért nem tudod felvállalni az érzéseidet, Yoo Kihyun?

Csak próbáltam megnyugodni Shownu karjaiban, de már lassan vagy húsz perce a földön ülhettünk miattam.

-Hyung. -bújtam ki karjai közül, majd megtöröltem könnyes szemeimet. -Sajnálom, hogy föltartottalak. -szipogtam egy utolsót, majd magamra erőltettem egy mosolyt.

-Kihyun, mondd el, hogy mi történt. -válaszolta egyszerűen, pedig én csak egy semmi baj-t vártam volna.

-Már elmondtam. -nevettem fel halkan, de az ő tekintete még mindig komor volt.

-Kihyun!

-Jó, oké... -sóhajtottam egyet. -Anya most telefonált, hogy meghalt a halam. -találtam ki valamit gyorsan, hiszen mégsem mondhatom el az igazat...

-Volt halad? Ennyire szeretted?

-Kicsi korától én neveltem. -mosolyodtam el, de emelett egy könnycsepp is kiszökött a szememből.

-Sajnálom... -sütötte le Shownun a szemét, de én csak legyeztem párat a szemembe, hogy ne jöjjenek ki a könnyeim. Ó, bárcsak egy istenverte halért sírhatnék tényleg!

-Semmi baj, kiheverem. -álltam fel a földről, majd beletúrtam kócos hajamba.

(...)

Reggel fájdalmasan fáradtan ébredtem. Nem sokat aludtam az éjjel, de az ébresztő végeláthatatlanul csörgött a fejem mellett. Már úgy voltam vele, hogy kidobom a telefont az ablakon, de akkor a többiek is elalszanak, mert nekik én vagyok a retkes ébresztőjük.

-Hyung, ébredj. -szóltam rekedt hangon a szoba másik végében alvó Shownunak, majd lassan kikászálódtam az ágyból.

Kicsoszogtam az ajtón, majd Chankyun, Wonho és Minhyuk közös szobája felé vizslattam. Mikor be akartam nyitni, bentről hüppögéseket hallottam, úgy hogy óvatosan nyitottam be. Changkie és Hoseok az igazak álmát aludták, csak Minhyuk volt az, aki az ágyán ült törökülésbe szorongatott egy párnát, és hullajtotta könnyeit.