Mischief and Love /Loki fanfic/ {BEFEJEZETT}

Kell a segítséged!

(Köszönöm azoknak,akik támogattak,köszönöm,hogy biztattatok,hogy írjam,folytassam a történetet. Nagyon sokat segített,higgyétek el. Folytatom,és nem hagyom. Csak mert örömet okozok másnak,azzal,ha továbbviszem ezt a fic-et.)

Író szemszöge

A napok teltek,mintha mi sem történt volna. Mintha ügyet sem vetettek volna,arra a napra,arra a dologra,ami történt. Nekik az nem jelentett semmit,ők nyugodtan,bandukoltak tovább,az idővel kézen fogva. 

A kis szerelmespáron ez bizony nem segített. Valahogy megfagyott a levegő köztük,mindketten jól tudták,hogy valami borzalmas történt,és még történni fog. Csak még nem tudják,hogy mi az. És a tudatlanság,félelmet szül,és a félelem,mélyebbre hatol,mint a penge.

Loki és Thrace is valahogy elvesztette a mosolyát,és az életkedvét. Nem tudták hová tenni Loki látomását,és ettől megijedtek. Főleg Loki. A lelke reszketett,annak a tudatában,hogy lehet valami baja esik annak az egy személynek,akit még szeret: Thrace-nek. Próbálta túltenni magát ezen. Felvidítani a szerelmét,hogy ez csak egy butaság,csak elájult,és az oxigénhiány miatt hallucinált. Thrace a fejét ingatta,és minden alkalommal csak így válaszolt:

-Neked látomásod volt. Loki te nem láttad magad.-ingatta a fejét.-reszkettél. Motyogtál,és szinte halálra vált az arcod. Loki,ez látomás volt.-mondta határozottan.

Thrace nem tudta,miért történt ez a kedvesével. talán azért,mert fogékony  a mágiára,és megérezte ezt? Ezt? Mi az az ez? Ami jön? A rossz? Félt. Aggódott. Azt kívánta bárcsak történne már végre valami,hogy a szíve és a lelke megnyugodjon. És történt is.

Loki szemszöge

-Nem! Jól jönne mindkettőnknek,lassan két hét bezártság után,egy kis séta.-ellenkezett a fekete hajú. Thrace dacosan sóhajtott.

-Nem vagyok hajlandó újra látni,és végignézni ahogy összeesel!-replikázott. Mutatóujját a férfira emelte. Miközben Lokival veszekedett, az ujjatlan pántja a kezére csúszott.

-Thrace.-fogta Loki a fejét-ez egyáltalán nem függ össze a hellyel. Jól vagyok! Jót tenne egy séta. Hidd el ha mondom!

-Na ide figyelj! Nem te láttad magad! Borzalmas volt! Menj egyedül!-lett elege a lánynak. Loki arca ellágyult. Sóhajtott és közelebb lépett,kezét a lány íves csípőjére helyezte. Eltűrt egy rakoncátlan,barna tincset és csókot nyomott a homlokára.

-Rendben hát. Maradunk. De alkut kötök. Holnap sétálsz velem. Rendben? És semmi sem fog történni. Minden rendben lesz. Okés?-emelte fel egyik fekete szemöldökét. Thrace végűlis ellazult a szerelme ölelésében és vállai megrogytak.

-Jojó. meggyőztél. Áll az alku.-adta be a derekát. 

Azóta is csak rohant az idő,Hati kergette a holdat,Sköll pedig a napot. Sosem lankadtak,sosem álltak meg. Az idő,pedig repült. Vagy 3 hét is eltelt azóta,Loki és Thrace,ebben a hegyekben elzárt kis világban,ezt észre sem vették. Végül kezdték elfelejteni a történteket....hiába.

Egyik nap,mikor már az egyetlen nagy,izzó csillagunk az égbolton járt,Thrace kikiabált a fürdőből.

-Teeee...Loki.....van egy apróság,amit jó lenne ha tudnál!-Loki éppen az ágyukon ült,és a pólóját vette fel. A fürdőszoba,a hálóból nyílt.

-Mond!-kérte  a férfi.

A lány rövid kis nadrágban,és pólóban jött ki. Kicsit feszengve nézett Lokira,aki mikor Thrace odajött magához húzta,maga mellé,az ágyra.

-Mond csak.-mosolygott rá a hollóhajú.

-Loki..tudod....én...vagyis...ez úgy történt..-hebegte-habogta  a lány a kezeit tördelve.-várandós vagyok.-bökte ki összeszorított szemekkel. Felpillantott mikor csend fogadta a megjegyzését.

Loki csak bambán bámult,meglepett szemekkel,elnyílt szájjal,szinte még levegőt is elfelejtett venni.

-Te...tessék?-krákogta.

-Sajnálom..én..én tudom,hogy..-könnyesedett be a szeme  a lánynak,de Loki csókja belefojtotta  a szuszt. Olyanfajta hévvel,és szerelemmel csókolta,ahogy csak egy férfi tud egy nőt,mikor megtudja,hogy egy apróság csücsül szerelme pocakjában. Kezei a hátára simultak,és közelebb vonta. Majd Thrace tolta el magát,szuszogva.

-Mondj....mondj valamit!-kérte keseregve. Loki arca felderült,örvendezett volna,de hallotta ahogy a bejárati ajtó kivágódik. Mi a..?

-Lokiiii! Testvér! Hol vagy?-kiáltotta egy mély hang.

-Ezt nem hiszem el...-morogta  a csínyek ura és felkelt az ágyról,kisietve,de ahogy sejtette,Thor állt kezében a pöröllyel a bejárat előtt.

-Mindig a legjobb pillanatban kell megjelenj! Ugye!?-ripakodott rá,és taszított egyet az állítólagos bátyján.-és amúgy is,mit keresel TE itt?! Száműztél,szóval takarodj a szemem elől! Rühellek,utállak,legszívesebben kibeleznélek!-ordította  a képébe,ahogy elöntötte a harag. Thor szomorúan pillantott rá,és bánat tükröződött a szemeiben.

-Testvér...-kezdte halkan,ami furcsán hatott a kiabálás után-segítened kell. Szükségem van rád. Asgard háborúban áll.-Loki torkára forrt a szó. Ne...ne...szóval igaz volt, a látomás. Nem..nem lehet...

-Miért kéne segítenem?-fordult el haragosan a bátyjától.-száműztél. Rémlik? Az már nem az otthonom. Akár meg is dögölhettek. Nem érdekel. "Itt hagytál minket!"-rémlett fel a látomása. Nagyot nyelt.

-Öcsém-szólt a szőke gyászos hangon-Vanaheim megtámadott minket. Az öreg irály meghalt,az új, a fia,pedig háborúra,és vérre szomjazik. területeket remél,és vagyont. Túl kevesen vagyunk. összegyűjtöttem pár embert..de...te is kellesz,testvér. Kell a segítséged.

A mi imádott skandináv istenünk,pedig úgy látta,Thor őszintén beszél.

-Mekkora bajban lehettek,hogy tőlem kérsz segítséget?-fintorgott,miközben felé fordult. Thor könyörgően nézett rá.

-Kérlek. Értem tedd meg. Az utolsó családtagodért.-Loki zöld szeme felvillant.

-Ám legyen.-szorította össze a fogait-Mérges vagyok rád Thor. Elviszel egy háborúba,mikor megtudom,hogy gyermekem fog születni.

(Loki és a Rock'n Roll éljen örökké! \m/ #brofist )