Careless [magyar]

5.

Aznap este nem tudtam elaludni. Nem is mertem belegondolni mi lett volna, ha nem megyek le. Kellett valaki aki eltereli a gondolataim arról ami történt. Ezért lementem a földszintre, és benyitottam abba a szobába, amit Trinának tartottunk fel. És valami nagyon sokkoló dolgot láttam. A  falba bele volt vésve akár több ezerszer is, hogy ra9. Nem tudtam mit kezdeni vele. De nem ijedtem meg. Hanem halál nyugodtan elkezdtem tanulmányozni. Gyorsan felszaladtam a telefonomért, hogy egy képet csináljak. Amikor megvolt, kisétáltam a szobából, és bezártam magam után az ajtót. Most jutott el az agyamig, hogy mekkora örömöt is okozott fejbelőni egy deviánst, és megmenteni a szüleimet.

Amikor felértem a szobámba, eszembejutott, hogy még nem is válaszoltam Connornak. Bevetődtem az ágyba, és elkezdtem megfogalmazni azt, hogy hogyan fogom elmesélni azt hogy mi történt.

Zozo: Bocsi hogy nem válaszoltam! Volt egy... Kis dolgom. Alszol?
#313 248 317: nem. Te?
Zozo: mint láthatod, nem.
#313 248 317: miért? Nagyon késő van már.
Zozo: megígérem holnap mindent elmondok. Amúgy mikor találkozzunk?
#313 248 317: Holnap sok dolgom lesz. Kilenc óra körül?
Zozo: Nekem tökéletes.

Ez után még több órán keresztül beszélgettünk, mindenféléről. Nagyon közel kerültünk egymáshoz.

Másnap nem kellett suliba mennem. Anyu leigazolta. Nem akartuk senkinek sem elmondani a tegnap este történéseit. Igazából... Én már nem is foglalkoztam vele. Vagyis igen, de... Nem rossz emlékként élt bennem. Hanem inkább egy hőstett volt a részemről. Ezért nem is értettem amikor anyu reggel közölte velem hogy itthon maradhatok. Pedig semmi szükségem nem volt rá. Na de hát, egy ilyen nagylelkű felajánlást nem illik visszautasítani, ugye? Úgyhogy az ágyamban feküdtem egész nap. Nagyon bírtam amikor az enyém volt a ház. Délig aludtam utána meg énekeltem egész nap, miközben körbetáncoltam a házat. Szerencsére a mai angolomra sem kellett bemennem, úgyhogy volt jó sok időm befejezni a beadandót.

Délután, vagy másoknak este, a fél kilences busszal bementem találkozni Connorral. A tegnapi több órás beszélgetésünk után már teljesen megbíztam benne. Széles mosollyal mentem már a sikátor felé. Már teljesen otthon éreztem magam ezekben a helyzetekben. De néha még mindig megcsapott a tegnap történtek szele. Akkor egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam, de utána megint rájöttem hogy mekkora hős vagyok.

Connor egy kicsit késett, de emiatt én nem lehetek felháborodott. Én is mindig ezt csinálom. Majd megjelent az utca végében, megint a sötétkék pulóverében, és gyors léptekkel mosolyogva jött felém. Én is megindultam felé. Amikor elért, megfogta a kezem, magához húzott, és átölelt. Én is megöleltem. Ez volt a napom fénypontja, a legjobb, és a legcsodásabb dolog ami valaha történt velem. Tiszta erőből szorítottam, de ő még mindig erősebb volt nálam. Jó, persze, mert ő fiú én meg lány... Bele kell törődnöm.
- De jó újra látni - mondtam vigyorogva.
Connor is még jobban elkezdett mosolyogni.
- Én is örülök neki! Kellett már nekem ez a kis szünet a szürke mindennapjaimba.
- Hát bárcsak én is ezt mondhatnám... De az én életem meg úgy érzem túl izgalmas... - mondtam megint kicsit elszomorodva.
- Miért mi történt?
- Hagyjuk. Nem fontos. Jól vagyok.
- Bennem megbízhatsz - rám mosolygott - Tudod, én mindig itt leszek neked - majd gyengéden megsimogatta az arcom. Az ő keze volt a legpuhább dolog ami valaha hozzámért.
- Oké. Elmondom. De ígérd meg hogy nem ítélsz el miatta!

Lassan mindent elmondtam neki arról ami tegnap történt. Ő nem látszott túl meglepettnek. Konkrétan rezzenéstelen arccal hallgatta végig ahogy én lelövök egy androidot. Teljesen olyan volt mintha ő mindennap ezt csinálná.
- Tehát a lényeg hogy, fura. Nem viselt meg annyira mint a szüleimet, pedig végülis én lőttem le azt a robotot...
- Az nem robot volt. Egy android. Teljesen más. És... Az androidok nem szeretik ezt a kifejezést. A robotoknak egy előre részletesen megírt szoftverük van, viszont az androidoknak van valamennyi szabadságuk.
- Oké okoska, és mégis honnan tudsz ennyit az androidokról?
- A lényeg hogy tudom. És miért nem szóltatok a rendőrségnek? Ez egy nagyon fontos információ lehet a nyomozásban, amiben a deviancia jeleit, és az ok-okozati viszonyát akarják vizsgálni. Azonnal el kell mondanod.
- Te honnan tudsz ilyen dolgokat? Honnan tudod hogy a rendőrségen éppen mi van?
Connor nagyot sóhajtott, majd egy kis félelemmel az arcán, kedvesen ezt mondta.
- Látom nem tudom tovább titkolni. El kell mondanom.
- De mégis mit?
- Tudod, nekem nincsen egy egyszerű életem. A rendőrségen nyomozóként dolgozom. És... Eddig nem akartam elmondani, mert féltem, hogy megszakítod velem a kapcsolatot.
Most már értettem mindent, ami történt. A sok információ, a pisztoly, és hogy valószínűleg minden szabadidejében utánam nyomoz a szuperjó rendőrségi gépeken.
- De miért tenném?
- Hát nem tudom. De statisztikailag nagy esélyed volt rá.
Ha ilyeneket tud a rendőrségi gép akkor nekem is kell egy. Még nem láttam semmi olyan számítógépet ami ilyet is ki tud számolni. Vagy következtetni. Nem tudom hogy ezekkel az adatokkal mot csinálnak. De végülis lehet hogy megkért egy androidot. Azok tudnak ilyet.

Egy kicsit elszomorított, hogy nem bízott bennem. Én bezzeg mindent elmondtam neki.
- De remélem még így is szeretni fogsz...
- Hát... Nem a legjobb érzés hogy egész eddig hazudtál nekem. De... Úgy gondolom ez nem lehet akkora probléma. De ígérd meg, hogy mást nem titkolsz el előlem. És most minden kérdésemre válaszolsz!
- Oké... - mondta elgondolkodva - megígérem.
Ez nem volt túl meggyőző. De bíztam benne.
- Rendben. Akkor most, hogy túlvagyunk ezen a problémán elmondhatnád, hogy mit kellett volna tennem tegnap este amikor az androidunk megtámadott.
Connor elmosolyodott, majd leült a járdára.
- Először is, volt valami ami arra utalt volna hogy ez történjen?...

Jó sok kérdést feltett, konkrétan az utcán volt a kihallgatásom. Mindenre őszintén feleltem, majd elérkeztünk a számomra legérdekesebb részhez.
- Láttál valami furát vele kapcsolatban? Akármit.
- Lehet - előkerestem a telefonom a táskámból, és megkerestem a képet a falról - itt van. Mond neked ez valamit?
- Igen is meg nem is - mondta miközben a képet tanulmányozta - a legtöbb deviáns emleggette ra9-et.
- És mégis mi ez? Vagy ki?
- Sajnálom, de ezek titkos adatok. Nem mondhatok el semmit erről az ügyről.
- Kérlek, nem mondom el senkinek - mondtam miközben tudtam, hogy Joanának minden részletet el fogok mesélni - Most te is bízz bennem!
- Nem. Erre nincs felhatalmazásom.
Nem értettem miért nem akar semmit sem elmondani. Pedig én mindig bíztam benne. Najó, lehet nem mindent mondtam el elsőre. De nem kellene ennyire komolyan venni a szabályokat. Mindent túl komolyan vesz.
- Oké... Akkor most én kérdezek. Miért mindig ez a kék pulóver van rajtad?
- Mert nem akarok a rendőrségi ruhámban találkozni veled.
- De miért? Tök szexin néznél ki benne!
- Az nem olyan mint amilyennek gondolod.
- Akkor legalább az a kicseszett kapucnit húzd le! Látni szeretném az arcod egészét - közelebbcsúsztam hozzá a járdán, majd az arca felé nyúltam - Meg olyan selymes lehet a hajad. Szeretném érezni - meg akartam fogni a kapucnit, de megfogta a kezem és eltolt magától.
- Nem lehet. Nem akarom... - mondta miközben egy könnycsepp kifolyt a szeméből. Elfordult tőlem és mégjobban a fejébehúzta.
- Nem akartalak megbántani! Sajnálom! - mondtam miközben odaléptem hozzá, és a vállára tettem a kezem. Erre ő megfogta az enyémet. Könnyes szemekkel rámnézett, felállt és magával húzott engem is.
Most realizáltam magamban, hogy már vagy egy órája beszélgetünk és már teljesen besötétedett. Az egész ég csillagokkal volt borítva. Az egyetlen lámpánál egy kis molylepke körözött, majd hozzáért a lámbához és megsült. Lagalább a vacsorám meglesz, gondoltam.
Connor megfogta mindkét kezem, majd előkapott egy kést.