Careless [magyar]

6.

Az egész életem lepörgött előttem. Megint sikerült összeállnom egy sorozatgyilkossal. Mindjárt leszúr és kibelez, a legbrutálisabb módon. Ekkor az arca elkomorodott és vad szemekkel nézett rám.
- Könnyű célpont voltál. Konkrétan magadtól rohantál a kezeimbe. Nekem semmit sem kellett csinálnom - mondta miközben felemelte a kést - Bárcsak látnád magad, hogy milyen szánalmasan próbálsz kiutat találni. Már előbb is észrevehetted volna, hogy valami nincs rendben, ha már annyit nyomoztál utánam. Nem volt egyáltalán fura, hogy nem találtál rólam semmit?

Nagyon féltem, a szívem a torkomban dobogott. Megindultam hátrafelé, még mielőtt Connor ér el előbb hozzám. Amikor realizáltam, hogy a zsákutca zárt vége nem felém van, egy kis remény lángja lobbant fel bennem. Gyors mozdulattal megfordultam, és elkezdtem futni. Connor utánam. A tér már szinte teljesen kiürült. Pedig hálát adtam volna valakiért aki hívja a rendőrséget. Mert.... Én eléggé el voltam foglalva. Connor rohant utánam. És rájöttem hogy rohadt gyorsan tud futni. Párszáz métert bírtam de utána teljesen kifáradtam. Connor utolért. Megfogta a kezem és magához rántott egy erőteljes mozdulattal. Ez után... Megölelt!?
- Csak vicceltem te kis butus! - mosolygott a vállamon - sosem tennék veled ilyet.

Na, ezen nagyon felaháborodtam. Mégis kinek van ilyen brutális humora? Ki tartja ez viccesnek? De inkább elengedtem. Inkább csak örülök annak, hogy mégsem egy pszichopata üldöz.
A tér közepén álltunk. A világítás nem volt a legjobb, de a célnak megfelelt.
- Szeretlek, Zoe. Melletted... Teljesen más vagyok.
- Én is Connor. Te vagy a legkedvesebb, legVICCESEBB ember akivel eddig találkoztam.
Connor megfogta a kezeimet, majd odahajolt hozzám, és megcsókolt.

Én abban a pillanatban minden bajomat elfelejtettem. Csak élvezni akartam a pillanatot. Teljesen átadni magam neki. A kezeimet a nyaka köré kulcsoltam, és szinte felmásztam rá, mert olyan rohadt magas volt,hogyha csak simán álltam volna akkor kitörött volna a nyakam. Ez a pillanat egy örökkévalóság volt. És nem akartam hogy végetérjen. De egyszer mindennek vége, ahogy ennek is.

Egész este mosolyogtam. A szüleim meg is próbáltak belémtolni egy jó adag nyugtatót. Másnap reggel amikor megszólalt az ébresztő, egyből kipattantam az ágyból. Lerohantam, betömtem valamit a számba, aztán már rohantam is a buszra. A szüleim ebből az egészből semmit sem értettek.
Amikor beértem a suliba, másfél órával az első órám előtt, Joana már ott volt. Mindig rohadt korán beér. Sosoem fogom megérteni, miért. Azonnal odarohantam hozzá, megfogtam a vállát, és minden erőmmel rázni kezdtem, miközben visítoztam. Még ő sem tudott semmit.
- Nem fogod elhinni! - mondtam visítva.
- Na, nyugodj le egy kicsit. Én még úgy érzem magam mint egy alkoholista, aki tegnap enyhén túlitta magát.
Kicsit lenyugodtam, vettem egy nagy levegőt, és még mindig fülig érő mosollyal elkezdtem mesélni.
- Szóval, tegnap találkoztam Connorral! Elmeséltem neki valamit, amit majd neked is el fogok ez után, de a lényeg hogy kiderült, hogy a rendőrségen dolgozik. Ugye milyen menő!? És onnan tud ennyi mindent rólunk.
- Biztos vagy benne hogy nem hazudik neked? Nem gondolod hogy valami fura rajta? És honnan vagy olyan biztos abban, hogy onnan tud ennyi mindent rólunk? Ő mondta?
- Nem.... De bízok benne. Biztos vagyok benne hogy sosem hazudna nekem.Nem tudsz egy kicsit pozitívabb lenni?
- Én csak nem bízok benne. Szerintem neked sem kellene.
- Oké, hagyjuk. Nem fogok erről vitatkozni. A lényeg, hogy egyszer csak elővett egy kést, én elkezdtem futni, miközben realizáltam magamben, hogy már megint egy sorozatgyilkossal jöttem össze. De a végén kiderült, hogy viccelt. És akkor megcsókolt.
- Megcsókolt? Ő? Téged?
- Aha - mondtam szélesen mosolyogva.

Mire kitomboltam magam, elkezdődött az első óra. Biosz. Fujj, mennyire utáltam azt a tantárgyat! De szerencsére Joana mellett ültem, ezért folytathattam a mesedélutánt. Délelőtt de mindegy.
- Azt még nem is mondtam el, hogy tegnap miért nem kellett suliba jönnöm - mondtam, tele életkedvvel.
- Ja... Még nem mondtad. Vagyis egy másfél órája belekezdtél, de valahogy mindig elterelődött a téma arra, hogy Connor mennyire tökéletes.
- Ohh Connor. Ő egyszerűen tökéletes!
- Najó, elegem van! Mondd a sztorit, vagy külömben mentem! És nem érdekel, hogy Hukk Hukk bácsi ideges lesz! - mondta, miközben azzal a pszichopata arcával fordult felém. Ja és Hukk Hukk bácsi... Hogy is feledkezhetnék meg róla!? Ő volt a biosz tanár, és igen, mi neveztük el Hukk Hukk bácsinak. Mint mondtam a bioszt utáltam, de Hukk Hukk bácsit szerettem. Rohadt jófej volt. És a nevét meg onnan kapta, hogy órán mindig csak úgy random, természetfeletti dolgok miatt elkezd csuklani. Mi meg alig bírjuk visszafojtani a röhögést olyankor.
- Szóval - kezdtem bele komolyan - Hétfőn este találkoztam először Connorral. Vagyis érted. Ha a szökőkutat meg az újságárust nem számoljuk.
- Na ne gyere nekem megint Connorral! Oké, fogtam tökéletes.
- Haha... Tehát... - vettem egy nagy levegőt és elmeséltem ami történt Trinával.
- Uram isten... Nem csoda hogy lelkiekben egy roncs voltál és nem jöttél suliba.
- Na és pont ez a különös! Egyáltalán nem hatott meg. Inkább már örömöt okozott az ahogy lelőttem.
- Hát te beteg vagy... - mondta Joana miközben Hukk Hukk bácsira nézett. Én is befejeztem a dumálást, még éppen azelőtt hogy Hukk Hukk bácsi rám nézett.

A nap elkövetkező része viszonylag normálisan telt. Vagyis, amennyire egy retardáltakkal teli osztályban telhet. Órák után Joana lépett oda hozzám.
- Mit csinálsz ma?
- Megyek ebédelni.
- Nélkülem?
- Ahham. Connorral.
- Oké. Ezt most megjegyeztem.
- De ha van kedved velünk tarthatsz. Legalábbis részemről okés.
- Ha a sötét pulcsis gyerek nem bánja.
- Szerintem nem. De azért írok neki.
- Úgyis éhen halok.

Elővettem a telefonom, és ekkor egy nagyon különös üzenet fogadott.
#313 248 317: Nyugodtan jöjjön:)
Honnan tudta? Honnan a francból tudta? Kihalgatja minden beszélgetésemet?
Körbenéztem, és ki is szúrtam egy térfigyelő kamerát. Odaálltam elé, és integettem.
- Szerintem te tényleg kezdesz begolyózni - lépett mellém Joana.
- Figyel minket... - suttogtam.
- És mégis ki?! Egy padlizsán?
- Idióta. Connor. Lát minket.
- Na jó, hívom az elmegyógyintézetet.
Ekkor mégegy üzenetem érkezett.
#313 248 317: Látlak! Cuki vagy!❤️

Joanára néztem, majd felé fordítottam a telefont.
- Én megmondtam.
Joana megfogta a telefont és közelebb emelte az arcához - Hogy?!

Éppen a sulinkhoz viszonylag közel található stadion mellet sétáltunk el. Nem nagyon beszélgettünk, de most Joana úgy döntött, hogy nem bírja tovább ezt a kínos csendet.
- Amúgy, akkor te most Connorral jársz?
- Nem tudom. Fogjuk rá. Bár ezt így egyikünk sem mondta ki.
- Hát a csók szerintem eléggé annak számít.
- Ebben egyet értek. Fura. Lehet tényleg kezdek megőrülni ha már egyetértek veled...
Ekkor Joana oldalbakönyökölt, amitől neki mentem egy melletünk elhaladó ártatlan civilnek. Heves bocsánatkérés közben Joana után futottam.
- Idióta!
- Tuskó.
- Seggfej.
- Most komolyan ilyet akarsz játszani?
- Nem. De nyertem - mondtan elégedett fejjel.
- Ha ez boldoggá tesz... - mondta Joana beletörődve - Én csak annyit szeretnék mondani, hogy ne bízz Connorban!
- Ezt mégis miért mondod? Ő a legártatlanabb fiú az egész világon, mégis mi bajod vele?
- Figyelj, nem én akarom kipukkasztani azt a burkot amiben élsz, de hidd el, össze fogja törni a szíved.
- Na jó. Ebből elegem van! Mi a bajod vele!?
- Semmi, csak...
- Csak egyszerűen nem akarsz bízni benne! Nem hiszel neki, és nekem sem, amikor róla beszélek! - mondtam, a végén már majdnem üvöltve.
- Én csak a jót akarom neked. És ebben az egészben az a legrosszabb, hogy ő nem tehet róla. Csak arra kérlek hogy lelkiekben készülj fel rá - tette hozzá Joana teljes nyugalommal. Látszott rajta hogy tényleg csak védeni akart.
- Oké. Felkészülök - vettem egy mély lélegzetet, hogy lenyugtassam magam.

Nagyon remélem hogy tetszik! Nemsokára jön a következő!❤️❤️