Careless [magyar]

11.

Előttem egy sáros, vizes ember állt. Kellett egy pár másodperc, amíg felismertem. Trina volt az. Vad tekintettel a szemembe nézett, és ekkor észrevettem egy pisztolyt a kezében. Nem tudtam honnan szerezte, de éppen rám célzott vele.
- Srácok... Baj van - teljesen sokkban voltam. Trina a fejemhez emelte a fegyvert.
- KUSS! - üvöltött az arcomba, miközben nekemnyomta a pisztolyt - Most átéled azt, amit én! Tudod te, hogy milyen érzés, amikor fejbelőnek!?
Remegve álltam a sötétben. Az egész konyhát csak az ablakon beszűrődő közúti lámpák fénye világította meg, nem sok eredménnyel.
- Most nem számíthatsz a barátaidra! Túlságosan el vannak foglalva azzal, hogy felébresszék a barátodat.
- Nem a barátom! Hazudott nekem! Nem bízott bennem! Utálom őt, és ő sem szerethet engem! Nincsenek érzései!
- Látod!? Te semmit sem tudsz! Tudd hogy élünk! És nekünk is vannak érzéseink! Csak nem emberek vagyunk. De látom te nem bírod elviselni azt, ha valaki más mint te. Összetörted a szívét! És igen, vannak érzései! Olyanok, mint neked! Vagy nekem...

Ekkor megláttam Joanát a Trina háta mögött lévő lépcsőről figyelni. Visszament az emeletre. Na, rá sem számíthatok többet. Utána akartam kiabálni, de Trina közbeszólt - Meg ne próbáld, vagy különben most lelőlek! Bár nem is tudom... Lehet, hogy neked az megváltás lenne az elkövetkező szenvedéseid helyett.
- Mit akarsz tőlem?
- Oh, semmi különöset. Csak bosszút - megragadta a karomat olyan erősen, hogy azt vártam mikor hallom a csontom törésének a hangját. Elkezdett húzni az ajtó felé. Én persze minden erőmmel ellenkeztem.
Elértük az ajtót. Trina kinyitotta és próbált kirángatni rajta, de én belekapaszkodtam az ajtótófélfába, ezzel egy kis időt szerezve. Üvöltöttem, mint a fábaszorult féreg. De ebben a pillanatban meghallottam valamit magam mögül, de nem volt idő megnézni azt, hogy ki az.
Egy pisztolylövést hallottam, és leestem a földre. Egy pillanatra minden sötét volt és elhomályosodott. Joana hangját hallottam, és éreztem, hogy valaki segít felülni. Nekidőltem.
- Kösz Joana!
Már magamhoz tértem annyira, hogy láttam, amint az egész szobát hirtelen betölti a világosság. A kezemet egyből a szemem elé kaptam.
- Mi a...!? Joana! Rose! Mit kerestek itt? Fél tizenkettő van már! - anyukám volt az - És ez meg ki!? ÉS MIÉRT VAN EGY HULLA A KONYHÁMBAN!? És ezt honnan szedtétek!?
- Ömmmm.... szerintem te ezt az egészet csak álmodod - próbálkozott Rose - És most feküdj csak vissza aludni... Neem történt seeemmmi.... - próbálta még mindig meggyőzni egy ijesztően titokzatos hangon.
- Rose... Ez neked nagyon nem megy...
- Deeeee.....- folytatta az anyukám előtt egy karatemestert meghazudtoló kézmozdulatokkal.
Anyukám odébbtolta, és odajött hozzám. Én még mindig nem láttam semmit. De ezután valami nagyon meglepő dolog történt.
Anyukám megállt. Nem értettem teljesen amit mondott, de a lényeget leszűrtem. Valami olyat mondott, hogy: ,,Vigyázz rá, bízok benned. Neked ez jobban megy!"
- Tessék?- mondtam a sokktól kimerült hangon.
- Zozo, ő egy android! Ő sokkal jobban tudja a dolgát mint én!
- Joana? Te is android vagy? - kérdeztem meglepődve. De... Utána láttam, hogy Joana a fejét fogja.
- Öhm.. Te most komolyan ezt nézed ki belőlem? - emelte fel a fejét a kezéből.
- De akkor .... Connor?
- Itt vagyok.
- Szóval sikerült bedugvillázniuk?
- Fogjuk rá...

Megpróbáltam minden erőmmel kiszabadulni az erős szorításából, ezért úgy vergődtem, mint egy partravetett hal. Néha sikerült az egyik kezemmel megkapaszkodni a szőnyegben, de teljesen sosem sikerült kiszabadulnom. A kicsi testi edzettségemre való tekintettel fél percen belül kifáradtam, és megint kimerülve feküdtem az ölében. Sírni kezdtem. De ő csak mégjobban megáhozölelt, én meg beletöröltem a könnyeim a pólójába - Megmentettél
- Most.... Még mindig utálsz.
- Nem tudom... Még meg kell fontolnom.
- Tehát nem - mosolygott.
- Azt nem mondtam! - mondtam miközben felnéztem rá.
Anyukám és Rose teljesen összezavarodva álltak mellettünk.
- Most... Te tényleg egy androiddal jársz? - kérdezte anyukám - És én még azt hittem, hogy normális vagy...
- Amúgy hogy találkoztatok? És... Miért nem egy normális pasid van? - szállt be Rose - Az már túl normális lenne hozzád képest?
- Én megyek vissza aludni, és.... És megpróbálom elfelejteni azt, hogy az én kicsi lányomat az előbb akarták megkínozni - mondta érzelemmentesen, miközben alig fordítva a fejét megfordult és besétált a szobájába, miközben ezt hajtogatta : Ez csak egy álom volt... Csak egy álom...
Rose utánakiabált - ÉN MONDTAM! - Joana röhögőgőrcsben tört ki.
- Amúgy elég késő van már.
- Ja... Én szerintem haza megyek, úgyis csak a műanyag pasi bekapcsolásához kellettem - köszönt Rose, majd átlépett rajtunk, mivel nekünk mindenképpen az ajtóban kellett ülnünk. Vagyis... Csak próbált volna, mivel sikerült neki rálépnie Connor kezére.
- BOCSI! - üvöltött vissza a kertből, és eltűnt a ködben.
Connor ezt egy szemrebbenés nélkül tűrte.
- Ömmm... A kezed jól van? - próbáltam kimászni az öléből annyira, hogy lássam azt a kezét, amivel nem engem fogott. Felemelte és.... Egy eeeenyhéééén el volt... Ferdülve?
- Ne aggódj, semmi baj - mosolygott - majd megcsinálják.
- Ez .... Rohadt bizarr... - mondta Joana egy olyan undorodott arccal amit még soha életemben nem láttam. Connor mosolygott, de... Ez tényleg nagyon morbid...

Pár hét eltelt nyugalomban. Persze a pletyka miszerint egy androiddal járok gyorsan terjedt. Ha valaki rákérdezett akkor meg persze mondtam: Pffttt.... Ez meg honnan vetted? Dehogy! Utálom őket!
Ezután medig mindig erőltetett röhögésbe kezdtem. Néhány embernél szerintem még be is vált.
- Délután mit csinálsz? - lökött oldalba Joana a matek óra kellős közepén.
- Még nem tudom pontosan - válaszoltam.
- Eszünk valamit?
- Nem tudom, de szerintem nem lesz arra időm.
- Miért?
- Connor azt mondta, hogy van valami ami szerinte érdekelne engem.
- Mindig is attől féltem, - mondta túldramatizálva - hogy a legjobb barátnőmnek lesz egy pasija és akkor engem el is felejt - dőlt hátra a székben.
- Ennyire azért nem szörnyű a helyzet. Majd megkérdezem hogy jöhetsz-e!
- Óh mondd miért kellene hinnem neked!? - tette a homlokára a kezét.
- Akkor nem. Engem nem zavar, ha nincsen ott egy idióta, aki mindent elront. Úgyhogy...
- Na jó, azért lehet megnézném az újdonsült párt!
- Azért ne játszd túl.
- BE TUDNÁTOK MÁR FOGNI A SZÁTOKAT EGY PERCIG? EGÉSZ ÓRÁN CSAK BESZÉLGETTEK! - üvöltött ránk a matektanárunk.

Délután kimentem a suli elé, felrúgva egypár kiskölyköt, aki mindenáron az ajtóban akart megállni pont akkor, amikor az 1300 gyerek egyszerre akart kijönni az épületből. Amikor kiszabadultam a megfázott gyerekek közül, akik nyilván nyolcvanszor arconköhögtek, elég hamar kiszűrtam Connort.
Ő volt az egyetlen akit mindenki messziről elkerült. Pár gyerek futkározott ott és az egyik véletlenül nekiszaladt (és Connor behorpadt😂😂) mire Connor lenézett és rámosolygott a gyerekre. A kislány felnézett, majd sírva elfutott az anyukájához.

- Hello! - léptem oda hozzá - Látom nem vagy valami kedvelt a gyerekek körében sem.
- És még mindig haragszol. Mikor akarod abbahagyni?
- Nem tudom... Elég jól esik - mosolyogtam.
- Akkor remélem, amit ma akarok mutatni az egy kicsit kiengesztel!
- Ajánlom, hogy valami nagy durranás legyen, mert az eddigi virágcsokroknak nem volt olyan nagy hatásuk rám.
- Hidd el! Tetszeni fog!
- Ja, és még egy kérdés.
- Igen?
- Előtte nem eszünk valamit?
- Az eszÜNK részébe bele tudnék kötni, de miattam legyen!
- Joana csatlakozna hozzánk.
- Jó, legalább lesz egy seggfej is velünk, aki talán feldobja majd a hangulatot.
- Az oké, de akkor Joana? Ugye rajtad kívül ő is jöhet?
Connor elmosolyodott, majd az önműködő ajtó előtt álló Joanára nézett - Persze, jöjjön csak! Plusz egy tuskó már nem számít.
- Olyan cuki vagy, amikor beismered hogy mindketten tuskók vagytok! - közelebb léptem és egy puszit nyomtam az arcára, majd gyors léptekkel elindultam Joanához.

Tudom hogy egy nappal elkéstem, de mindenkinek nagyon boldog karácsonyt akarok kívánni! Remélem mindenki megkapta azt amire vágyott! Én sajnos még mindig nem tudok túl sok időt fordítani az írásra, de amit írok azt tökéletesre akarom csinálni, ezért tart ilyen sokáig!

És külön köszönet Brigitta67 -nek, amiért megemlített a könyvében! El sem tudom mondani, hogy milyen jól esik! Nagyon ajánlom mindenkinek akinek akinek az én sztorim is tetszik!

Ja, és Boldog újévet is!😂