Mutual

11.

-Baj van kicsim?-jött közelebb anya én pedig megráztam a fejem.

-Nem..miért jöttél?-néztem fel rá egy halvány mosolyt magamra erőltetve.

-Kész a vacsora és gondoltam hátha...-innen nem tudta folytatni, mert félbeszakítottam. Elmondtam neki, hogy cseppet sem vagyok éhes, szóval nyugodtan ehet nélkülem. Miután kiment a szobámból újra a telefonom képernyőjére tapadtam.

Képernyőképet készítettél-állt még mindig az értesítéspanelban. Basszus...hülye Snapchat és hülye gravitáció és hülye reflexek. Miért kell értesítést küldeni, ha az ember lánya képernyőképet csinál? Akkora bűn?

Na jó nyugi Honey! Ha most letörlöm magam Snapchat-ről, akkor ugyan úgy látni fogja? Vagy annyian írnak neki, hogy észre sem veszi? Ez jó vicc volt, ő csak egy tanár nem pedig egy világsztár. Majd azt mondom neki, hogy megint szar a telefonom és csak úgy random lefotóz mindent. Ez tök hihető nem?

📖📚📖

Reggel az ébresztőórám jelzésére keltem. Miután kikapcsoltam felültem az ágyamban és a szememet dörzsölve néztem közbe. Az éjszaka folyamán megéheztem és lementem enni, de megláttam valakit az ablakban, ezért akkorát visítottam, hogy anya egy baseballütővel futott le az emeletről. Elmondta, hogy a szomszéd fickó ha fényt lát valaki házából, miután nyugovóra tért a tulaj, utána jár, hogy ki lehet a házban. Ez megnyugtató és para is egyben. A szomszéd krapek komolyan egész este fent van és az utcát figyeli?

Miután felöltöztem és megmostam az arcom és a fogam, a hajamat fésülve szaladtam le a konyhába csinálni magamnak kaját, hiszen anya korán megy dolgozni és elég régóta én készítem el azt, amit a suliba viszek. Gyorsan összedobtam egy szendvicset, aztán belehajítottam a táskámba, a szürke kulacsommal együtt, majd becipzároztam és felkaptam a vállamra. A kulccsal a kezemben léptem ki a hideg levegőre, kissé szomorúan és meglepetten tapasztaltam, hogy hatalmas hópelyhek hullottak az égből. Egy nagy sóhajtást követően bezártam a bejárati ajtót és elindultam az iskolába. Mivel még nem csúszott a járda, ezért gyors tempóval tettem meg azt a tíz perces utat. Amint odaértem lassítottam a tempómon és elindultam az épület felé. A parkoló felé pillantottam, ahol megláttam Mr.Mendest telefonálni. Hirtelen megtorpantam és gondolkozni kezdtem.

-Na jó odamész és kideríted, hogy hülyének vagy egy szerencsétlen baromnak néz-mondtam talán kicsit hangosan, mert a mellettem elhaladó emberek nagy szemmel néztek rám. Ennél rosszabb már nem lehet, nemde?

Egy nagy lendülettel megindultam a parkoló irányába egészen az irodalom tanáromig, akinek a haja tele volt fehér hópelyhekkel. Egy pillanatra rám nézett, aztán valamit még beszélt a telefonba és letette.

-Szervusz Honey!-húzta egy barátságos mosolyra a száját és beletúrt a hajába. Csak most esett le, hogy valószínűleg az én hajam sem száraz, mert elfelejtettem a fejembe húzni a kapucnim.

-Üdv!-bólintottam.

-Ne haragudj, csak Lesha-val beszéltem-pillantott a telefonjára, amit a kezében szorongatott.

-Szabad megkérdeznem, hogy ki az a Lesha?-vontam fel a szemöldököm. Egyszer a kíváncsiságom fog bajba sodorni abban biztos vagyok.

-Én lennék!-hallottam meg egy női hangot a hátam mögül, mire ijedten fordultam meg. Egy szőke nő vigyorgott rám a vörösre festett szájával, aztán ő is megállt velem szemben, Mr.Mendes mellett.

-Ő itt a doktornő, akiről meséltem-mutatott a nőre Mr.Mendes. Hát nem pont ilyennek képzeltem el, pedig említette, hogy gyönyörű.

-Um..csókolom?!-köszöntem bizonytalanul. Hirtelen hangos nevetésben tört ki és legyintett.