Tʜᴇ Bɪᴛᴛᴇɴ¹ ×Larry Stylinson×

part 21

Harry Szemszög

- Várj... Hogy mi a fene van?! - keltem ki magamból, ahogy lassan kezdtem felfogni apám úgynevezett magyarázatát, arról, pontosan miért is rohant el a szerelmem. Tényleg a feldolgozás csak egy bő öt percbe került, addig pedig apám előtt ültem, lefagyva, akár a Microsoft telefonok (Írói megj: Nem, nem kérek Microsoft lélegeztető gépet, öreg koromban.) . Lassan ráébredtem a legfájóbb dologra: Louis Tomlinson szinte biztosra mondhatóan nem fog ide visszajönni. Hogy miért is nem? Mert kimondhatatlanul önfejű és azt hiszi, azzal véd meg a legjobban ha nincs se az én-, se a családom közelében.

Mióta elment lassan két óra telt el. Merre lehet most? Nem hinném, hogy ismer itt bármit, elvégre nem jár ki. Mindig csak a szobájában ül, alszik, eszik vagy éppenséggel engem szeretget. Sőt utóbbi kivételével az otthonban is ugyan ezeket csinálta.

Egyre jobban lehűl a levegő. Lou biztosan fázik. Vajon visszament az otthonba?

Minden bizonnyal rájött, ott keresném először, szóval nem oda ment. Megnéztem, s egyre inkább aggódom miatta és a holléte miatt. Az eső lassan cseperegni kezd, majd hírtelen zuhogni, mintha dézsából öntenék. Nem törődve az esővel rohantam tovább, s közben egyetlen szerelmem nevét kiabáltam, remélve, választ kapok. 

Az agyam olyan mérték elborúlt, hogy nem tudom hogyan, vagy mikor de egy erdő közepébe kerültem. Ott tértem magamhoz, ha úgy nézzük, s még mindig Boo nevét kiáltoztam. Megálltam pár percre, levegőzni és pihenni, amikor lépéseket hallottam. Ahogy tudtam elrejtőztem és vártam. Lassan kép is lett a hanghoz. Egy magas, izmos, erős férfi közeledett felém egy csokorral a kezében. Egy apró kis sírra helyezte a virágokat és leült az emlék elé. Én csak elbújva hallgatóztam jobb híján. 

- Szia kicsim! Nagyon hiányzol apunak, ugye tudod? De hamarosan úgyis-- mély hangjának, morgása itt elhallgatott, mivel egy szélsebességgel rendelkező alacsony fiú állt meg mellette, s magából a testalkatból felismertem a fiút.

- Sajnálom Willfred. Nem tudtam, hogy itt vagy. Csak gondoltam kijövök kicsit, de inkább nem zavarok. - az édes hangocska abbamaradt, a fiatal férfi a másikra fájdalmas mosolyt villantott. Lou már indulni akart, amikor egy lány hangja hasított végig a levegőn.

- Egy ember van a közelben! - Két oldalról elkapva rángattak szerelmemék elé, s egyik másodpercről a másikra, több tíz fehér szemű és hosszú szinte agyarú emberek vettek minket körül. Ők mind láncszemek volnának? Őrülten sokan vannak. Én azt hittem Boo az egyetlen.

- Fajtánk béli vérének szaga árad belőle... - suttogta egy még ingen fiatal fiúcska.

- Te szörnyeteg, te megittad egy társunk vérét?! - sipított fel egy lányka, aki már készült volna nekem ugrani, ám az előbb még a sír előtt ülő férfi leintette. Louis csak kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Harry - suttogta maga elé - mégis mit keresel te itt? -  könnyei lassan nedvesítettél be, bőrét, akárcsak az enyémet pár perce folyamatosan, annyi különbséggel, hogy bennem a félelem és az öröm kombója készteti menekvésre a cseppeket.