,,Mi lesz így vele? Velem? Velünk?"
Reggel az ébresztőm szokásos hangjára keltem. Apucival nem váltottam túl sok mondtatot a reggel. Olyan volt ez ,mint egy temetés. Semmi kedved elmenni mert szomorú de mégis elméssz mivel muszáj. Ahogy beültünk az autóba megtörtem a csendet.
-Hiányozni fogsz. -montam neki a legaranyosabb hangommal.
-Te is nekem. Viszont nem tehetjük meg ,hogy ne járj iskolába. -a végén kicsit elszomorodott a hangja.
-Ma beszélnem kell Dollyval. Elmondok neki mindent. A legjobb barátnőm. Ha nem momdok neki igazat meg fog ölni. -nyeltem egy nagyot.
-Szerintem nem fog megölni. De egyet értek veled. Beszélj vele. -fogta meg kezem.
Már nem beszélgettünk. Hamar odaértünk az iskola elé. Harry adott egy csókot én meg ugrottam is ki az autóból és szaladtam oda az én egytetlen barátnőmhöz.
-Dolly! -kiabáltam és szaladtam karjaiba.
-Annyira hiányoztál. -öleltem még szorosabban.
-Te is nekem. -mikor elengedtük egymást szemeibe pillantottam.
-Mivel még csak 7:20 van leülünk kint a sportpályára és megbeszéljük a dolgokat? -kérdeztem tőle kicsit félve.
-Persze. -kézenfogott és mentünk is.
Leültünk a legszimpatikusabb helyre és bele is keztem. Mimdent elmondtam neki. Kérdéseire megadtam a válaszokat. Mindent tudott. Többet tudott rólam ,mint a saját anyám.
-Ajjj Liza annyira imádlak. -ölelt újra szorosan magához.
-Tudod miért ölelgetlek? -nézett rám teljesen természetes válaszát várva.
-Nem? -nevettem rá.
-Mert egy barátságban az őszinteség a legfontosabb... -már megint az iskola csengő. Mindent megzavar.
-Majd még folytatjuk de hív a kötelesség. -vontam fel vállaimat.
-Menjünk!
Mikor már a halálos ágyamon feküdtem még hátra volt az utolsó órám. Francia óra. Mi más mint francia?! Gyűlölöm. Mrs Ross pedig minket gyűlölt. Mondjuk nem csodálom, mindig kikészítettük. Szegény pára.
-Bonjour. -köszönt és odalépett asztalához. Mindenki egyhangúan köszönt. Semmi kedvünk nem volt ehhez a naphoz. Egész nap be volt borúlva. Én csak Apucira tudtam gondolni. Annyira szeretem. Úgy hiányzik.
Ismét az iskolai csengő szakította meg a gondolatmenetem és Dolly csilingelő hangja.
-Úgye akkor ma nálatok alszom? -kérdezte mosolyt csalva arcomra.
-Igen. -öleltem át mikor füzeteit pakolta táskájába.
Együtt sétáltunk hazáig. Mikor nyitottam az ajtót hatalmas ujjongásra lettem figyelmes. Gyönyörű lufik díszítették az egész házat. A lépcső korlát karácsonyi fényektől világított.
-Boldogságos Születésnapot! -kiáltott rám Dolly ,majd ölelt át. Úristen. Elfelejtettem ,hogy ma van a születésnapom.
-Teljesen kiment a fejemből ez az egész. -fogtam meg a fejem.
-A saját születésnapodat elfelejteni. Érdekes. -lépett ki a lépcsőnk mögül Harry.
-Hát te is itt vagy?! -öleltem át szorosan ,majd adtam ajkaira egy érzelmes csókot.
-Gondoltad ,hogy eltünsz több napra és nem tudom kivel vagy és hol? -kérdezte anya.
-Jó igazad van. -forgattam meg szemeimet.
A szokásosan zajlott a születésnapom. Leültünk az asztalhoz, ettünk, tortát vágtunk, kiskori videóimon sírt mindenki. Egy egyszerű és kellemes születésnapom volt. Végre 16 éves lettem, de így sem változott semmi. Ugyan olyannak éreztem magam, amilyen eddig is voltam. De valahogy Harryre pillantva másnak láttam magam. Felnőttesebbnek. Egy teljesen céltudatos embernek. Tudtam ,hogy vele kell maradnom. Örökké.
Remélem tetszett. Igaz ez nagyon rövid rész lett de nem véletlenül...
All the love ,Isla.💞
