Ghost Of You (5SOS fanfitcion)

10. Barátkozás

- Jó reggelt - röhögött Calum, mikor meglátta, hogy Luke, Ash és én totál másnaposan szenvedve ülünk az asztal mellett és próbálunk lenyomni a torkukon valami reggelit. Nekem elég nehezen ment, olyan hányingerem volt, hogy féltem, még a víz is visszajönne, de Luke igazán jó étvággyal falatozott.

- Jobbat - köszöntem vissza, de azért mélyen legbelül megnyugodtam, hogy még beszélünk egymással és nem haragszik túlságosan, Mikey ezzel szemben még nem került elő a szobájukból, úgyhogy kicsit feszülten vártam a percet, hogy felébredjen.

Az előző este elég homályos volt, onnantól hogy előkerült a második üveg narancslé és már a fél üveg vodkát megittuk, nem nagyon vannak emlékeim addig, amikor Luke mellettem mindenkit kioszt, abban biztos vagyok, hogy sok hülyeséget magyaráztam, de nem tudom hogy kinek és mikor, ezt még ki kell derítenem Mikey-tól, ha egyáltalán hozzám szól a tegnapi után. De nem fogok bemenni hozzá, hagyok neki egy kis időt, hogy megnyugodjon és majd megbeszéljük a dolgot. Remélem.

- Lyla, eljössz velem sétálni egyet? - kérdezte Ash öt perccel később, mikor befejeztem az étel turkálását.

- Hát - nyögtem ki az első szót, ami eszembe jutott. Hirtelen azt sem tudtam, merre vagyok, nem hogy még elmenjek Ashtonnal kettesben sétálni. - Igen - pattantam fel rövid mérlegelés után. Nem tudtam, mire számíthatok, de sejtettem, hogy valami történni fog azután, amit tegnap műveltünk.

- Először is, sajnálom, hogy azt feltételeztem rólad, hogy egy szavába kerül és lefekszel vele - mondta ki konkrétan, amint kiértünk a lakásból. Nem tudtam eldönteni, hogy maga a feltételezés fájt jobban, vagy az, hogy Ashton egyből erre gondolt tegnap este.

- Semmi baj - válaszoltam halkan, nem tudtam, mi mást kellene reagálnom erre. Ugyan milyen lány lehetek az ő szemében? Ezek után nem reménykedtem túl sok jóban.

- Bejössz ide velem? - álltunk meg egy Target előtt. A turné Amerikában kezdődött, és én sosem jártam még itt, nem hogy ilyen boltban, úgyhogy boldogan igent mondtam, és szétnéztem. Mikor a CD-khez értünk, rögtön kiszúrtam az albumot, tele volt velük a fiúk összes közösségi oldala, de valahogy még egy számot sem sikerült meghallgatnom, pedig legalább egyszer végig akartam a számokat hallgatni az első koncert előtt.

- Melyik tetszik a legjobban? - kérdezte a borítókat nézegetve. Mind a négy fiúról volt egy-egy borító, én pedig szinte mindegyik előtt ájuldoztam vagy öt percet.

- Gyönyörű - simítottam végig az egyiken, amin Mikey volt, de már eldöntöttem, hogy egy másikat fogok megvenni. - Ezt pedig elviszem - kaptam le a polcról az utolsót, amint Ashon volt. Ő csak hitetlenkedve kezdett röhögni rajtam, és elvett egyet, amin Mikey van.

- Ezt meg én viszem el - vigyorgott rám, majd a kasszához sétáltunk, és kifizettük a két albumot.

- Ajándék - nyújtotta felém a kis dobozt, amikor kiértünk az üzletből. - Tudom, hogy ennek jobban örültél volna, nem kellett volna engem megvenned.

- Tudod miért vettem meg ezt? Mert ezt akartam. Mikey fejét bármikor bámulhatom, amikor kedvem van hozzá, legalábbis remélem hogy még így áll köztünk a helyzet, de te... Veled kicsit máshogy állnak a dolgok - maradtam a tegnap elindított teljesen őszinte vonalnál.

- Most közvetetten bevallottad, hogy álmatlan, forgolódással töltött éjszakáidon legszívesebben az én arcomat bámulnád? - nézett rám kérdő tekintettel.

- Maradjunk annyiban, hogy igen - nevettem fel az abszurd képen, amit szinte rögtön magam elé képzeltem, ahogy kimondta. - Mondjuk élőben szívesebben nézném a fejedet - pontosítottam. Szerintem neki is eszébe jutott, hogy akárhányszor nálunk aludtak, Ashton belógott hozzám, és addig magyarázott nekem, amíg el nem tudtam aludni. Amióta az eszemet tudom, borzasztó alvó vagyok, és az egyetlen módszer, amivel időben el tudtam aludni, az Ashton hangjának a hallgatása volt eddig.

- Tudod, ez egy igazán bonyolult helyzet - ült le egy padra az út szélén. Egy csendesebb városrészen voltunk egy eldugott parkban, ahol senki nem bámult meg minket, mindenki anélkül ment el mellettünk, hogy felénk nézett volna.

- Miért? - próbáltam kiszedni belőle az okot.

- Mert nem tudom azt mondani, hogy forgassuk vissza az időt, és legyünk megint az öt évvel ezelőtti önmagunk. Megváltoztunk, és szerintem ugyan azt a barátságot nem tudnánk visszaszerezni - hajtotta le a fejét. Körülbelül úgy éreztem magam, mint akit leöntöttek egy vödörnyi jéghideg vízzel, majd még egy pofont is kaptam mellé ráadásként.

A szívem meglepő erősséggel fájdult meg, mikor ezeket a szavakat meghallottam, pedig azt hittem, hogy teljesen készen állok arra, hogy letisztázzam Ashtonnal ezt a dolgot, mondjon bármit is. Hát úgy látszik, mégsem álltam készen.

- Én... Igen? - próbáltam egy értelmes mondatot összehozni anélkül, hogy elsírnám magam.

- Azt mondjuk nem hiszem, hogy a barátkozás olyan nagy gondot okozna, ha te is így gondolod, esetleg... - hallgatott el a mondat közepén.

- Ashton, ne szórakozz velem. Ezt most komolyan mondod? - kérdeztem rá. Nem volt kedvem elkezdeni reménykedni, mint valami hülye kislány aztán újra pofára esni, így is elég sok mindennel kellett megküzdenem.

- Halálosan komolyan - nézett a szemembe, majd a kezem után nyúlt és megfogta azt. - Kisujj eskü? - csillant fel a szeme a lehetőségtől. Régen mindig ezt csináltuk, ha valamit nagyon komolyan gondoltunk, viszont a legfontosabbat már jópár éve sikerült megszegnie az előttem álló srácnak.

De mi van, ha azóta megváltozott, és most tényleg megbízhatok benne? Egy esélyt mindenképpen adnom kell neki, hátha.

- Rendben, barátkozhatunk, de akkor kezdjük az elejéről, rendesen - adtam meg a feltételemet, miközben összefontuk az ujjainkat, és pár másodpercig csak egymás szemét bámultuk. Ashton szemei épp zöldnek tűntek a megvilágításban, imádtam hogy sosem tudtam megmondani, hogy konkrétan milyen színű a szeme, különleges volt, mint ő maga.

- Na szóval, szia, Ashton Irwin vagyok - mutatkozott be nekem. Úgy látszik igazán komolyan vette az "elejéről" és "rendesen" szavaimat.

- Lyla Hood - ráztam meg a kezét, amit kinyújtott nekem.

- Mesélj valamit magadról, Lyla - kezdtett beszélgetni, miközben tovább sétáltunk a békés kis padot elhagyva. - Például, milyen zenéket szeretsz? - kérdezte, de már jóval komolyabban nézett rám, tényleg érdekelte a dolog. Öt éve nem beszéltünk egymással úgy igazán, nagyon sok minden megváltozott azóta, és alig vártam, hogy én is feltehessem neki a kérdéseimet.