Ghost Of You (5SOS fanfitcion)

25. Megbeszélés

- Jajj - húzta el a száját. - Ez rohadtul fájhatott - túrt bele a hajába. Nem láttam sem undort, sem szánalmat az arcán, az egyetlen érzelem a határtalan szeretet és elfogadás volt az arcán és szemeiben, és amire elképesztően nagy szükségem volt, és erre csak akkor döbbentem rá mikor végre megláttam, hogy van, akitől megkaphatom.

- Nem nagyon tudom, hogy mit éreztem akkor, de még most is fáj. Az orvos szerint sose lesz teljesen rendben a térdem, most épp nem tudok guggolni vele és hirtelen mozdulni, de szerinte pár hónap és ezek elmúlnak, csak nem szabad megterhelnem, például nem futhatok - magyaráztam neki a leglényegtelenebb részleteket. - De alig hiszem el, hogy legalább ezt a vasat kivették a hátamból, azóta nem aludtam egy jót, hogy berakták - morogtam.

- Nagyon sajnálom, Lyla - mentegetőzött Ash.

- Nem a te hibád volt, nincs semmi baj. Én voltam a hibás, hogy kirohantam mint egy barom - tisztáztam a helyzetet. Tudtam, hogy még néhányszor el kell majd mondanom neki is, mint ahogy Mikey-t győzködtem hetekig, de egyáltalán nem bántam, ha a végén rádöbben, hogy nem az ő hibája volt.

- Nem féltél a műtéttől? - vette vissza a jégkrémet az ölébe, a pólót viszont mellettem hagyta az ágyon - mondjuk ezt nem nagyon bántam.

- De egy kicsit, de jobban akartam, hogy vége legyen ennek az egésznek, mint amennyire rettegtem tőle - nevettem el magamat, és ezzel egy időben kopogás nélkül benyitott valaki.

- Bocsi ha zavarok - döbbent meg Cal egy másodpercre -, de kész a vacsora, gyertek ki enni, ha végeztetek - lépett ki az ajtón, és behúzta maga után.

- Most ezt jól láttam? Van egy félmeztelen fickó az ágyamban, és Calum faarccal kisétált anélkül, hogy tett volna valami megjegyzést? - vigyorodtam el, és hónapok óta először igazán boldognak éreztem magam. Kipattantam az ágyból – már ha ezt a tempót lehet annak nevezni –, és Ashton mellett a konyhába mentem, ahol Calum nekünk háttal egy fazékban kavargatott valamit. Mögé léptem, és szorosan átöleltem hátulról, amitől úgy megijedt, hogy beejtette a fakanalat a tálba, ami a szemünk láttára süllyedt a levesbe.

- Ha megpróbálsz belenyúlni és kivenni a kezeddel, soha többet nem engedlek a konyha közelébe - fenyegettem meg még mindig átölelve őt.

- Olyan finnyás vagy, Lyla - nyávogott, és egy másik kanál segítségével bányászta ki a levesből a fakanalat. Ha jól láttam, és éreztem, brokkoli krémleves volt, mellette pedig egy tálca rizses hús várt elfogyasztásra.

- Hát ez rohadt jó lett - mosolygott Ashton a levest kóstolgatva.

- Szerintem is nagyon finom - dicsértem meg őket kicsit döbbenten, hogy elsőre ilyen jót főztek.

- Zacskós leves - súgta oda gyorsan Luke, Mikey pedig csúnyán nézett rá.

- Miért kellett elmondani, olyan büszke voltam magamra - tettetett sértődöttséget Mike, aztán ő is elnevette magát. Ezer éve nem nevettünk egy jót, nem hogy annyit, mint miután Ashton visszajött és újra boldogított minket.

- Szerintem meg kéne beszélnünk, ami történt - kezdett bele óvatosan Ashton mikor befejeztük az evést, de még mind az asztalnál ültünk.

- Nem túl jó ötlet - felelt rögtön Mikey.

- Szerintem az - bólintottam egyet. Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. - Min vesztetek össze aznap? - kérdeztem egyből a közepébe vágva.

- Mikey kitett egy képet instára, amin a közös tetkótok van, én meg megláttam és azt hittem hogy a hátunk mögött összejöttél vele - vallotta be a fejét lehajtva Ashton.

- És ezért estetek egymásnak? - néztem fel értetlenül.

- Igen - zárta le a témát Ash, de fogalmam sem volt, hogy miért kellett ennyire összeveszniük egymással. Mikey csak kitett egy képet, még ha össze is jöttünk volna, akkor sem kellett volna ekkora jelenetet rendezniük.

- És most akkor ki haragszik kire? Calum? - nézett rá Ash.

- Én nem haragszom senkire, inkább azt akarom, hogy ne haragudjatok rám. Borzasztóan viselkedtem, elképesztően nagy hülye voltam, egyszerűen nem láttam, hogy csak rosszat teszek magunknak, kérlek ne haragudjatok rám - nézett végig rajtunk egyesével.

- Sosem tudnék rád haragudni - sóhajtottam bosszúsan. A legszívesebben soha többet nem szóltam volna a sráchoz, de nem bírtam huzamosabb ideig mérgelődni, annyira láttam rajta, hogy bántja amit tett és legszívesebben visszaforgatná az időt.

- Semmi gáz, haver - mondta Mikey is, közel sem olyan őszintén ahogy én.

- Na na na - állította le a beszélgetést Ashton. - Tudom, hogy mérges vagy rá, a helyedben én is az lennék - bólogatott Ash maga elé motyogva. - De ez nem állapot így. Vagy fogod magad és túlteszed ezen az ügyön, vagy megmondod neki hogy mit érzel - szembesítette a lehetőségeivel a szőkeséget Ash. Mondjuk szerintem nem ez a két dolog volt amit tehetett, de hát ki vagyok én a nagy pszichológus Ashton Irwin mellett? Magamban majdnem felröhögtem a gondolataimon, de észrevettem valami furcsát. Ashton és Mikey egymás szemébe néztek és mintha szavak nélkül beszélgettek volna.

- Most ez komoly? - kérdezte a szőke fiú, és ketten kivonultak pár percre a szobából.

- Nemár, ezt én is akarom hallani - szólalt fel Luke mérgesen.

- Mindegy, nem érdekelnek, nem is tartoznak a kommunába, ha kiválnak. Addig mesélj te, Luke, haragszol valakire? - vettem át a főnök szerepét.

- Nem hiszem, max magamra hogy hagytam eddig elfajulni a dolgokat pedig láttam hogy mi fog történni. Talán most sem kéne hagynom? - motyogott magában és felugrott, hogy kimenjen, de addigra már visszaértek a többiek.

- Ne - temette a tenyerébe az arcát, és visszahanyatlott a székre, mint aki a halálán van.

- Elég lesz a drámából Luke, vagy elmondod hogy mi bajod van vagy ne nyöszörögj itt - csapott egy kicsit az asztalra Ash mosolyogva.

- Hát jó, te csináltad magadnak - mondta tündéri mosollyal a göndörke, és nem nagyon szólalt meg többet aznap. Mind kibeszéltük a nagyobb gondjainkat, aztán mikor végeztünk Mikey megkért, hogy menjek vele a szobájába.

- Ülj csak le - intett az ágya felé, majd a szekrényében kezdett turkálni.

- Miről szeretnél beszélni? - mosolyogtam rá, mikor elővett egy kis füzetet a szekrénye mélyéről és ő is mellém ült. Az egyszerű, fekete borítós A5-ös füzetet mellém tette, és mély levegőt véve kezdett beszélni.

- Én... Hülye voltam, hogy nem mertem közeledni hozzád, de Cal annyira erősködött, hogy meg se próbáljam, mert rossz vége lesz az egésznek, hogy nem mertem ellentmondani neki - vett egy mély levegőt. - De most beszéltem vele és Ashtonnal is és megbeszéltük - ismételgette a szavait, elképesztően idegesnek tűnt, miközben az arca halvány rózsaszínes árnyalatot vett fel.

- Miről beszéltél te Ashtonnal? - dübörgött fel a szívem, próbáltam helyre rakni a gondolataimat, de valahogy nem állt össze a kép.