Ghost Of You (5SOS fanfitcion)

24. Gyönyörű

Tudtam, hogy nem szabadott volna, és tudtam, hogy egy hatalmas hülye vagyok, amiért ezt csinálom, de elővettem a fiókomból egy pengét, felhúztam a rövidnadrágom szárát, és a hegeim és nagyjából begyógyult sebek mellé ejtettem pár friss sebet a bőrömön.

Hogy miért csináltam? Nem azért, mert annyira jól esett volna, sőt, csípett a seb és utáltam a kicsorduló vér látványát. Nem azért, mert azt akartam, hogy meglássák az emberek, mert akkor valami látványos helyre csináltam volna őket. Nem is azért, mert ez "menő" volt. Egyszerűen csak kellett valami, ami kiűzi a fejemből a gondolataimat, amivel el tudom foglalni magamat egy darabig, a kézzel fogható sebek és fájdalom tudata, látványa elvonta arról a figyelmemet, hogy a fiúk egyre jobban megutálnak és undorodnak tőlem, és hogy az egész életem darabokban hever összetörve, aminek jó része egy hatalmas hazugság volt eddig.

Mikor nagyjából elállt a vérzés, bekötöttem a sebeket, visszahúztam a nadrágom és a telefonomat kezdtem nyomkodni. Írtam pár üzenetet Kellinnek, akivel teljesen megromlott a kapcsolatom az elmúlt néhány hétben, sosem tudtam elmondani neki, hogy a baleset miatt nem írtam neki hetekig, azt hitte, hogy így, hogy híres vagyok, már nem is kell nekem, és inkább kikapcsoltam a mobilnetem.

Borzasztóan unatkoztam, és egyre jobban megbizonyosodtam a telepátiában, mikor kopogni kezdtek az ajtómon. Felálltam, és kinyitottam, és döbbenten nyugtáztam, hogy Ashton áll előtte.

- Bejöhetek? - kérdezte, miközben az egyik kezét a háta mögött tartotta.

- Gyere - léptem hátrébb, és becsuktam utána az ajtót.

- Hoztam neked jégkrémet - vette elő a háta mögül a jégkrémes dobozt két kanállal, a kedvencemet hozta, vanília-karamell. Az összes ellenszenves gondolatom köddé vált, ahogy felsegített az ágyra, beült mellém és elkezdte enni velem a jégkrémet. Pontosan ugyan olyan kedves volt, mint amikor megismerkedtünk és úgy igazán barátokká váltunk.

- Hogy vagy? - kérdezte meg még egyszer a már hallott kérdést.

- Szarul, Ash. Utálom ezt az egészet - mutattam a lábamra. - Mikey is utálja, Calummal ma beszéltem először a baleset óta - sóhajtottam egy hatalmasat.

- Calum imád téged, és teljesen felemésztette a helyzet, de már most sokkal vidámabb, mint előtte volt - tájékoztatott.

- És te ezt ugyan honnan tudod? - néztem rá kíváncsian.

- Most mesélte Mikey, vele is beszélgettem egyet, elmentünk boltba és most épp főznek kint Luke-kal - döbbentett le. Ezer éve nem főzött itthon senki, én még nem bírtam olyan sokáig állni, hogy főzhessek, a srácok pedig nem nagyon törték magukat, a rendelt kaja tökéletesen megfelelt nekik.

- Örülök, hogy visszajöttél. Te hogy vagy? - kérdeztem rá.

- Jól, ezerszer jobban mint bármikor - mosolyodott el őszintén.

- Látom rajtad, nagyon jól áll a boldogság - kacsintottam rá, mire elnevette magát és pár percig csak a kanalaink hangja törte meg a csöndet.

- Megmutatod a lábadat? - kérdezte meg rögtön a közepébe csapva, semmi felvezetés, semmi kedveskedés. Igen, úgy látom Ashton teljes valójában visszatért közénk.

- Nem akarom, Ash - kezdett hevesebben dobogni a szívem. Rettegtem attól, hogy ő is elutasítón fog viselkedni, hogy meglátja, hogy milyen csúnya a lábam, hogy mennyire tönkretett a baleset.

- Nincs semmi baj - simított végig az arcomon. - Ez csak egy heg, kérlek, nyugodj meg - vette elő a legkedvesebb hangját.

- Tényleg nem akarom - ziháltam a teljes pánik felé haladva.

- Cserébe én is megmutatok neked valamit - váltott stratégiát, és egy mozdulattal ledobta magáról a pólóját.

- Na de Ashton, nem akarok semmi olyasmit látni - tört ki belőlem az erkölcsös, jólnevelt énem, és felháborodva próbáltam rávenni hogy ne vegyen le magáról több ruhát, mindenféle pánikról és félelemről rögtön elfelejtkezve.

- Semmi olyan, te hülye - röhögött ki. - Mondjuk később sort keríthetünk erre is - mondta, és az arcomat figyelve még jobban nevetni kezdett. Közben nem volt rajta felső, úgyhogy tökéletes rálátásom volt az izmos felsőtestére, kockás hasára, ami nevetés közben még jobban nézett ki, és a karjaira, amik a rengeteg dobolás és edzés miatt rettenetesen izmosak voltak. A szavam is elállt, amíg végigmértem őt, de annyira nevetett, hogy ez fel sem tűnt neki, legalábbis reméltem, hogy ez történt.

- Na de nézd - fordított nekem hátat, és megpróbálta elmagyarázni, hogy mit kell néznem. A háta sem volt semmi, anélkül hogy bármit megfeszített volna, kirajzolódott az összes izma, és annyira elbambultam, hogy nem is hallottam, hogy mit magyaráz.

- Lyla, figyelsz te rám? - rántott ki a gondolataim közül.

- Persze, mit is kell néznem? - ráztam meg a fejemet.

- Ott lent a gerincem mellett van egy rohadt csúnya hegem, nem hiszem hogy sokáig kell keresned - mondta keserűen.

- Látom - mondtam, mivel szinte rögtön észrevettem. A heg fehér volt, szinte világított, és kicsit ki is emelkedett a bőréből, tényleg feltűnő volt, de a "rohadt csúnya" jelzőt azért nem használtam volna rá.

- Mi történt? - kérdeztem, és óvatosan végigsimítottam a hegen, mire Ash háta megfeszült, és pár másodpercig nem válaszolt. Nem akartam elvenni onnan a kezem, úgyhogy csak simogattam, amíg el nem kezdett beszélni.

- Anya összeszedett valami alkoholista pasit magának, és mikor végre kirakta tőlünk, nagyon csúnyán összevert engem - vallotta be halkan, alig érthető motyogással. - Anyát akarta bántani, de nem engedtem neki, jól megvertem, de alig tudtam, hogy mit csinálok, szinte egy kisfiú voltam, 13 lehettem - mesélte.

- Sajnálom - szisszentem fel, mikor belegondoltam. Egy kissrác, akit megvertek, aki szinte tehetetlen volt ez ellen. Ugyan milyen erős ütés kellett ahhoz, hogy felszakadjon a bőre és ilyen brutális heg maradjon utána? Egyre dühösebb lettem, ahogy ezen gondolkoztam, úgyhogy inkább nekiálltam letekerni a lábamról a kötést, mielőtt még jobban felhúzom magam.

- Nem kell, megérte, a mai napig ez az, amire a legbüszkébb vagyok. Nem szégyenlem a hegemet, és nem is érdekel, hogy mások mit gondolnak róla, mert én tudom, hogy mi történt és miért van rajtam, és neked sem kellene szégyellned magad emiatt. Balesetek történnek, az, hogy te is belekeveredtél egybe, semmit nem jelent. Ugyan az az ember vagy, ugyan olyan gyönyörű vagy - mondta olyan hangnemben, ahogy még senki nem szólt hozzám korábban.

- Szerinted gyönyörű vagyok? - néztem rá kérdőn.

- Igen - mondta a szemembe magabiztosan.

- Hát, meglátjuk - rántottam le az utolsó kis darabot is a fásliból, és a fedetlen lábammal Ashton felé fordultam.