Ghost Of You (5SOS fanfitcion)

6. Beszélgetés

- Hát ti még mindig ébren vagytok? - döbbentem meg, mikor a nappaliba lépve a négy srácot a kanapén találtam. Már éjfél is elmúlt, azt hittem már rég a vendégszobákban vannak.

- Gondoltam megvárlak, és hogy ne aldujak el, a többiek lent maradtak velem - szólalt meg Calum valami szokatlan sértettséggel a hangjában. A mosolyom eltűnt, viszont a higgadtságomat megőrizve léptem közelebb hozzájuk.

- Rendben, de már elég későre jár, srácok - utaltam arra, hogy pont itt az ideje felmenni a vendégszobákba.

- Á, én ki nem hagynám a műsort ami most jön - vigyorgott ránk Ashton, én pedig a pillanat törtrésze alatt olyan mérges lettem, mint már nagyon régen.

- Ashton Irwin, tűnj el a nappaliból és addig ne is próbálj hozzám szólni, amíg meg nem tanulsz tisztelettudóan beszélni velem, a rohadt életbe már - kiabáltam. Még jó, hogy jó hangszigetelése volt a házunknak, különben az egész környék minket hallgathatott volna az éjszaka közepén.

Mikey és Luke olyan döbbenten ültek a kanapén, mintha legalább még egy fejem nőtt volna, de Calum nem zavartatta magát, ezerszer hallott már kiabálni, eddig ő és apa voltak az egyetlenek, akik elérték, hogy kiabáljak velük, de ők igazán gyakran. Na meg Patty...

- Tényleg jó nagy paraszt vagy, kurvára nem értem, hogy mit képzelsz magadról - állt ki mellettem Cal. - A legjobb barátod volt, egy szó nélkül itthagytad és most meg így viselkedsz vele? Mikor kiállt érted az egész iskola előtt és szétverte egy csaj képét miattad?

- Hogy mit csinált? - esett le Mikey álla.

- Semmit, az már régen volt, nem számít - vágtam rá. Nem akartam, hogy Ashton megtudja a dolgot, nem akartam, hogy bárki is tudomást szerezzen róla a bandából.

- Te verekedtél? Miattam? - hökkent meg Ashton annyira, hogy kiesett a szerepéből, és minden piszkálódással és gúnyos megjegyzéssel felhagyott.

- Igen, az egyik kis csaj a suliban elkezdett pár ocsmány pletykát terjeszteni rólad és ki akarta adni az összes dolgot amit rólad tudott az újságoknak, Lyla pedig letisztázta a helyzetet - mosolygott rám Calum büszkén. Egyáltalán nem értettem a hangulatingadozásait, de ez akkor épp nem tudott zavarni. Ash csöndben bámult engem, egy darabig senki nem szólalt meg.

- Te tudsz verekedni? - fordult felém Mikey hatalmasra nyílt szemekkel és vigyorogva lepacsizott velem.

- Nem verekedésnek nevezném, inkább maradjunk annyiban, hogy megütöttem néhányszor - pontosítottam, mielőtt még valamelyikük azt hiszi hogy rögtön leállhat birkózni velem. - Egyébként nem csak miattad csináltam, elterjesztette az egész suliban, hogy fél éven át csaltad velem a barátnődet és hogy egy utolsó ribanc vagyok - próbáltam kimenteni magam.

Igaz, hogy ez megtörtént, de az nem érdekelt, hogy rólam ki mit gondol, de hogy Ashtonról mit beszélnek, az annál inkább. Körülbelül nyolc hónapja mentek el a srácok és már igazán nagy hírnévnek örvendtek világszerte, amikor szárnyra keltek ezek a pletykák, nekem pedig nem kellett sokáig keresgélnem, hogy megtaláljam a forrásukat. Az eset után felfüggesztettek három napra, és mikor visszamentem ezerszer rosszabb pletykákat hallottam magamról, de Ashtonról már senki nem beszélt, én pedig tökéletesen megelégedtem a helyzettel. Nehéz volt nem foglalkozni a hülye pletykákkal, de az egyetlen, akit érdekeltem Kellin volt, ő pedig pontosan ismerte az igazságot és végig kiállt mellettem, úgyhogy a segítségével átvészeltem azt a pár hónapot, míg nem csendesedtek el a pletykák.

- Azért, khm. Köszönöm? - mondta Ashton, és szinte kérdésnek hangzott a szó a szájából.

- Szívesen, de ha nem haragszotok, tényleg örülnék, ha felmennétek, van egy-két megbeszélnivalónk Calummal - mosolyodtam el halványan.

- Rendben - egyezett bele rögtön Ashton, és mielőtt elment volna, magához húzott egy gyors ölelésre. Majdnem megkérdeztem tőle, hogy mi a francot csinál épp, de mire eljutottam idáig, már rég fent volt az emeleten. Teljesen lefagytam, és csak néztem magam elé pár másodpercig.

- Hát ezt meg mi lelte? - kérdezte Luke halkan.

- Fogalmam sincs - válaszolt Calum. - De rohadtul nem is akarom tudni, elegem van ebből az egészből már most - sóhajtott egy hatalmasat. - Nem kellett volna elmondanom - motyogta maga elé.

- Mindegy Cal, minden megoldódik, csak adj neki időt - ölelte meg Mikey majd engem is magához húzott és Luke-kal együtt távoztak. Mi lehuppantunk Calummal a kanapéra, és beszélgetni kezdtünk.

- Sajnálom, hogy bunkó voltam - szólalt meg pár másodperces csönd után Cal.

- Én meg sajnálom, hogy kiabáltam veled, csak annyira nehezen viselem ezt az egészet, hogy Ashton is itt van meg te is itthon vagy de olyan, mintha egy másik ember ülne itt mellettem, nem az a Cal, aki pár éve elment itthonról - mondtam el neki teljesen őszintén, hogy mi bántott.

- Tudom Lyla, tudom, és ezt még nekem is nehéz elfogadnom. Nélkülem nőttél fel, és én is nélküled éltem túl életem legfontosabb néhány évét, de hát ennek így is kell lennie, nem? Nem élhetünk egymáshoz ragasztózva örökké, erről szól a felnőtt lét, hogy önállóan kezdünk el élni - magyarázta.

- Nem Calum, ez egy hülyeség. 70 éves koromban is a bátyám leszel, és ugyan úgy tudni akarom majd az összes dolgot ami történik veled, mint ahogy most teszem. Ugyan olyan fontos leszel nekem mint most vagy, vagy éppen öt éve voltál - ráztam meg a fejem. - Attól, hogy felnövünk, nem kell elválnunk egymástól és soha többet nem beszélnünk.

- Bár így lehetne. A legszívesebben mindenhová magammal vinnélek, borzasztóan zavar, hogy a legfontosabb időszakokban nem tudtam veled lenni - túrt bele sötétbarna hajába gondterhelten, és én rájöttem, hogy ez egy igazán hosszú beszélgetés lesz.

Egészen hajnali fél négyig beszélgettünk, mindent elmondtunk egymásnak, ami bántott és zavart minket az elmúlt néhány évben, és megígértük egymásnak, hogy amikor újra elmennek turnézni - nélkülem, már mindent máshogy fogunk csinálni. Sokkal nyugodtabban indultam a szobám felé, hiába voltam hulla fáradt, ez a beszélgetés bármit megért nekem.

- És mondd, tetszik neked ez a Kellin gyerek? - kérdezte amikor a lépcsőn sétáltunk felfelé.

- Nem, Cal - sóhajtottam egy nagyot. - Kellin az egyik legjobb barátom, nálam ez nem így működik, barátságból nem lesz szerelem amúgy sem.

- Huhh, hát ennek örülök, hugi - nevetett fel, de szinte ugyan ilyen gyorsan el is komorodott. - Egyszer azért emlékszem, hogy nem bántad volna ha barátságból szerelem lesz - mondta félénken.

Egy téma volt, amit egész végig kerültünk, ez pedig Ashton volt. Féltem, hogy felhozza, mert nem álltam készen arra, hogy bárkivel is beszéljek róla, még Kellinnek sem mertem megemlíteni a dolgot.

- Nem érdekel Ashton, Cal. Kihasznált és itthagyott, valószínűleg csak azért volt jóban velem hogy ne rakd ki miattam a bandából, de mindegy, teljesen mindegy már az egész. Én nem akarok tőle semmit, ő sem akar tőlem semmit, remélem a mai után meg újra normálisan viselkedik és akkor nem lesz semmi gond - mosolyogtam rá erőtlenül. Fáradt voltam, összezavarodtam és egész nap túl sok információt szereztem amiket még fel sem tudtam dolgozni addigra.

- Rendben, úgy legyen - felelt Calum, majd egy ölelésre magához húzott és nyomott egy puszit a fejem tetejére, majd elmentünk végre aludni.