Tizenkilencedik fejezet

492 24 7
                                    

A konyhában ülve támasztom meg a fejemet a fehér márványpulton. Calum félmeztelenül a tűzhelynél állva főzi a reggelinket, nekem viszont egyáltalán nincs kedvem ehhez az egészhez.
Percekkel később elém kerül a tányérom, melyen helyet kap a főttojás, paradicsom, paprika és egy kis bacon is. Összehúzott ajkakkal ülök, úgy próbálom magamba erőszakolni az ételt.
- Tehát, – teszi le a villáját Calum. – vannak kérdéseid. Ezt megértem.
- Nem volt fair ezt tenned – sziszegem dühösen.
- Mit? – nevet fel idegesen.
- Tudod te azt! – csattanok fel.
- Nem, avass be, kérlek! – Olyan mosolyt villant, ami normál esetben azonnal a földdel tenne egyenlővé, de most nem hat rám a sármja.
- Kihasználtad, hogy részeg vagyok. Elraboltál, majd megerőszakoltál akaratom ellenére! – felelem sértetten.
- Hé, hó, hé! – kezd nyihogni Calum azonnal. – Kicsit felnagyítod a sztorit, nem?
- Erősen kétlem. Csak így történhetett.
Calum bekap egy falat bacont, majd hangosan ropogtatva megeszi. – Ha igazán tudni akarod, akkor elmesélem mi is történt igazából. – Biccentek egyet, hogy kezdheti is, de azonnal hozzáteszi: – De nem szólhatsz bele. Egyszer sem. Kérdések a legvégén.
- Rendben.
Calum pedig belefog a mesélésbe. Az este további részében – mármint a csók után – táncoltunk egy keveset. Én nevetgéltem, csábítottam (tuti nem), ő pedig nem tudott ellenállni nekem (tuti nem). Egyszer csak – részegen – felajánlottam, hogy vigyen magával, mert ő az én szőke hercegem. Ő erre azt mondta, hogy nem szőke, és lova sincs, mire azt feleltem, hogy nem baj, akkor majd őt lovagolom meg (TUTI NEM).
Ő meg miért is ellenkezett volna eme remek ajánlat ellen, kapott rajta, és hazahozott. Elvileg itt egymásnak estünk, eljutottunk a szobáig... a többit meg tudjuk.
Csak hallgatom, hallgatom, és azon gondolkozom, hogy vajon mennyi lehet ebből igaz.
- Ennyi. Dióhéjban – fejezi be Calum a mesedélutánt.
- Hát már ne is haragudj, de én részegen nem mondok ilyeneket! – védem meg magam azonnal. Mély hallgatás következik. Idegességemben a körmömet rágom, és egy dolgon kattog az agyam: lefeküdtem vele. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Hogy tehettem ilyet? És ő hogy tehette ezt velem? – Akkor mi... tényleg... mármint... – makogok össze-vissza.
- Igen – bólogat. – Nézd...
- Ne mondj semmit. Most ne, oké? – Calum kézfeje a márványlapon pihen. Meg akarja fogni a kezem. Nézem az ereket a kézfején, ami természetellenesen nagy. Ekkor észreveszek valamit. Aprók a betűk, de ismerős valahonnan. JKH.

Better than you // Hood // BefejezettOpowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz