Better than you // Hood // Befejezett

Huszonkilencedik fejezet

Una irodájába karöltve lépünk be. Az igazgató asszony összefont karokkal ül a székében, és mosolyogva figyel minket. Az asztalán három pezsgőspohár, és egy halom papír van.
- Hát itt vagytok! – kiált fel Una boldogan. – Ragyogóak vagytok, szivecskéim!
Helyet foglalunk Unával szemben. Egy pillanatra Calumra nézek, aki remekül elrejtve az érzelmeit ül a székben. Ezzel szemben én remegek, és szaporábban kapkodom a levegőt. Nem akarom, hogy vége legyen ennek az egész versenynek. Bár az eleje döcögős volt, és kimerítő, annyi mindent éltünk át Calummal, hogy egyszerűen hiányozni fognak a veszekedéseink, a vonzás-taszítás, a versenyek, a kárörvendés, az egymás irodájába való járkálás és az örökös kioktatás is.
Igen, Calum Hood lefeküdt Namival, akivel azóta sem beszéltem. Calum nem magyarázkodott az ügy miatt, de már beláttam, hogy nem is volt közöm ehhez az egészhez. Az ő élete, és én csak egy mellékszereplő vagyok benne.
Una a combjára csap, majd vicsorogva kihúzza az asztala fiókját, ahonnan egy borítékot húz elő.
- Bár szoros volt a verseny, – kezdi sejtelmes hangon. – némi különbséggel, de... – Síri csend telepszik közénk. Megadom Unának a lehetőséget, hogy kiélvezze a helyzetét. – a nyertes nem más, mint... Calum Hood! – sikolt fel Una örömében.
Egy pillanatra semmi mást nem hallok, csak egy éles, sípoló hangot. A külvilág néma csenddé válik, én pedig egyetlen egy dologra tudok gondolni: vége. Nem a karrieremet vagy a pozíciómat féltem, hanem ezt a helyet Calum nélkül. Nap, mint nap bejönni ide, a csendbe. Most ébredtem rá igazán, hogy Calumon kívül senkit sem ismerek igazán, ez pedig megrémiszt. Mégis hogyan dolgozhatnék idegenek között?
- Jessie, minden rendben? – zökkent ki Calum. Aggódva figyel, és hatalmas, barna kezével elfedi az én törékeny, kék erektől fénylő tenyeremet.
- Igen, persze – mosolygok rá, hogy megnyugtassam. – Gratulálok! – mondom őszintén, majd megölelem.
Calumnak óceán illata van, és mélyeket szippantok az ismerős illatból. Nem akarom elengedni, mert azt hiszem, hogy akkor elsírnám magam.
- Jaj, Jessie, szívem, ne aggódj! – nyávog Una hangosan. – Attól még itt maradhatsz dolgozni!
Hangosan felnevetek, és elmarom a számomra kikészített pezsgőspoharat. Felhörpintem a tartalmát, és hagyom, hogy a szénsav kesernyés démonja végigszáguldjon a nyelőcsövemen. Olyan, mintha mindjárt szétmarná a torkomat, de ezt nem hiszem, hogy a pezsgő teszi.
- Mertem remélni.