A szív dallama +BEFEJEZETT+

30. Vártunk rád

Kilenc hónappal később

Kiderült, hogy Dani kérését meghallhatta valaki odafent, mert a csöppség kisfiú lesz.

Délután Rolival nagyban tévéztünk amikor jött egy fájás. A kezemet a hasamra szorítottam.
- Debi, mi a baj? - nézett rám rémülten Roli.
- Jön a baba! - ziháltam. Roli felkapott a kezébe, és levitt a kocsiba.
- Nem lesz semmi baj! - nézett rám a visszapillantóból. Mikor a kórházhoz értünk felkiáltottam.
- Elfojt a magzatvíz! - ezt meghallva Roli ismét felkapott, és bevitt. Hoztak egy hordágyat, Roli pedig óvatosan letett rá. A kezét szorítva toltak be a szülőszobába.
- Ha szólok, hogy nyomjon akkor nyomjon! Rendben? - nézett rám a szülész.
- Rendben - bólintottam.
- Egy, két, há' most! - ekkor teljes erőmből nyomtam, közben Roli kezét majdnem eltörtem.
- Újra! - megismételtem még kétszer, mert utána a szobát egy erőteljes sírás töltötte be. Roli elvágta a köldökzsinórt, a picit pedig odaadták nekem. A kezemben már nem sírt, hanem lassan kinyitotta a szemeit. Gyönyörű smaragd zöld szemei voltak, és barna haja. Ekkor eszembe jutott, mikor hat éve Hannát tartottam a kezemben, ma meg a fiamat. A gyönyörű fiamat. A boldogságtól elsírtam magamat.
- Mi lesz a kicsi neve? - kérdezte kedvesen a nővér.
- Varga Krisztián - mosolygott Roli. A nővér elvette tőlem Krisztiánt, hogy felírja a karszalagra a nevét utána elvitték fürdeni. Engem ez alatt áttoltak egy szabad kórterembe.
- Ügyes voltál, kincsem - adott egy csókot Roli.
- Köszönöm. Olyan szép a kisfiunk!
- Akárcsak te - simított végig az arcomon.
- Azért belőled is van benne - nevettem el magam, majd lehunytam a szemeimet, és elnyomott az álom.

-Pár nappal később-

Ma engedtek ki minket a kórházból. Krisztián az egész hazautat végig aludta. Otthon bevittük Kriszt a szobájába. A falak kékek, és fiús poszterekkel van tele. Befektettem a kiságyába, hogy ott aludjon tovább. Szépen betakartam, és néztem, hogy alszik. Mi vagyunk a világ legszerencsésebb szülei, hogy megadatott nekünk egy ilyen kis csoda. Remélem hamar belejövök az anyaságba, ahogy Roli is az apaságba.
- Alszik? - jött be halkan a párom.
- Igen - suttogtam le sem véve a tekintetemet Kriszről.
- Ki tudnál jönni egy kicsit?
- Persze - hagytam ott az alvó hercegemet. A nappaliban leültem a kanapéra, és érdeklődve figyeltem Rolit.
- Te vagy ez egyik legnagyobb szerencse az életemben, és arra gondoltam, hogy hozzám jönnél-e feleségül? - térdelt le elém, egy gyűrűvel a kezében.
- Igen! - ugrottam boldogan a nyakába.
- Szeretlek, Debi!
- Én is téged, Roli! - csókoltam meg életem szerelmét.