A szív dallama +BEFEJEZETT+

34. Búcsú

- Mindened megvan? - kérdezte Roli a szoba ajtóból.
- Azt hiszem igen - csuktam be a bőröndöm tetejét. Úgy döntöttünk, hogy elköltözünk Budapestről.
- Rendben, akkor menjünk - állt félre. Megfogtam a bőröndömet, és kimentem. A nappalin végig sétálva eszembe jutottak a szép emlékek. Én voltam az utolsó aki elhagyta a lakást. Még visszanéztem, majd bezártam az ajtót. Lent beszálltunk a kocsiba, és elindultunk. Azért hiányozni fog Budapest. Több minden fűzött ehhez a városhoz, mint Szombathelyhez. Itt talált rám a szerelem. Kiderült, hogy anya él. A testvéreim. A csodaszép kisfiam, és még sok más. A kocsiban ülve a fejemet az ablaknak döntve néztem az elsuhanó forgalmat. Közben eszembe jutott néhány pillanat.

- Mi a baj? - jött fel a lépcsőn egy barna hajú srác.
- Semmi - töröltem le a könnyeimet.
- Biztos? - ült le mellém. Nem mondtam semmit.
- Varga Roli vagyok, és te?
- Horváth Debi - néztem rá.

- És, milyen a suli? - terelt Kinga.
- Nagyon jó. Van két barátnőm, és egy barátom - amint az utolsó szót kimondtam apa rám köpte a szájában levő vizet.

Nekiugrottam, és ott ütöttem ahol értem.
- Az anyám nem volt ilyen! - kiabáltam rá dühösen.

- Nos, Debi ez egy kicsit gyengébb volt, mint amit látni szoktunk tőled -kezdte Caramel.

- A döntésünk... tovább jutottál - mosolygott rám Gigi, mire könnyezni kezdtem a boldogságtól.

A gyomromban valami fura bizsergés futott át. Mintha milliónyi pillangó repkedett volna bennem.

- Bocsi - néztem fel a nálam fél fejjel magasabb Rolira.
- Erre nincs bocsánat - rázta meg a fejét. Komolynak tűnt, de a szeme sarkában halványan látszottak a nevető ráncok.
- Biztos? - néztem rá szépen.
- A te esetedben, talán tehetek némi kivételt - mosolyodott el.
- És? Teszel?
- Egy feltétellel bocsájtok meg - hülyült tovább.
- Mi lenne az?
- Majd idővel megtudod - kacsintott, és tovább ment.

- De jó, hogy kiengedtek! - ölelt meg Roli. Akaratlanul beszívtam az illatát.

- Add ide - nyújtotta a kezét.
- Mit?
- A táskádat. Add ide - kérte.
- Roli, csak a lábam tört el nem nyomorék lettem - indultam el, de Roli ekkor olyat tett amit álmaimban se mertem volna elképzelni. Felkapott a hátára, és elindult.

- Roli a kezét a derekamra tette, és... megcsókolt! Először meglepődtem, de természetesen visszacsókoltam.

- Nem Kinga vagyok, hanem a feleséged és az anyukád - nézett felváltva apára majd rám.
- Tami?!
- Igen - kezdett könnyezni.

- Gyönyörű vagy - suttogta a fülembe táncolás közben Roli.
- Köszi - mosolyogtam rá.

Nincs annál jobb érzés, mint mikor a fiadat tartod a kezedben.

Ezekkel az emlékekkel nyomott el az álom.

VÉGE