A szív dallama +BEFEJEZETT+

9. "Áldozat"

Csendben ültem lehajtott fejjel az igazgatói irodában. A könnyeim az arcomról a szőnyeggel borított padlóra csöppentek. Apa feszülten hallgatta az igazgató urat aki elmesélte a berendeltetés okát. Hogy mit keresek itt? Az egy hosszú sztori.
Minden úgy kezdődött ahogy szokott. Rolival ketten elindultunk a suliba. Az egész utat elbeszélgettük a vasárnapi második élő adásról. Az iskola épületébe belépve egyenesen a kémia terembe mentünk.
- Szia, Debi! - ölelt meg Olívia.
- Szia!
- Tanultál kémiára? - jött hozzánk Evelin.
- Öhm, nem igazán - ismertem be. Nekem a kémia sose ment túl fényesen, sőt! Borzalmasan ment.
- Akkor gyorsan nézd át - nyomta a kezembe a füzetét. Leültem a helyemre, és tanulgattam. Csengetéskor bejött Kertész tanár úr.
- Lapokat elő! - kezdte az órát. Mindenki elővette a kért dolgot. Kertész diktálni kezdte a kérdéseket. Tíz kérdés volt. Erősen agyaltam a válaszokon. Mindenhova beírtam valamit lesz ami lesz alapon.
- Zoltán, szedd össze - szólt Zolinak. A fiú lassan körbejárt összeszedni a lapokat. Odaadta a tanárnak, majd leült a helyére. A szünetben lementünk a büfébe a lányokkal és Rolival.
- Remélem meg lesz a kettes - haraptam bele a sonkás szendvicsembe.
- Biztos meglesz - mosolygott Roli.
- Vagy ha nem, akkor megfojtom Kertészt - tervezgetett Olívia.
- Azt azért inkább ne - nevettem el magam. A szünet után lyukas óránk volt. Végig az udvaron voltunk. Csengetéskor fogtuk a tesi cuccunkat, és mentünk öltözni. Becsengetéskor bementünk a tesi terembe. A fiúk már bent voltak.
- Hé, celeb gyerek - jött felém Zoli.
- Mi van? - néztem fel rá nem törődöm stílusban.
- Gyere ki a folyosóra - húzott maga után. A folyóson kérdőn néztem rá.
- Az anyád egy kurva volt - felelte semmi bevezető nélkül.
- Ne merd a szádra venni anyámat!
- Miért mi lesz akkor? Roli apját megverette egy másik hapsival - mondta kegyetlenül.
- Mi köze van anyámnak Roli apjához?
- Az, hogy jártak. Az anyád egyszerre több sráccal is kavarhatott - röhögte el magát gúnyosan. Ekkor elborította a fejemet a vörös köd. Nekiugrottam, és ott ütöttem ahol értem.
- Az anyám nem volt ilyen! - kiabáltam rá dühösen.
- Horváth és Vajda! - hallottam a tesi tanár hangját. Rémülten néztem rá.
- Az igazgatóiba! - mutatott az ajtó felé. Ketten elől mentünk, Tolnai pedig mögöttünk. Bekopogtam az igazgatói ajtaján, majd egy „szabad!”után benyitottam.
- Mi szél hozott? - nézett ránk.
- Debóra és Zoltán a folyosón verekedtek - tolt beljebb minket Tolnai.
- Azonnal értesítem a szüleiteket - nyúlt a telefonért Lázár igazgató úr. Egy óra múlva a három szülővel együtt hatan tartózkodtunk az igazgatóiban. Csendben ültem lehajtott fejjel az igazgatói irodában. A könnyeim az arcomról a szőnyeggel borított padlóra csöppentek. Apa feszülten hallgatta az igazgató urat aki elmesélte a berendeltetés okát.
- Miért verekedtetek össze? - nézett felváltva Zolira és rám a diri.
- Mert Zoli becstelennek állította be az édesanyámat - néztem fel az elmúlt egy órában először. A szemeim vörösek lehettek a sírástól.
- Mit mondott pontosan?
- Azt, hogy az anyám egy kurva volt - ekkor apa feje elborult.
- Mit mondtál?! Ismerted te egyáltalán?! Hm??! - kiabált Zolira.
- Nem - suttogta a mellettem ülő fiú.
- Akkor, hogy merészelted a szádra venni?! - üvöltött apa.
- Vegye lejjebb a hangerőt, és nyugodjon meg!! - szállt be Zoli apja.
- Maga ebbe inkább bele se szóljon! Tudja milyen érzés elveszíteni a feleségét?! Tudja milyen kemény dolog egyedül felnevelni egy gyereket?! Nem?! Akkor fogja be! - apa szemei szikrákat szórtak a férfire aki azon nyomban elhallgatott.
- Nézze, megértem a helyzetüket, de ez akkor se megoldás - szólt kimérten Lázár, de apa villámló tekintettel nézett a dirire. Némán nézték egymást, majd apa mély levegőt vett amit szaggatottan fújt ki.
- Vigye haza a lányát - nézett apára. Lassan felálltam a székről, és az ajtó felé mentem. Zoliék még ott maradtak. Csendben telt az út hazáig. Apa az utat, én meg az elsuhanó forgalmat néztem. Otthon felmentünk a lakásba, majd rögtön bementem a szobámba. Felültem az ablakban lévő heverőre, és néztem ki az ablakon. Az autók jöttek mentek, ahogy a járókelők is. Egyszercsak felpattantam, és felvettem a cipőmet. Kimentem a szobámból a nappaliba. Apa egy képpel a kezében ült a nappaliban. Összeszorult miatta a szívem. Az elmélkedésemet a telefonom csörgése zavarta meg. Gyorsan felvettem.
- Szia, nagyi - köszöntem a készülékbe.
- Szia, Debi! Hogy vagy, aranyom? - a hangja vidáman, ámde mégis szomorúan csengett. Mindhárman elvesztettünk valakit. Apa a feleségét, a nagyi a lányát, én pedig az anyukámat.
- Jól vagyok! Veled mi újság?
- Megvagyunk mi is nagyapáddal. Jöhetnétek valamikor látogatóba - vetette fel az ötletet.
- Megoldjuk, hogy valamikor elmenjünk - mosolyogtam.
- Apád, hogy van? - érdeklődött a nagyi. Hezitáltam egy darabig, majd kinyitottam a számat.
- Ő is jól van - adtam választ a kérdésére. Még beszélgettünk egy kicsit utána leraktuk.
- Jól van a nagyi? - fordult felém apa.
- Igen - ültem le mellé. Fél kezével átkarolta a vállamat, így könnyebben hozzá tudtam bújni.
- Nem akartam megverni, csak feldühített - suttogtam, és éreztem egy sós könnycseppet legördülni az arcomon.
- Semmi baj, tudom - törölte le a könnyemet. Még szorosabban bújtam hozzá. Mikor az oviban voltak az anyáknapi műsorok akkor szomorúan vettem tudomásul, hogy nekem nem volt kinek mondanom a verset vagy énekelnem. Habár a nagyi és apa mindig ott voltak. Apa illatát beszívva előtörtek a régi emlékek. Mikor kicsi voltam sokat "reptetett" engem, vagy lovacskázott. Amikor odakint tombolt a vihar megengedte, hogy vele aludjak. Az idilli pillanatot a csengő zavarta meg. Felkeltem a kanapéról, és kinyitottam az ajtót. Könnyes szemmel néztem az előttem álló Rolira. Nem mondott semmit, csak megölelt.