A BOLTHOZ MENET
Kimentünk, majd beültünk Liam autójába. Úgy döntöttünk hogy, a plázába megyünk ott van bababolt és más egyéb shop is. Gondolom mindenki tudja mire gondolok. El kéne pár óvszer, síkosító és még pár dolog. Elindultunk, majd párom elindított egy zenét.
A BOLTBAN
Először a szex-shopba mentünk, ahol pár dolgot vettünk. Utána a bementünk a bababoltba.
- Szerinted aranyos? – mutatott Liam egy kis pillangós babarózsaszín rugdalózót.
- Az. De még nem tudjuk mekkora lesz a pici.
- Majd belenő – mondta nevetve.
- Rendben, tedd bele a kosárba.
Vettünk még pár rágókát és cumit. Emellett még ruhát és egy babamegfigyelő készüléket. Nem tudom hova rakjam el ezeket. Anyáék még nem tudnak róla. Mondjuk nem is tudnám elmondani nekik. Sosincsenek otthon. Régen emlékszem hogy mindig „bébiszitterem" volt. Emlékszem rá, hogy rám mozdult. Nem mintha bántam volna, mivel beleszerettem Ryan-ba. Abban az időszakban jöttem rá, hogy meleg vagyok. 13 éves voltam. Anyáéknak csak 16 évesen tudtam elmondani, mert mindig azt mondták „majd máskor elmondod". Így egyszer csak betelt a pohár, és leültettem őket. Nem különösebben érdekelte őket. Azt hittem majd elküldenek a picsába, de nem tették. Rá egy hétre pedig bemutattam Liamet. Akkor már 2 éve együtt voltunk.
A BOLTBÓL „HAZAFELÉ"
- Zayn, felrobbanok. – tette kezemet nadrágjára. Vagyis a keményedő vesszőjére. – Érzed?
- Igen. – mondtam elpirultan, felizgulva. Az én farkam sem volt jobb állapotban. Elkezdtem hozzádörzsölni kezem tagjához, így izgattam tovább. Jól esően nyögdécselt. Majd rámásztam és hozzányomtam hátsó felem. Előre hátra mozgattam csípőm, közben ajkait faltam. Mikor meguntam ezt a tevékenységet lábai közé másztam és lehúztam nadrágját, majd az alsóját is. Ráfogtam hosszára, majd bekaptam a makkját. Addig szívtam ameddig elő nem jött elő nedve. Végig nyaltam az egészen, majd kezelésbe vettem. Nagyokat nyögött, majd egyszer nagyobbat mint a többi és beterítette a számat. Élvezetét lenyeltem, majd felakartam állni, de bebasztam hátam a kormányba. Persze, csak én lehetek ilyen szerencsétlen.
- Szívem, jól vagy? – kérdezte aggódottan.
- Igen, minden rendben. Folytassuk. – mosolyogtam rá huncutul. Erre egy aprót bólintott, majd folyattuk.
Szóval felkeltem a földről és annyit súgtam fülébe, hogy „menjünk a hátsó ülésre". Ezzel magával rántott, és maga alá fektetett. Lehúzta felesleges ruhaneműim, majd a kis szatyorból elővette a síkosítót. Kibontotta, majd az egyik ujjára kente. Odaillesztette bejáratomhoz majd lassan haladt beljebb. Aprókat nyögtem, először kellemetlen volt, majd egyre élvezetesebbé vált. Közelebb hajolt, majd számra tapadt. Lejjebb haladva nyakamat kezdte el ostromolni, fogai közé vette vékony bőröm, lila foltokat hagyva maga után. A következő ujját is belém nyomtam, és szépen sorjában a többit. Mikor úgy gondolta már elég tág vagyok, kihúzta őket, majd farkát rózsámhoz igazította. Lassan, de biztosan, magamba engedtem Liamet. Rám nézett, majd bólintottam, ezzel jelezve, hogy mozoghat. Először kicsiket nyögtem, majd egyre nagyobbakat. A végén, egy olyan fura hanggal mentem el, amit még senki nem hallott, köztük én sem. Ő is így tett, belém élvezett. Elöntötte bensőm a forróság. Felhajoltam hozzá, és csókba invitáltam. Nyelvünk össze-vissza táncolt. Ezután a kis játszadozás után felöltöztük.
Előre másztunk, majd becsatoltuk magunkat. Liam elindította a kocsit majd a gázra lépett, és kiértünk a parkolóból.
- Szerinted Harryék mit csinálnak? – kérdeztem meg tőle.
KAMU SEDANG MEMBACA
𝑯𝒐𝒏𝒆𝒚 𝒇𝒐𝒓𝒈𝒊𝒗𝒆 𝒎𝒆 [Larry Stylinson]
Fiksi Penggemar"Vajon hány búcsút bír elviselni az ember? (...) Talán többet, mint gondolná. Talán egyetlenegyet sem. Mindig csak a búcsú, akárhol maradunk, akárhová megyünk, ezt azért elmondhatta volna valaki.,, - Robert Seethaler - bl/homoszexualitás - Csak Loui...