𝑯𝒐𝒏𝒆𝒚 𝒇𝒐𝒓𝒈𝒊𝒗𝒆 𝒎𝒆 [Larry Stylinson]

15.

Kívülről hangokat hallotam. Hol vagyok? Ez Louis hangja és... két férfi van vele.

- A szemeit magától örökölte. - szólalt meg Lou. Miről beszél?

- Bárcsak felébredne. - erre a mondatra szemeimet kinyitottam. 

- Harry. - kiáltott fel Louis.

- Lou, kik ezek? - nyöszörögtem.

- Harry, Marcel vagyok. Így már talán tudod. - Ő lenne? Tényleg Ő lenne az apukám? - Ő pedig Bruce. Ő a másik apád. - mutatta be a mellette lévő férfit. Szóval Ők lennének. A szemeimet ettől a Bruce-tól örököltem. Marceltől pedig a göndör hajam. Le volt neki vágva, ettől függetlenül látszott. Gyönyörű férfi, márha lehet ilyet mondani.

- Üdv. - köszöntem. Nem tudtam mit mondjak, mégis hogy köszönjek?

- Miért magázol? - kérdezte meg Bruce. - Nyugodtan tegezz. Attól, hogy most találkozunk először, attól még az apád vagyok. - mosolygott rám, majd pocakomra simított. - Mikorra várható a pici?

- Júli 10 és 20 között érkezik állítólag. - válaszolt Louis.

- Ki az orvosod? - nézett szemeimbe.

- Dr. Wang. Dr. Jackson Wang.

- Wang? Marcel, nem Ő-

- De igen. De nagyon jó orvos, ha kell rábízom Harryt.

- Miért mit csinált? - kérdeztem meg.

- Ez hosszú... majd elmesélem.

- Rosszat tett? - kiváncsiskodtam kicsit.

- Nem, inkább én.

- Szivem, ne ostorozd magad. Már nem haragszom. - és ezzel hozzá bújt. Megpuszilta arcát, majd egy pici csókot nyomott ajkára.

- Mi most megyünk. Vár a munka. - ezzel mindketten adtak egy puszit homlokomra, majd elmentek.

Louis leült mellém, és hasamat kezdte simogatni. Kezem az övére tettem, majd úgy hagytam. Egymásra néztünk, és csak mosolyogtunk.

- Mikor mehetek haza? - törtem meg a csendet.

- Nem tudom, az orvosok még nem mondtak semmit, de minden bizonnyal nemsokára.

- Köszönöm Louis.

- Mit?

- Mindent. Azt hogy szeretsz, és hogy a gyermekem apja vagy. - ezzel pedig lágyan arcomra simított.

▪▪▪

Tegnap hál'istennek haza engedtek a kórházból, így hát otthon vagyunk mindannyian. A vállam még fáj egy kicsit  de ez nem akadályoz meg semmiben. Pörgősebb vagyok, mint az előtt, hogy belém lőttek volna.

A pert elindították, így hát nyomozni kezdtek az elkövető után. Bár, igazából nem is érdekel, mivel megismertem ezáltal szüleim. Azóta szinte mindennap beszélünk, és valamikor átjönnek hozzánk. Már alig várom.

Mary a konyhában főzte nekünk az ebédet, de nem hagyott nyugodni, amit apám mondott. Mi volt Jackson és közte? Rá merjek kérdezni, ne? Ő volt a hibás? Talán megcsalta? Vagy mégis mi?

- Jackson, kérdezhetek valamit? - raktam fel végül a kérdést. Mi baj lehetne ebből?

- Persze, mi lenne az? A babával kapcsolatos?

- Nem. Hanem inkább... az apámmal.

- Oh, hogy az. Hosszú sztori, de már nem haragszom rá.

- De mégis mi történt?

- Harry, kérlek. Ne kérdezősködj annyit. Szerintem te se örülnél neki. - ült le mellém Louis.

- Jó, oké. Sajnálom.

- Nem, nem. Ne sajnáld. Csak a régi sebek általában nem gyógyulnak be.

- Talán együtt voltál vele? - csúsztam közelebb hozzá.

- Nem. Brian volt a legjobb barátom, csak aztán jött Marcel, és hát... velem már nem foglalkozott. Aztán pedig összevesztünk, és Marcel azóta ostorozza magát.

- Oh, értem. Sajnálom, hogy felhoztam.

- Nem Harry, semmi baj, mégis csak a szüleid. - legyintett kezével.

- Kész is az ebéd. - rakta le elénk a lábost Mary, majd mindenkinek szedni kezdett. Elsőnek nekem szedett, így hát megköszöntem kedvességét.

▪▪▪

Az ágyban fekszünk Louval, olyanok vagyunk mint két rozmár. Vagy mint két jóllakott óvodás.

- Csinálunk valamit később?  - kérdeztem meg, de válasz nem jött, mert bealudt. Erre csak elmosolyodtam, és hozzábújtam. Lassan, de végül karjai közt elnyomott engem is az álom.

Arra riadtam fel, hogy rámálmom volt. Azt álmodtam, hogy elvesztettem mindenkit. Nem volt senkim. Hál'istennek Lou ott volt mellettem, a baba megvolt.

- Hazz, minden oké?

- I-igen, csak rosszat álmodtam.

- Gyere ide. - emelte fel egyik karját, hogy hozzábújhassak. Újból megtettem ezt a műveletet. Megnyugtatott. Belebújtam mellkasába, Ő pedig hátamat kezdte simogatni.

- Mit csinálsz? - kérdeztem, miközben telefonját nyomkodta.

- Semmi érdekeset, csak egy koncertet beszélünk meg.

- Oh értem. És hol lesz?

- Azt hiszem Chile-ben. - rántotta meg kicsit vállát, majd rám nézett. Ajkaimat kezdte vizslatni, amit viszonoztam. Vékony kis ajkait néztem, ahogy egyre közelednek enyéim felé. Lágyan csókolt, és lassan. Kínzott ez a lassúság, így hát belevittem egy kis vadságot. Egyből a szeretkezés gondolata futott végig agyamon. Már hiányzik.

- Csináljuk Boo. - vigyorogtam rá pajzánul.

Haii! Bocsi, hogy csak most hoztam részt  remélem nem haragszik senki, és hogy tetszett. Puszii💜