𝑯𝒐𝒏𝒆𝒚 𝒇𝒐𝒓𝒈𝒊𝒗𝒆 𝒎𝒆 [Larry Stylinson]

10.

2 hónap telt el. 2 hónap alatt, egyszer sem keresett. Hogy szomorú voltam e? Igen, hisz bele szerettem. És ezalatt az idő alatt mire jöttem rá? Arra, hogy terhes vagyok. Egy gyereket hordozok a szívem alatt. Liam és Zayn sokat segít. Sosem volt olyan, hogy ne vigasztaltak volna meg.

Zayn már 6-ik hónapban van. Hihetetlen, apró dudorodó hasa van, ami még aranyosabbá teszi őt. A háta fáj mint az állat, a lábai be vannak dagadva. Hál'istennek Liam mindenben segít neki. Még mindig nagyon hiányzik Louis, bárcsak itt lenne mellettem. De nincs itt, elhagyott. Már eldöntöttem, hogy nem mondom el neki a babát, nem érdemli meg.

Lementem kis konyhámba, majd elkészítettem reggelim. Miután megettem, felmentem szobámba, és felöltöztem. Megmostam fogam, majd elindultam az iskolába. Mivel Zayn nem akarja, hogy terhessége kitudódjon, ezért az igazgatóval megbeszélte, hogy magántanuló lesz ez idő alatt. Liam nem akarta egyedül hagyni, ezért Ő is otthon tanul. Magyarán, egyedül vagyok.

Az osztályban néha néha hozzám szólnak, de csak akkor, ha kell valami nekik. Lehet, hogy miden nap átmegyek barátomhoz, de az akkor sem olyan.

Mikor az iskolához értem, két fekete ruhás, kigyúrt, maszkos férfi ragadott el. Gyorsan a kocsiba dobtak, majd elhajtottunk.

- Mi a fasz? - csúszott ki számon. - Hova visznek? - de válasz nem jött. Nem értettem az egészet, hova megyünk? Remélem, nem erőszakolnak meg. - Elnézést, tudom, úgysem fognak válaszolni, de azért megkérdezem. Megfognak erőszakolni? - pár percig nem érkezett válasz, aztán egy cetlit nyomott kezembe az egyik maszkos.

"Mi nem, az biztos, de más... nem garantálhatunk semmit."

- Nem akarom, hogy megerőszakoljanak. Terhes vagyok. - erre a vezető férfi satufékkel lefékezett.

- Kitől van a gyerek? - fordult hátra.

- Miért mondanám el? Semmi közük nincs hozzá.

- Miután elmondtad, elmondjuk hová viszünk. De úgy kell viselkedned, mintha nem tudnál semmit. - próbált meggyőzni az anyósülésen ülő el rablóm.

- Oké, de... - tartottam egy kis szünetet, majd folytattam. - Kicsit nehéz ez nekem, én tényleg szerettem Őt. A neve... Louis William Tomlinson. - mire még kétszer akkorára megnőttek szemeik, mint az előbb.

- Nézd, ne akadj ki. - kezdett neki az egyik. - Mi, ... Louisnak dolgozunk. Vigyázz vele, először kedvesnek tűnhet, de nem az. Gyilkol, erőszakol, amit csak eltudsz képzelni. Ha kiderül, hogy terhes vagy, ráadásul tőle, tuti, hogy nem éled túl.

- Vissza nem vihetünk, - vette át a szót a másik. - mivel nyomkövető van a kocsin. Ha bármiben tudunk segíteni majd, akkor csak szólj. - ajánlotta fel.

- Rendben, köszönöm. - majd ezzel csend telepedett a kocsira.

▪▪▪

Egy elhagyatott háznál álltunk meg, vagyis látszatra az volt. A kapu kinyílt, ahogy a kocsi eléállt. Behajtottunk rajt, majd egy garázs féleségbe mentünk. Ott kiszálltunk, majd bementünk egy ajtón, ami a garázsból nyílott. Amint beértünk, megpillantottam Louist. Csak mosolygott felém, megállt bennem az ütő, tudtam, hogy itt lesz, hogy Ő vezeti ezt az egészet. A két fickó mögöttem lépegetett. Ahogy közvetlen Lou-hoz értem, oldalra néztem, nem akartam szemébe nézni.

- Harry, nézz a szemembe. - nyúlt állam alá, majd fejem szembe fordította övével. Kékjeibe néztem, gyilkos tekintete megrémisztett. Féltem, hogy mit fog tenni velem. - Csak nem félsz? - kuncogta el magát. - Nem meg mondtam, hogy ne bízz meg bennem, hogy ne hallgass rám? - eszembe jutottak szavai, mikor csináltuk. Ugyanezt mondta. Akkor nem értettem, nem is voltam magamnál.