Louis gyerekkora + jelen
Louis
Miután anyám elhagyott minket, egyedül nevelet apám. A mai napig ki nem állhatom azt az embert. Megkeserítette a gyerekkorom.Miután anyám elment, apám molesztálni kezdett. Nem erőszakolt meg, nem kellett a farkát fogdosnom. Viszont minden nap csókolgatott, hol számat puszilgatta, hol arcomtól nyakamig csókolt. Volt hogy testem különböző pontjait. Oldalamat kiszívta, amit szégyeltem az iskolában. Volt hogy tesiórákról kimaradtam, csak hogy ne kelljen átöltöznöm.
Miután apám megismerkedett egy nővel, többet nem foglalkozott velem. Enni kaptam, de szóba sem állt velem szinte. A nővel azóta sem váltottam egy szót sem. Igazából azóta azt sem tudom mi van apámmal.
14 évesen az iskolából hol-hol kimaradtam, a társaság miatt amibe belekeveredtem. Igazából akkor még csak iskolába nem jártam, és dohányoztam. Ennél több nem volt.
Aztán mikor 16 lettem, kezdődtek a kisebb nagyobb bajok. Akkor már bárokba jártunk. Csajokat, vagy épp fiúkat fűztünk be egy-egy menetre. Sok mindenre nem emlékszem ez időszakomra. Ez talán a alkohol és drogok miatt volt, amikról szinte teljesen lejöttem, ilyen olyan segítségekkel.
Mivel pénzem nem volt, szinte semmim se, egy bárban kezdtem el zenélni, ami nem fizetett rosszúl annyira. Pont elég volt, hogy a "haveromnál" meghúzzam magam, addig amíg be nem töltöttem a tizennyolcat.
Itt jöttem rá, hogy mivel nincs rossz hangom, talán még vinném is valamire. Így elmentem egy tehetség kutatóba és hopp, itt vagyok. Miután kiestem, nekálltam kiadót keresni, kisebb nagyobb sikerrel. Dalokat már előtte írtam, és volt amelyikkel igazán befutottam. Ennek a karriernek hála itt van nekem Harry, és a barátaink. A pszichopata énem talán a 16 éves énemnek az eredménye, azt hittem Harryt is "kínozhatom", de rá kellett jönnöm, hogy Őt túlságosan is szeretem ahhoz, hogy bármilyen fájdalmat is okozzak neki.
Talán a gyerekkori sérelmek miatt, még mindig sérült vagyok, de azt hiszem, jó felé haladok ezzel kapcsolatba. Harry és a pici jó útra terel. Bár Jackson is itt volt velem egy kis ideig, mégsem bíztam annyira meg benne. Igazából az előtt ismertem meg, mielőtt Harry idejött volna. De rajöttem, hogy Jack igazán jó ember, és megbízható. Szóval neki is sok mindent köszönhetek.
Talán életemben most előszőr félek a legjobban, talán még apámtól sem féltem ennyire. Vajon milyen apa leszek? Mivel nekem szinte nem volt, vajon nekem sikerül jó apává válnom? Jobb leszek az én apámnál, vagy én is elbaszom az egészet? Ott tudok majd lenni a gyerek mellett ha kell? Tényleg félek, rettegek az egész gondolattól, de várom is. Talán én nem esek ugyanabba a hibába mint az apám.
Sziasztok.
Valaki még emlékszik rám?hehew
Sajnálom.
Tényleg.
Nagyon rossz most úgy idejönni, hogy ennyi hónap kihagyás van mögöttem.
Iszonyatosan sajnálom, hogy eddig kellett várni.
Remélem mindenkinek tetszett ez a kis rész Louis gyerekkorával és a mostani gondolataival kapcsolatban.
Mégegyszer nagyon sajnálom a kihagyást, puszi nektek.
Vigyázzatok magatokra ebben a helyzetben.♡
♡Puszi♡20.03.19.
21:31
YOU ARE READING
𝑯𝒐𝒏𝒆𝒚 𝒇𝒐𝒓𝒈𝒊𝒗𝒆 𝒎𝒆 [Larry Stylinson]
Fanfiction"Vajon hány búcsút bír elviselni az ember? (...) Talán többet, mint gondolná. Talán egyetlenegyet sem. Mindig csak a búcsú, akárhol maradunk, akárhová megyünk, ezt azért elmondhatta volna valaki.,, - Robert Seethaler - bl/homoszexualitás - Csak Loui...