Az örök nyár és az örök tél birodalma. Egy herceg és egy hercegnő.
Shaera hercegnő, már megtalálta a maga helyét a világában. Odáig van a havas erdőkért, a jégvirágokért, és minden lényért, mely itt él. Ám mindez megváltozik. Menekülni kényszerül és...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Shaera:
Kyel borzalmas állapotban volt. Ruhája szakadt volt, és zúzódások borították. Ajka felrepedt, homlokán is kisebb sebek éktelenledtek. Odarohantam hozzá. Még lélegzett.
-Orvos kell neki. Minnél hamarabb! -sürgettem meg Asgrimet.
-Így nem tudják elvinni a kastélyig. -szólalt meg egy idősebb férfi. -Jobb ha behozzák a fogadómba.
-Én kerítek orvost. -ajálnkozott egy másik férfi.
A katonákkal és Asgrimmel becipeltük Kyelt a fogadóba. Gemod a férfi, akié a fogadó volt egy üres szobába vezetett.
-Köszönöm, hogy felajánlotta. -mosolyogtam rá hálásan.
-Ugyan. -legyintett. -Maga nagyon bátor volt. Így ez a legkevesebb.
Abban a pillanatban jutott el a tudatomig igazán, mi is történt és hogy mennyivel rosszabbul is végződhetett volna a nap. Idővel megjelent az orvos is. As bement vele, én pedig kint vártam.
Majd mikor kiléptek idegesen rágcsáltam az ajkam. Az orvos még vetett rám egy pillantást, melyet nem igazán tudtam megfogalmazni, milyen is volt, azután elment. Ashoz léptem, aki nagyon komor arcot vágott.
-Hogy van? -kérdeztem félve.
-Nincs magánál. Valószinűleg agyrázkódást kapott. Az orvos szerint jobb, ha egy ideig itt marad és pihen. Csakhogy nekem vissza kell mennem a kastélyba. Neked pedig itt kell maradnod.
-Asgrim, én nem maradhatok itt. -néztem rá rémülten. Megijesztett a gondolat, hogy Kyellel maradjak, pont most, mikor olyannyira szerettem volna távol tartani magam tőle.
-Shaera, te vagy az egyetlen, akire rá merem bízni. És reggel visszajövök.
-Na de.. -ki kellett találnom valamit. Ám semmi sem jutott az eszembe.
-Nincs más megoldás. -mondta As.
Ugyanaz volt a válasz, mint amit én mondtam előző este. El kellett mondanom, miért nem tehetem. De a szavak nem akartak formát ölteni. Beletörődően sóhajtottam.
-Ám legyen. De csak most az egyszer.
As bólintott és magamra hagyott. Tétován léptem az ajtóhoz, majd benyitottam. Kyel békesnek tűnt, ahogy aludt. Óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót. Az ablakhoz léptem, mely az utcára adott kilátást. Elhúztam a függönyt. A szobában még így sem volt teljesen sötét, hisz odakint éppen ment le a nap. Furcsa nyugalommal töltött el, hogy itt voltam és nem a kastélyban. Egy pillanatra azt kívántam bárcsak olyan lehetnék mint mindenki más. Kyel felnyögött, mire visszatértem a jelenbe. Megfordultam. Megpróbált felülni.
-Kyel! Nem kelhetsz fel! -ugrottam oda, ám ő csak meglepetten nézett rám.
