Az örök nyár és az örök tél birodalma. Egy herceg és egy hercegnő.
Shaera hercegnő, már megtalálta a maga helyét a világában. Odáig van a havas erdőkért, a jégvirágokért, és minden lényért, mely itt él. Ám mindez megváltozik. Menekülni kényszerül és...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Kyel:
Az ösztöneim az erdőig vezettek. A városban semmi nyomra nem bukkantam. Senki nem járt kint olyan későn és nem láttak semmit. Így hát a határ felé indultam. Az orrom semmilyen szagot nem érzékelt, de még a kastélyban sem. De nem tűnhetett el nyomtalanul. Lassan lépkedtem, hogy ne csapjak nagy zajt. Reméltem, Shaera a közelben van, ám csalódnom kellett.
A hó csillogása ugyanúgy elbűvölt, ahogy minden alkalommal. Hűvös szellő ért hozzám. Mélyet szívtam a levegőből, de egyedül a Dliana bokor illatát éreztem, mely nagyon erős volt és messzire elért.
A kastélykertben is volt ilyen. Ekkor villámcsapásként ért a felismerés. Hát persze. Ezért volt nyitva az ablak. És ezért nem éreztem idegen szagokat, még Shaeráét sem. Megnéztem a bokrokat. Néhány ág le volt tördelve. Akárki is járt itt okos volt. És már tudtam azt is, hogy Shaera nem szökött meg. Nem ismerhette ezt a növényt, hisz sosem beszéltem neki róla, ő pedig annyira nem érdeklődött a irántuk.
Egy pillanatig tétováztam, majd átléptem a határt. Senki sem őrizte. Ez is különös volt. Még megfordult a fejemben hogy visszamegyek Asgrimért, de nem volt idő. Így hát egyedül mentem. A hóban éreztem az illatot még. Nyomon voltam.
Shaera:
Amikor magamhoz tértem, émelyegtem és egy pillanatra fogalmam sem volt hol vagyok. Alattam pedig mintha mozgott volna a talaj. Így is volt. Egy ketrecben találtam magam, melyen kerekek voltak. Két fehér róka húzott, előttük katonák mentek. És ott volt ő is.
Daros, apám jobb keze. Mindig is tudtam, hogy gyáva alak, ő pedig tisztában volt vele, hogy leváltottam volna, amint trónra kerülök.
-Úgysem úszod meg ezt Daros. Rá fognak jönni, hogy ki vagy, mit tettél és eljönnek értem!
A férfi gúnyosan fordult felém. Szemei gyűlölettel izzottak, száját összehúzta. Rövid haja és szakálla volt.
-Ugyan honnan jönnének rá? Láthatja hercegnő, hogy nem keresi senki és nem is fogják. A Dliana virágból készült kivonat.. -mutatott fel egy vöröses fiolát. -..elrejtik a szagot a katonák elől. Sosem találnak rád.
Ezzel egy cseppet a hóra cseppentett. Már vissza akartam vágni, de az ajkamba haraptam. Tudtam, hogy ha valaki Kyel megtalál. Feltéve ha keres. Egy pillanatra elszorította szívemet a kétségbeesés. Mi van, ha azt hiszik elszöktem és ezért nem keres? Hiszen hagytam neki levelet. Hátranéztem. Két katona a nyomokat a hóban tűntette el.
Muszáj volt kitalálnom valamit. Átváltoztam rókává.
-Nocsak feladja bercegnő?
Eszem ágábam sem volt. De mit tehettem volna? Időre volt szükségem és nagyon sok türelemre. Fel kellett hergelnem valamivel Darost. Vagy valahogy elérnem, hogy kinyissa a ketrecet. Daros nem volt túl eszes, de teljesen ostoba sem. Talán, ha sikerül valamelyik emberét megsebeznem... Ám a gondolataim a lélegzetemmel együtt elakadtak, amikor megláttam, milyen közel járunk a városhoz és a kastélyhoz egyaránt. Az időm vészesen fogyott. Ám ekkor egy női hang dörrent ránk valahonnan fentről.
