Az örök nyár és az örök tél birodalma. Egy herceg és egy hercegnő.
Shaera hercegnő, már megtalálta a maga helyét a világában. Odáig van a havas erdőkért, a jégvirágokért, és minden lényért, mely itt él. Ám mindez megváltozik. Menekülni kényszerül és...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Shaera:
Mikor magamhoz tértem kipihentebbnek éreztem magam. Ám rögtön felugrottam. Nem otthon voltam és nem is Kewah palotájában. Ami álomnak hatott, mind valóság volt. Kyel és Athena csendesen beszélgettek a terem túlfelén. Kyel karja fel volt kötve. Mikor észrevette, hogy magamhoz tértem felpattant és elindult felém. Én viszont elbizonytalanodtam. Annyiszor és olyan gyorsan változtak a körülmények fogalmam sem volt, most mi lenne a helyes.
-Nem kellett volna idejönnöd. -hangom fagyosabb volt, mint szerettem volna.
Kyel összerezzent és megállt. Farkasszemet néztünk hosszasan.
-De igen. És haza foglak vinni. -hangja határozott volt.
Felálltam.
-Egy dologban egyet értünk. Te haza fogsz menni, de én nem.
-Miért csinálod ezt? Mert eltaszítottalak? Sajnálom, nem volt igazam. Féltem. Féletem apám haragjától és attól, hogy miattam az emberek téged is megvetnek majd. Hiszen te magad mondtad. Lázadó voltam. Ám a változást a nép nem látta. Az ő szemükben ugyanaz maradok. -most semmi düh nem volt a hangjában. Csak egy csepp kétségbeesés.
-És mostmár nem félsz? -kérdeztem. Ám ő tétovázott. És ez megadta nekem a választ. De igen. Nem hagytam, hogy kimondja. -Menj és figyelmeztesd a királyt! Én már nem megyek vissza. De egyezséget kötök vele. Megtalálom a módját, hogy Moldan lekerüljön a trónról. Nem szöktem el, de ha visszamegyek az az életembe kerülhet. Így is túl sok idő telt el.
-Nem foglak magadra hagyni! Ha itt kell maradnod, én is maradok.
-Kyel, ez az én harcom!
-Mostmár az enyém is. -lépett újból közelebb.
-Miért kell mindent megnehezítened? Miért nem tudsz egyszerűen csak elmenni? Lemondtál rólam, és igazad volt. Nekünk nincs jövőnk.
-Shaera.. tévedtem, nincs még késő, kérlek..
-Nem! Most tévedsz! Én nem mehetek vissza. Te pedig nem maradhatsz itt.
-És mond miért nem? Nem bízol bennem?
Valójában az életem is rábíztam volna. De önmagamban nem bíztam. Igazán akkor vált világossá minden, amikor megláttam őt vérző sebbel. Nem veszíthettem el. De valami megváltozott. Eddig nem féltem, mert nem láttam a szemeiben elszántságot. De most ott volt. Ez rémített meg. Valóban lemondott rólam. Lázadt, mert félt. De most ez köddé vált. Én lettem a lázadó. Túl sok volt a kockázat. Nem jöhetett velem. Mert tudtam, ha bármi baja esik, még egyszer nem élem túl. Főleg, ha miattal sérül meg. Túl sokáig nem szólatam meg. De nem tudtam nemet mondani.
-Csak most az egyszer tégy úgy, ahogy kérem. Ezzel tudsz nekem segíteni. -néztem a szemébe.
Ő egy darabig viszonozta a pillantásom, majd nagyot sóhajtott.
