Az örök nyár és az örök tél birodalma. Egy herceg és egy hercegnő.
Shaera hercegnő, már megtalálta a maga helyét a világában. Odáig van a havas erdőkért, a jégvirágokért, és minden lényért, mely itt él. Ám mindez megváltozik. Menekülni kényszerül és...
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
Kyel:
Hetek teltek el azóta. Sóvár, hosszú hetek. Néztem a rózsákat és a kastélyt, abból a szobából. Az ő szobájából. Nemsoká újra bál lesz. Újabb eljegyzési ünnep. Mély levegőt vettem.
Hiányzott. Nagyon hiányzott. Anyám és apám, a barátaim, de még a bátyám is megpróbált felvidítani. Ám én képtelen voltam.
A kastély sorsa is eldöntetlen maradt. Moldan meghalt. Apám úgy vélte Kerannak kellene odamennie. Míg anyám azt remélte, ha én mennék oda talán jobb lenne.
A kristály nem tört darabokra. Egyetlen apró szilánk hiányzott belőle, mely olyan volt mint egy apró kő helye.
-Mik valójában ezek a kristályok? -kérdeztem Athenat, még a történtek előtt.
-Életek, lelkek. Ki minek nevezi. Itt a birodalomban mindenkinek van. A kristályok az életünket jelentik, ha eltörne egy is, az egy élet végét is jelentheti, néha viszont...
De nem halgattam végig. Pedig végig kellett volna hallgatnom. Elterelte a figyelmem, hogy Shaera magához tért. Pedig mostmár tudtam, hogy fontos lett volna.
-Megmenthettelek volna. Bárcsak tudnád mennyirem, mennyire sajnálom. Ha tudtam volna, hogy ennyi fájdalmat okozok neked... -elcsuklott a hangom és képtelen voltam folytatni. Reméltem, hogy valahogy helyre tudom hozni. De ez a reménysugár kihunyni látszott.
Keran hozott könyveket, melyek a kristályokkal foglalkoztam. Sok mindent megtudtam, de amire szükségem volt azt nem találtam meg.
Én tehettem mindenről. A repedéseket én okoztam. Egyedül én voltam a felelős. Bántottam őt. Nekem kellett volna meghalnom és nem neki. Nem érdemeltem meg, hogy megvédett. Minden ízben reszkettem, amikor anyám megszólított.
-Kyel... nem hibáztathazod örökké magad. Shaera nem akarná ezt.
-Menj el kérlek. -kértem és ő sóhajtva távozott.
Tudta, hogy semmit sem tehet. Én pedig tudtam, hogy ők is magukat hibáztatják, amiért nem támogattak. Apám bocsánatot is kért, amit elfogadtam. Vágytam rá, hogy így viszonyuljon hozzám. De nem tudtam, hogy ilyen áron valósul meg.
Felálltam és körbejártam a szobát.
Még mindig reméltem, hogy Shaera valami választ elrejtett. Valamit, amivel vissza tudom hozni.
'Rejts el odabent, egyetlen szilánkként...'
Szinte rémülten ugrottam fel az emlékkép olyan élesen hasított a tudoatomba. A kristály a kezemben volt, de nem tudtam elengedni. Csak hátráltam egészen addig, amíg az asztalba nem ütköztem és felszisszentem. Valami hangosan gurult arrébb. Megfordultam. Egy apró tárgyacska tükrözte vissza a napfényt. Kezembe vettem. Az apró kő, oly tiszta volt. Felismertem. A legkisebb követ rejtettem a rózsába. Mintha csak... a szívem egy szilánkját rejtettem volna bele. 'Rejts el,..'
