Előkészületek

270 17 32
                                    

Shaera:

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

Shaera:

A bálra való készülődés itt is nagy mozgolódással járt. Az elkövetkezendő napokban óriási volt a felfordulás. A folyosókon őrök és szolgálók rohangásztak. Kyel is edzeni kezdett Asgrimmel, így egyre ritkábban hagytam el a szobámat. De talán jobb is volt az így. Eleinte túl sokat voltunk együtt. A szolgák már pletykáltak rólunk, de Kaia, ha meghallotta, azonnal leállította őket.

Kerannal is találkoztam. Még szóba is elegyedett velem, de vele sokkal formálisabb kellett lennem és ő is az volt. Semleges témákról el tudtunk beszélgetni. Ha meg olyasmiről jött szó, mint részéről a hadiügyek és a harc, részemről pedig az eddigi életem és mivel töltöm szívesen az időmet, meghallgattuk egymást, de érdemben nem igazán tudtunk hozzátenni a témához. Bár kívülről nagyon hasonlítottunk viselkedés terén, Kyellel sokkal felszabadultabban tudtam beszélgetni. De nem volt Keran se ellenszenves. Csak más.

Úgy két napig ültem a szekrényem előtt és fogalmam sem volt, mit veszek fel. Kaiat is hívtam, hogy segitsen, de azt mondta várjak még ezzel. Nem értettem. Az bál napja egyre inkább közeledett, én pedig kezdtem kifutni az időből. A bál reggelén Kaia izgatottan lépett be a szobámba. Két ruha volt az ágyamon, épp azon gondolkodtam, vajon melyik nyer. Az egyik csipkés volt és túl egyszerű, míg a másik kövekkel díszített, de túlzottan is, és nem tudtam magam elképzelni benne. Kaia fintorogva állt meg mellettem. Maga mellé egy nagyobb dobozt tett, amiről azt hittem valami feladata van vele, így figyelemre sem méltattam csak kérdőn fordultam felé.

-Egyik sem te vagy. Bár mindkettő gyönyörűen állna rajtad.

-A kövesben jobban el tudnálak képzelni téged. -jelentettem ki mire a lány felnevetett.

-Talán, de sajna lesz elég munka estére.

-Nem mondanám.

-Hogy érted? -lepődött meg.

-Nem szóltak még, hogy a kíséretemhez fogsz tartozni?

-Komolyan mondod? -ragyogott fel a szeme.

Bólintottam.

-Megkértem a királyt és elengedett. Bár a szolgálók szerintem irigykednek. Ezért nem tudod még.

-Biztosan! -szája fülig ért. -Sajnos nekem meg végképp nincs ruhám.

-Akkor már van. -emeltem meg a köveset. -Én még keresgélek.

-Ezt nem fogadhatom el.

-Ragaszkodom hozzá. Te vagy itt a legjobb barátom. Úgyhogy a kedvemért viseld majd ezt. Én majd kitalálok valamit.

-Köszönöm, Shaera! -szorított magához, én pedig viszonoztam az ölelését. Majd mikor elengedett sejtelmesen elmosolyodott.

-Egyébként hoztam valamit. -emelte meg a dobozt, ami gyönyörűen be volt csomagolva. -Kyel küldte. Én csak futár vagyok.

Hófehér és SkarlátvörösTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang