Love

Prológus

  "Egy nap (...) belátod, hogy soha többé nem leszel gyerek. Nem éled át még egyszer annak a kornak egyetlen óráját, egyetlen percét sem."

Az eső cseppek megállás nélkül kopogtattak az ablakon, ősz volt. London csendes, eldugott kis utcájában egyetlen embert sem lehetett látni, üresség volt. Ahogy annak a asszonynak is a szívébe aki épp erre az utcára nézett, ki-ki tekingetett mintha csak várná valakinek az érkezését. Füle mögé söpörte őszülő göndör haját és felsóhajtott. 

- Ne aggódj Marta, mindjárt itt lesz - szólt közelről egy mély férfi hang

Az asszony most elfordította tekintetét az ablakról és a hang irányába fordult. Ahogy férjére nézett, megszorult a szíve egy pillanatra, csaknem megint elsírta magát. A férfi a szőnyegen ült a kandalló előtt és egy aprócska, vörös hajú kislánnyal játszott. A kislányt alig lehetett látni a nagy krém színű kanapétól, de édes kacaja elárulta hogy ott van. Az asszony ezután leült a kanapé szélére és már nem is tudta róluk levenni a tekintetét. Millió gondolatok cikáztak a fejében, a fájdalom amit érzett lánya és veje elvesztése miatt elmondhatatlan volt. 

- Mi lesz most Edward, mi lesz Eli... - nem tudta végig mondani, újabb könnyek áztatták el az arcát

Gyorsan elfordult, nehogy a kislány észre vegye. A férje most fel állt és oda sétált az asszonyhoz és magához szorította, hangtalanul sírtak.

- Megoldjuk, megígérem 

Közben a kislány abba hagyta a játékot és feléjük nézett, nem értette mi történik körülötte, máskor a nagypapa nevetése és bolondos éneke betöltötte a házat, most meg csak csendben ölelik egymást. Apró kis kezével megtörölte a szemét, álmos volt de mindenképp megszerette volna várni a szüleit és az elmaradhatatlan mesét a sárkányról és hercegnőről, amit annyira szeretett és sosem unta meg. A csendet a kapucsengő éles hangja zavarta meg, az apró lány egyből felugrott és a bejárati ajtóhoz rohant, biztos a szülei gondolta magában. 

Erős kezek kapták fel mielőtt még elérhette volna a kilincset, durcásan fogadta el ahogy nagypapája magához öleli. Csalódnia kellett, a hirtelen magasságtól jól láthatta, nem a szülei érkeztek haza. Egy hozzá hasonló vörös hajú, vékony, csinos hölgy állt az ajtóban esernyővel a kezében. Kellett pár másodperc mielőtt felismerte nénikéjét, sajnos nem túl gyakran látta őt. Tekintetük akkor találkozott, mikor nagymamáját ölelve a  válla felett rá pillantott. Mindenki olyan szomorúsággal nézett rá és még mindig nem értette miért, korához képest érettebb volt, és tudta valamit titkolnak előle.

Ahogy közelebb jött megérezte az ismerős cseresznye illatot amiről a nőt mindig megismerte. Át vette nagypapájától és apró csókot nyomott az orcájára. Csendben át mentek az előszobából a kellemesen berendezett nappaliba, ami egybe volt nyitva a konyhával. A színek fehér és krém színben pompáztak. Kellemes, melegséget sugárzó otthon volt. Nénikéje leült vele a kislány pedig egyből rá vetette magát ismét a játékaira, csak úgy sugárzott belőle a gyermeki ártatatlanság. 

- Már aggódtam Pepper  - mondta az asszony, miközben feltett főni egy adag kávét

- Sajnálom anya, elég kusza most minden a cég körül és most még... - Mindegy a lényeg hogy itt vagyok - nézett rá szüleire 

- Kislányom,meg kell beszélnünk hogyan tovább - ült le vele szembe Edward papa 

- Én, meg ígértem de - tartott egy kis szünetet majd erőt vett magán és kimondta 

- Nem vihetem magammal - mondta őszintén 

Hirtelen megint csend lett, Pepper szüleire nézett és látta a rajtuk a csalódottságot, de nem tétovázhatott tovább. Tudta jól, hogy meg ígérte a húgának ha vele és férjével történik valami ő gondoskodik egyetlen unokahúgáról, de sosem gondolta volna hogy egyszer valóra válik ez a rémálom. Két napja dőlt ismét romokba az ő és családja élete, mikor kiderült  hogy meggyilkolták őket. És a kislány erről még semmit sem tudott, hogy a szülei soha többé nem jönnek haza, soha többé nem ölelheti őket, soha többé nem olvasnak neki mesét. Rá nézett a családi képekre amik ott hevertek mellette a polcon majd a kislányra, belehasított a fájdalom a szívébe. 

- Nálatok nagyobb biztonságban lesz és el intézem, hogy megkapja az anyai vezetéknevét - állt fel  és oda lépett édesanyjához aki remegve tette le a csészéket az asztalra

- Most még gyerek de mit fogunk neki mondani ha felnő?  - kérdezte Edward papa

- Nem tudom - mondta Pepper

Mindhárman a kislány felé néztek, ő pedig a nagy játékozás közbe észre se vette hogy éppen róla van szó. Pepper át ölelte szüleit majd le guggolt a kislány elé és fel emelte pici arcát. A kislány rá mosolygott csillogó kék szemeivel.

- Vigyázni fogunk rád Elizabeth Rose Potts, megígérem - suttogta Pepper Potts