1. FEJEZET: Az elszabadulás -Prológus-

1K 69 21
                                    

Ez a nap is úgy kezdődött ahogy az összes többi. Nem volt semmi előjele annak, hogy jönni fognak. 

Május 16. Csütörtök: Reggel 7 óra:

Ezen a napon különösen nehezen keltem fel. Mintha a testem előre jelzett volna, hogy baj lesz. 

A nagy meleg ellenére hosszú fekete nadrágot vettem fel, fehér pólóval majd még rákaptam egy szintén fekete pulóvert. És, hogy minek vettem fel pulóvert a majdnem harminc fokos melegben? Hát túl sok vágás volt a jobb karomon. Túl sok... 

Nem igazán a szüleimmel volt baj, hiszen ők attól függetlenül, hogy állandóan dolgoztak, semmi rosszat nem tettek. De abban a rohadt gimnáziumban tönkretettek. Én voltam a "kis buzi". 

Amikor kijöttem a szobámból a szüleim már elmentek szóval egyedül voltam a kis egy szintes házban. Sosem voltunk túl pénzesek. Olyanok voltunk akiknek sosem volt csurdig a hűtőjük, de attól még volt mit enni. 

A bejárati ajtóhoz csoszogtam, majd felkaptam a táskámat a hátamra, és már indultam is ki a meleg időbe. 

Szar volt besétálni az iskolába, mert majdnem megolvadt a bőröm az alatt a rohadt pulóver alatt. De inkább égtem volna halálra a tűző napon, minthogy belépjek abba a pokolba. 

Délután két óra: Ahogy kezdődött:

Semmi furcsa nem történt egész nap. Ugyan az volt, engem szekáltak a tanárok meg szartak rá. Semmi furcsa. 

Viszont hazaérve elkezdődött. Az első dolog ami nem volt megszokott az-az, hogy a szüleim kocsija a feljárón parkolt mikor hazaértem. Általában este hét-nyolckór értek haza ezért nem értettem, hogy mit keresnek már otthon. 

Barna hajamat a fülem mögé tűrve beléptem a házba ahol hatalmas zűrzavar fogadott. Amikor kinyitottam az ajtót az apám éppen kifutott a jobb oldalon lévő konyhából véres kezekkel:

-Kyan, hozz kötszert!-Kiáltott rám kétségbeesve mire bármiféle kérdés nélkül az előszobában lévő kiszekrényhez rohantam és feltéptem az ajtaját. 

Kikaptam belőle az összes kötszert és fertőtlenítő szert amit találtam majd amikor apám elvette a kezemből őket, észrevettem, hogy bizony nem ő vérzik. Az nem az ő vére volt a kezén. 

-Mi történt?-Nyitottam végre ki a számat. Apám összezuhant tekintettel belenézett a szemeimbe:

-Anyádat megharapta...

-Micsoda? Valami kutya?-Arra gondoltam, hogy a szomszédban lévő vad kutya csinált valamit, de persze tévedtem. Ebben a pillanatban az a kutya már halott volt. 

-Ezek nem kutyák.-Jelentette ki miközben megfordult és beindult a konyhába lassú léptekkel. 

Sosem felejtem el azt a látványt ami a konyhában fogadott. Az anyám az étkező asztalon feküdt, és mikor beléptünk felüvöltött fájdalmában. A lábát harapta meg, amiből ömlött a vér. 

-Hívd a mentőket!-Kiáltottam fel, lélekszakadva odafutva anyámhoz. 

Az arcáról izzadság cseppek csorogtak le, kék szemei pedig vérben úsztak. Olyan volt mintha fel sem ismert volna, csak üveges tekintettel bámult rám. 

-Már hívtam, de az összes vonal foglalt!-Kiáltott vissza apám kapkodva a levegőt. Nyilván sok volt neki már csak ennyi rohanás is a pufók testével. 

Sem anyám, sem pedig apám nem volt valami vékony természet. Ezzel ellentétben nekem még a gerincem is kilátszott világ életemben. 

Hamarosan kibontottuk a kötszereket a fertőtlenítő szerekkel együtt, majd elkezdtem lekezelni a sebet. Rohadt nagy harapás volt, még a fognyomok is látszódtak. 

I LOVE ZOMBIESWhere stories live. Discover now